Lukács

Friderika gospel-estjéről

2006.08.04. 00:00

Programkereső

A mai magyar kultúrában szokatlan koncertre került sor hétvégén a margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy olyan úttörő munka jelentős állomásaként, amely felvállalja Istent és Jézust.

A borult ég és a heves zivatar azt jósolta: ez a koncert el fog maradni... A színpadra többször is bevert a jégeső. Mégis csodaként indult az est, hiszen a koncert kezdésére elállt az eső, sőt kellemesen hűvös lett az idő.

Ahogy megérkeztünk a Szabadtéri Színpad lelátójához, a színpadon lévő fény, látványtechnika és a háromrészes kivetítő nagyon jó dolgokat ígért – nem egy átlagos estére jöttünk el. Ezt már sejteni lehetett a stílusból is, hiszen a gospelnek Magyarországon nincs hagyománya, de az egyre növekvő tömeg demonstrálta, hogy igény viszont van rá.

A koncert Friderika életpályáját mutatta be: hogy honnan indult és hová tart. Ez a koncert lezárása volt a régi kornak, és egy új korszak kezdetét hirdette: a Vidám Vasárnapból ismert Friderikának nagyobb sikere van, mint az Eurovíziós Dalfesztiválon egykor 4. helyezést elért, az élet nagy kérdéseiben eltévedt lánykának.

Friderika az első néhány számmal feloldotta a közönség hangulatát, sőt talán még Budapest is megállt egy szám erejéig (Állítsd meg a nagy várost!). Miután már mindenki belemelegedett, Friderika felkonferálta az est vendégfellépőjét, Somló Tamást. A magyar zenei élet egyik meghatározó személyisége évek óta hívta Friderikát a koncertjeire; az énekesnő ezt szerette volna viszonozni. Néhány kedves szó után egy közös duettel édenkerti állapotba vezettek el minket. A háttértechnika, a világítás és a színpad közepén elhelyezett kivetítőn megjelenő képek művészi igényességgel és kreativitással illeszkedtek az Édenkert dalához. Aztán két szám erejéig Somló Tamásé lett a színpad, a régi LGT-időszak egyik slágerével követelt részt a hitnek (Adj tért a hitnek!), majd szaxofonnal és jamaikás sapkában énekelte el: „annyi mindent nem szerettem még!”

Friderika új ruhában jelent meg a színpadon, sejtetve, hogy valami más fog következni: a kivetítőn az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon segítségért kiáltó Friderikája tűnt fel – Kinek mondjam el vétkeimet? Aztán lehalkult a zene és Friderika őszinte, boldog szavakkal mondta el a közönségnek, hogy kiáltása meghallgatásra talált: már nem az az eltévedt lány, teljesen megváltozott az élete és a gondolkodásmódja, amikor megtalálta Istent és Jézust. Elmondta boldogságát, hogy megnyerte az örök életet, és ennek az öröméből énekel, így adva át az embereknek az örömhírt, hogy nem a gyermekeinkben, a munkánkban adjuk tovább magunkat, hanem nekünk van meg az örök élet lehetősége.

cf217190-1169-4826-ac8a-dc9417f22bb2

Ezután következett az örömteli és dinamikus Feltárcsáztad a szívem című szám, amely 1998-ban az év egyik legtöbbet játszott magyar dala volt. Innentől kezdve az igazi gospelé volt a főszerep: Friderika bemutatta Sáron Rózsája című új lemezét. A nagyrészt saját számokból összeállított albumból igényesen válogatta ki az esti produkció gyors és lassú dalait, amelyek felveszik a versenyt az amerikai és ausztrál szerzeményekkel is. Az est fénypontjaként hatott, amikor Friderika Jézushoz szólva, dalban imádkozva énekelte el az alabástrom szelencét: „ezért most én is megteszem, a Mester lábát megkenem, és kiöntöm elé a szívem, Szeretlek Uram!”

Friderika minden dala olyan üzenetet hordoz, amelyek megtalálhatók a négy evangéliumban: Jézus személye és a vele kapcsolatos történetek állnak a középpontban. Ez a fő jellemzője a gospelnek, amelynek nincs még itthon hagyománya, de a Vidám Vasárnapból jól ismert Friderika munkája és ez az est is megmutatta, hogy erre a műfajra is van igény itt, Magyarországon. Ahogy Friderika elmondta: „Ez a koncert is arra hivatott, hogy egy kicsit másképp, más világlátásban lássuk az életünket és a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket. Van egy olyan természetfeletti személy, Isten, akiben ha bízunk, akkor nem kell félnünk a jövőtől, és ez bátorságot ad a továbblépéshez, sőt, arra inspirál, hogy ne adjuk fel a hétköznapokat, és merjük vállalni a nagy dolgokat.”