Sámuel, Hajna

Megjelent Lovász Irén Égi hang című lemeze

2006.04.09. 00:00

Programkereső

Az Égi hang egy most induló négy részes sorozat első darabja. Az Égi hang, a Női hang, a Belső hang és a Gyógyító hang című lemezeket összekötő gondolat az emberi hang segítő, gyógyító erején alapul.
ce7f8730-8a18-4faa-beae-9e7f8b830de4

„Énekesi és kutatói pályámon egyaránt tapasztalom, hogy az emberi hangnak, az éneklésnek milyen fontos lelki egészség megőrző, harmóniafenntartó funkciója volt és van, és, hogy az emberi hang milyen mértékben képes segítőül szolgálni akár élet-halál helyzetekben, sorsfordulókon is. A hagyományos kultúrákban, így a magyar népköltészetben is vannak olyan szövegek, dallamok, amelyek elmondásával, eléneklésével évszázadokon keresztül segítették a testi-lelki egészség megőrzését az emberek, főleg az asszonyok. A szakralitás az emberi kultúrában a világ rendjének, az egységnek, az egészségnek, az egyensúlynak fenntartását szolgálja. Az évkör pontos, rendszeresen visszatérő menete szerint ismételt énekek ennek a rendnek, harmóniának, fenntartását segítetik. Minél távolabb kerül a modern ember ettől, és minél kevesebb eszköze marad a természettel való közvetlen kapcsolatra, annál nagyobb az esélye, hogy beteg lesz az egyén és a társadalom is.” (Lovász Irén)

Az Égi hang című lemez főként régi magyar népdalokat, népénekeket tartalmaz, melyek többnyire szájhagyományban maradtak fenn. A karácsony, húsvét, pünkösd ünnepkörét idéző dalok mellett felcsendülnek olyan Máriaénekek, melyekben fellelhető a védelmező, oltalmazó, segítő, gyógyító istenanya archetipikus alakja. A középkori latin nyelvű ambrozián énekek és az olasz lauda az európai párhuzamokat, valamint a népi és hivatalos vallásosság egymás mellett élését, dinamikáját, színességét hivatott itt képviselni. A zenei kíséretek a világ számos kultúrájában az elmélyülést segítő, s az örökkévalóság zenei megjelenítésére szolgáló burdon-technikának különböző, szabadon értelmezett változatai, a doromb-énektől az improvizatív és repetitív dallam-osztinátóig. A hangszeres és vokális improvizációkat a felvétel helyéül szolgáló altemplom varázslatos akusztikája is inspirálta.

„Hálás köszönet illeti mindazokat az asszonyokat és férfiakat, akik a szóbeliség megtartó erejével megőrizték számunkra az ősi tudás, hit és bölcsesség kincset érő darabjait” – tette hozzá Lovász Irén énekesnő.