Lukács

Egy dudás sok csárdában

2006.07.01. 00:00

Programkereső

Ma már nem tudni, mi lett volna, ha teljesül Kéri György gyermekkori álma, és kukás lesz. Hiszen ki is versenyezhetne a csíkos mellényű bácsikkal, akik ha meghúzzák a kart, a nagy autó azt mondja: krrrr, és elnyeli a szemetet?

Talán a skót duda... Csakhogy ehhez Magyarországon harminc-negyven éve még nem volt se hangszer, se ruha, se semmi. Ahogy most sem, de ez ma már az első - és tíz évig az egyetlen - magyar skótdudást nem zavarja.

- Mindig is imádtam a hangos zenét, így felcsaptam heavy metal gitárosnak: bőrnadrág, motorosdzseki, láncok, térdig érő bajusz - eleveníti fel a kezdeteket Kéri. Tizenhárom évesen a Led Zeppelin és a Deep Purple nyomán már kőkemény számokat fabrikál. És mindegyikben kihagyja a duda helyét. Évekkel később az első felvételeken pedig végre összecsendülhet duda és gitár. Talán Kéri is ekkor érzi először: az élet szerencse dolgában nem volt vele skót.

Első skóciai útján például véletlenül Jack Duffnál, a legendás tenorszaxofonosnál száll meg. Miután kiderült, hogy a vendég szegről-végről kolléga és dudálni szeretne, ráadásul egy olyan messzi országból érkezett, ahol még Duff sem járt, holott a szaxofonos Lennon és Bowie társaságában bejárta a világot, szóval akkor beültették az autóba, s meg sem álltak Blue MacMurchie dudakészítő mester műhelyéig. Ő készítette el Kéri első profi, méretre gyártott hangszerét.

S bár a skót dudásnak igazából csak két vetélytársa akad, a spanyol torreádor és a magyar huszár, a muzsikus élete mégsem csupa mosoly. A hangszer ugyanis egész embert kíván: Kéri a skót dudamúzeumban ugyanolyan fognyomokat fedezhetett fel a kiállított hangszerek fúvókáin, amelyek végül az ő esetében is fogtöréshez vezettek. Ráadásul, mint mondja, a dudás nyaki ere veri a vállát. Aki már volt strandon, könnyen átérezheti mindezt: úgy kell feszesre fújni a strandlabdát, hogy valaki közben négy lyukat ütött rajta. Meg is jegyezték az egyik fellépése után: láttalak játszani, és nagyon szigorúan néztél ki.

A hangszer különben már kétezer éve megjelent Mezopotámiában, s innen terjedt el a világ minden tája felé. Európában a középkorban szinte mindenhol fújták. Ma is látni breton, galíciai, magyar vagy erdélyi dudást, bár való igaz, nem egy csárdában. A skót duda viszont egyedülálló: 160 decibel hangerővel szólal meg. Ennyi a leszálló Jumbo Jet vagy a formában lévő Rolling Stones teljesítménye. Ezért van, hogy egy dudást nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hangszert belülről a whisky és a sör alapanyagával kenték ki, hogy a levegő ne szivárogjon el. Ezt irdatlan erővel kell fújni, s ha jól csinálja, a 160 decibel a fülébe harsog. Mondják, van ez olyan, mint a repülés.

A hangszerhez szoknya is, pardon: kilt is dukál, amely alá, a tradíció szerint, nem vesznek semmit. Ez némileg érthető, hiszen a dudás hátán már az első taktusok után patakokban kezd el folyni a víz. Kéri György immár 8-10 dudából álló gyűjteményének darabjaihoz különféle színű viselet passzol. De ma már ott tart, hogy eredeti skót alkatrészekből ő maga készíti a hangszereit.

Első nyilvános fellépését csupán születésnapi meglepetésnek szánta, ám vesztére az eseményen részt vevők egyből "leadták a drótot", s két hónapra rá már ki kellett váltania az "ipart", annyi helyre hívták. Ma a hatszázadik fellépése felé közeledik, játszott Németországban, Ausztriában, Franciaországban, a skót parlamentben, cirkuszban, pubban, templomban, réten és hegytetőn.

- A legkeményebb droggal élek - meséli, hiszen akit egyszer a duda megfogott, azt soha nem ereszti. Dudálni olyan, mint az Úristennel beszélgetni, írja egyik könyvében. Tanítást viszont nem vállal. Nem is volna rá ideje: civilben egy százhúszezres város kulturális életét igyekszik "helyrepüfölni", mellette ír, fújja a bőrt. És már kicsit unja, hogy mindig mindenkit az érdekel: mi van a szoknya alatt?