Gyöngyi

Umbria Jazz 06

2006.07.24. 00:00

Programkereső

Akit a sors arra ítélt, hogy Magyarországon töltse életét, az tudja, hogy a fesztiválkultúra terén még rengeteg fejlődnivalónk van. Lehet hidat lezárni, lehet Budapesten provinciális vurstlit nyitni, lehet sült kolbászt enni vattacukorral, lehet részeg punkok helyett bikinis lányokkal hirdetni, de az még nem megoldható, hogy a jazzsátorban más keverjen, mint a metálszínpadon.

Ezért nem meglepő, ha az ember fogja magát, és elhúz egy külföldi fesztiválra – például a legendás Umbria Jazz-re. “Ez a fesztivál leszállóágban van” – osztja meg velünk insider tudását Roberto, miközben Perugiába visz minket kocsiján. “Régen minden más volt, a legnagyobb zenészek a főtéren ingyenes koncertet adtak. Az évek során az esemény szimpla biznisszé vált.” Valóban, az Umbria Jazz idei fő sztárja Ricky Martin haverja, Santana, valamint a vásárlási hormonokat beindító Diana Krall volt. “Na meg ez volt az első nagy fesztivál Olaszországban. Ma már minden városban van ilyen.” Roberto egyébként azt is elárulja, a legszebb élmények a nagy koncertek után, hajnalban érik az embert: könnyes szemmel mesél például egy olyan jam sessionről, ahol Pat Metheny reggel hatig örömzenélt.

Beértünk Perugiába. Az Umbria Jazz olyan kaliberű esemény, mintha a Sziget Fesztivált a budai várban rendeznék, azzal a különbséggel, hogy itt az épületek többsége kb. akkor épült, amikor a Szentháromság téren még faházak álltak. Az emberek a nap 24 órájában jönnek-mennek-pörögnek. Mindenhol koncertek, utcazenekarok – rögtön az első például úgy játszotta a Rock it!-et, hogy az egész főutca táncra perdült.

A város át van itatva jazzel. Hajnali kettőkor lelkes botfülű kisfiúk trombitagyakorlása szűrődik ki a középkori házak spalettáin; a boltos néni pedig tudja, ki az a Carla Bley. Ős-katolikus, a személyiségi jogok fogalmát újraértelmező hostelünk is átveszi egy hét erejéig a laza jazz-mentalitást: az egyébként éjfélkor bezáró szálláshely a fesztivál ideje alatt minden éjjel 3-kor kinyit egy percre, hogy beengedje a dekadens jazzrajongókat.

Hogy saját koncertélményeimről is szóljak, a legnagyobb örömöm az volt, hogy megtudtam: Gary Burton azért tud négy ütővel vibrafonozni, mert a számok között egy Heineken-feliratú törülközőt szorongat. Gary Burtont Perugiában Gary Bartonnak szólítják, és a Generations Quartettel lépett fel idén a Teatro Morlacchiban, ami belülről olyan, mint a budapesti Opera. Zenészei fiatalok, a gitáros Julian Lage például még csak most kezdi el a Berklee-t, ahol Gary az igazgató, tehát a felvételin elég jó referencia lehetett egy világturné a vibrafonossal. A legjobb szám a Mitchell Forman által jegyzett “Georgious” volt. E felállás turnéjának utolsó koncertjét hallottam, Barton nemsokára újra turnézik Chick Coreával, a hentes külsejű szcientistával.

Perugia legnagyobb kiterjedésű sík felületén, az Arena S. Giulianaban tartott Pat Metheny-koncert úgy volt keverve, mintha otthon hallgattam volna a cédéjét egy fülhallgatóval. Pat először három számot játszott baritongitárján a One silent night-ról, majd elővett egy másikat, egy harminckét nyakút, amelyen csak egyetlen számot lehet eljátszani, viszont cserébe egyszerre tudott rajta dobolni, basszusozni, szólózni, akkordozni és hárfázni. A többit Christian McBride-dal és Antonio Sanchezzel, a világ legmegfelelőbb ritmusszekciójával játszotta.

Éjszakánként hatalmas hévvel, de sajnos eredménytelenül kerestük a legendás jam session-öket, s iszonyatos pletykáknak kellett ellenállnunk, hogy beérjünk 3:00-ra a hostelbe. Nem, Gary Burton nem ment le a St. Andrews-ba, Herbie a Celebration-be, és még sorolhatnám. Volt viszont olyan, hogy egy koncert után néhány fellépő lement a sűrű embertömegbe dobolni, mire hajnalba nyúló, extatikus táncolós ünnepély alakult ki.

d3522f5b-6789-451f-a225-49ddcd457d28

És voltak még koncertek: Herbie Hancock, Jamie Cullum, Chick Corea, John Scofield, Jack de Jonette, Lonnie Smith, Wayne Shorter, Carla Bley, Russell Malone, Ron Carter, Brad Mehldau, John Zorn, Caetano Veloso, Mulgrew Miller, Bill Frisell, Eric Clapton – kilenc nap alatt. Így néz ki Olaszországban egy vidéki város haldokló fesztiválja. Összeszorítottuk a fogunkat, és visszastoppoltunk Budapestre.