Olivér

Szolnoki Dóra Jazz Quintet

2006.05.17. 00:00

Programkereső

Mindazoknak, akik nem voltak jelen Szolnoki Dóra április 27-i koncertjén a Columbus hajón, vagy ezidáig nem kísérték figyelemmel az énekesnő pályáját, száraz életrajz helyett álljon itt egy kedves történet.
dfc4bc46-531a-4ac5-abd2-9e10282d181c

Két évvel ezelőtti megdöbbentő élményem mindig eszembe jut, akárhányszor hallom Dórát. No persze, az évek múltán egyre színesebbnek, érdekesebbnek tűnik a történet, ám e rejtélyes eset akkoriban nem tűnt többnek egy hétköznapi kellemes csalódásnál. Korábban rendszeres hallgatója voltam a Bartók Rádió éjszakai jazz műsorainak. Gyakran csak fél füllel neszeltem az adást, hátha felcsendül valami „csemege”. Így volt ez aznap este is, mikor Billie Holiday-t hallottam énekelni. Vagy mégsem? Talán Ella Fitzgerald volt. Nem, ő biztosan nem, de nem is Holiday. Akkor ki lehetett az az amerikai énekesnő? Biztos, valamelyik híres művész, csak én nem ismerem. No sebaj, hallgassuk csak a hangszereket. Dob, bőgő, ötvenes évek…stimmel. Gitárszóló…modális kitérések, hoppá…. az ötvenes évek nem stimmel.

És ebben a pillanatban rombolta szét Oláh Szabolcs az álmodozásaimat, na nem gitárjátékával (ami egyébként bárhol megállná a helyét a világon) csupán egyetlen motívummal, mely lerántotta a maskarát Szolnoki Dóra zenekaráról. Ez a motívum különböző hangnemű pentaton dallamok füzére volt, aminek megjelenése a hatvanas évekre tehető, és McCoy Tyner nevéhez fűződik a leginkább. Manapság már minden utcasarkon ezt fütyülik a jazz-rajongók, nemhogy a zenészek, a 20. század derekán azonban ez a fajta improvizációs elv még felfedezésre várt. Gondolom mostanra már mindenki rájött, hogy mi lesz a történet csattanója. Megérzésük helyes: a rádióban nem más énekelt, mint Szolnoki Dóra.

A történet bár megdöbbentő, de kissé csalóka is, ugyanis a zenekar egy roppant jól sikerült felvételét csíptem el. A kvintett áprilisi fellépésén a Colombus hajón, sokkal tisztább és hitelesebb képet kaptam a zenekar játékáról, művészi színvonaláról. Utóbbiról dióhéjban csak annyit: voltak pillanatok, mikor újból összekevertem volna hangzásukat a „nagyokéval”, de időnként ez nagyon is merész ötletnek tetszett volna.

Jöjjön a fekete leves, még a desszert előtt: legnagyobb gyengesége a formációnak a gyakran felbukkanó koncepció-hiány. Bár az apróbb hangszerelési ötletek megmentették az egyébként nagyon szimpatikus formációt a kiszámítható rutinszerűségtől, arra azonban mégsem voltak alkalmasak, hogy a csapat egyéni névjegyeivé váljanak. E probléma felbukkanása érthetetlen számomra, hiszen a gitáros, Oláh Szabolcs, a két éve megrendezett big-band hangszerelő-verseny győztese. Bár kétségtelenül igaz, hogy éppen a szűkös keretek miatt semmivel sem könnyebb egyszerű, frappáns ötletekkel színezni egy combo játékát, mint big-band hangszerelést komponálni. Ezzel együtt Oláh Szabolcs fantáziája még messzi tájakra repíthetné a kvintettet.

Egy későbbi, Dórával folytatott beszélgetésem folytán kiderült, hogy zenekara újfajta koncepcióval készül előállni, melynek még csak a zsengéit hallhattam áprilisban. Innen ered az általam felvetett probléma. A hangszerelésekhez azonban kizárólag Dóra vagy más külföldi jazz zenészek nevei fűződnek. Ebben az esetben viszont kíváncsian várom a folytatást.

De igaz, ami igaz: még Bob Mintzer hangszerelései sem érnek egy fabatkát sem, megfelelő zenészek híján. A ravaszabb olvasók ebből már rögtön sejthetik, hogy Dóra zenekarát egytől egyig kiváló zenészek alkotják, akik hála Istennek nem az agyon játszott sztenderdeket tűzték műsorukra, helyettük inkább ritkábban hallható, ám annál izgalmasabb kompozíciókat, például Joe Hendersontól vagy Wayne Shortertől.

Fel is szürcsöltük sötét levesünk nagyját. A csésze alján már csak némi figyelmetlenség, pontatlanság és „túljátszás” kavarog. Utóbbi egyébként egy örökletes, szűnni nem akaró betegsége a magyar jazznek. Sajnos ezek a hibácskák, apró termetük ellenére, sokkal jobban rontják egy zenekar összképét, mint amekkora energia lenne kijavításuk.

A kávé után rövid „jellemrajzok” keretében szervíroznám a desszertet: Jeszenszky György hazánk egyik legmeghatározóbb jazz dobosa. Játéka roppant energikus és talán valamiféle különleges intuíciós képességnek köszönhetően, cin-játéka szinte körbeöleli a szólista dallamait és azok ritmikai vonulatihoz pompásan passzoló ellenpontot képez.

Oláh Péter tömör, gömbölyű, meleg bőgőhangszínét kifejezetten kellemes hallgatni, éppúgy, mint, ötletekben dúskáló szólóit és tiszta intonációját. Utóbbi, talán alapkövetelmény profi zenészek esetében – gondolhatná az olvasó –, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy még a leghíresebb bőgősök közül is többen, nem is ritkán, hamisan intonálnak.

Oláh Szabolcs (csak névrokonok Péterrel) gitárjátékát és hangszerelői képességeit előzőleg már méltán méltattam, ám ezen az estén számomra időnként kissé fásultnak tűnt játéka. Igaz, ha minden magyar gitáros így játszana csúcsformán kívül, a „gitáros” valószínűleg az egyik legjobban menő exportcikke lenne országunknak.

Cseh László vérbeli jazz-szaxofonos. Frazírozása mélyen gyökerezik John Coltrane játékában. Ugyanez elmondható sound-járól is, ám motívumai engem jobban emlékeztetnek talán Sonny Rollins vagy Joe Henderson improvizációira. Ízes szólói lassan fejtik ki a hatásukat, mentesek a harsány, rikoltó elemektől, ám hallgatásuk közben egyszer csak arra lesz figyelmes az ember, hogy szépen lassan bűvkörébe került az erőszakmentes zene szinte önmagától dúsuló, felemelő folyamatainak.

Szolnoki Dóra, kellemesen búgó mélyebb női hangjának apró érces frekvenciái főként az alsó regiszterekben vállnak jellegzetessé és teremtenek egzotikus légkört. A felsőbb tartományok kevésbé dúsak, ám annál érzékenyebb technikai megoldásokra alkalmasak, melyeket Dóra nem is restell kihasználni. Igaz, hogy énekszólói, melyekben „szaxofonszerűségre” törekszik, még csiszolásra szorulnak, de téma-feldolgozásai időnként egészen elképesztők. Az I Thought About You című örökzöld megszólaltatásával bizonyította: a két évvel ezelőtti tévedésem nem pusztán a véletlen műve volt. Dianne Schuur stílusában előadott témája nagy sikert aratott a közönség soraiban.

Felemás érzésekkel hagytam el a hajót, egy felemásra sikeredett koncert után. A csapat erényei biztatóak a jövőre nézve, ám ezek méltó csillogtatásához sokkal precízebb, összeszedettebb csapatmunkára lenne szükség. Szerencsére ez utóbbi kellő mennyiségű próbával könnyen orvosolható.

(2006. április 27. Columbus hajó. Szolnoki Dóra Quintet: Szolnoki Dóra (ének), Oláh Szabolcs (gitár), Cseh László (szaxofon), Oláh Péter (bőgő), Jeszenszky György (dob)