Olivér

Ünnepek a reménytelenség napjaiban

2006.09.11. 00:00

Programkereső

Jön a tél. Hűvös északi szél érkezik a Kárpát-medencébe; felhőket hoz, amelyekből kis fehér csillagocskák esnek szabályos hatszögalakzatba rendeződve. Az emberek zavarodottan keringenek a föld felszínén. Előkeresik kabátjaikat, és lejárt kukoricakonzerveket halmoznak fel, hátha idén most már tényleg nem ér véget.

A KIKA kiküldi karácsonyi katalógusát, a boltokat pedig lassan teljesen betölti az akciós mikulás-csoki. A szervezők azonban jó néhány színvonalas fesztivált el tudtak helyezni a meleg és a hideg évszak között. Az első a Vidor Fesztivál volt Nyíregyházán, ahová sajnos nem jutottam el, pedig szívesen meghallgattam volna Shalif Keitát és Eliades Ochoát egy ingyenes, szabadtéri ünnepélyen. (Vidor Fesztivál szept. 1-7. www.vidorfest.hu)

A 7-én kezdődő II. Újbuda Jazz Fesztivál első napjára is csak véletlenül vetődöm el, mert nem sikerül aznap estére szállást szereznem Debrecenben; itthon kényszerülök maradni, és mintegy kompenzációul elmegyek a Hajóra. Az első formáció nagyon nagy örömet okoz. A lengyel ritmus-testvérpár, Bartolomej (d) és Marcin (b) Olés tökéletesen egymásra vannak hangolódva, valamint a klarinétos Theo Jörgensmannra – intenzív, pörgetős, őserős jazzt játszanak, ami energiát ad.

A Budbudast viszont először látom, és sajnos nem tetszik annyira. A színpadon lévő tizenhárom zenészt külön-külön szeretem hallgatni, de így együtt olyan, mintha csak a felelősséget próbálnák eloszlatni. Az első szám összesen egy akkordból áll, amelyet negyedenként ismételnek, de az eredmény mégsem áll össze. (II. Újbuda Jazz fesztivál, Szeptember 7-10. www.a38.hu)

Amikor péntek délután odaérek a Debreceni Jazz Napokra, ijesztő kép fogad. Esik az eső, fúj a hideg szél, félni kezdek, hogy mi lesz az egész napos szabadtéri rendezvényen, amelyet a funky-nevű Békás tó mellett tartanak. A Kaltenecker Trió most nagyon jó Borlai Gergővel. A formáció műfajára nézve ironmaiden-jazzt játszik, némi törökös bossa nova beütéssel. Kaltenecker Zsolt egy Nord Modular G2X-et használ, ami tökéletesen tisztán szól, és annyira gyönyörűen szintetikus, hogy az előttem álló New York-i zenészek is elismerően bólogatnak.

34bce9c7-40de-424c-b0c3-b07328652089

Az est sztárvendége a Groove Collective. Nagy a nyüzsgés, és ettől izgulni kezdek: először hallom élőben régi kedvencemet. Eddigre már az időjárást manipuláló rakétákat is aktiválják, és a Békás tó előtti tér megtelik nézőkkel. Aztán amikor Jay Rodriguez színre lép egy fuvolával, tudom, hogy nem lesz nagy baj. A gyenge hangosítás ellenére a zenekar végig groove-ol. Érdekes megfigyelni a színpadi viselkedésüket: Jay a vivid latin animátor virtuóz fuvolaszólói közben is charangát jár, Ethan és Jon pedig lassan pulzálva élvezik a zene „nyaldosását” (lick). Ez az ellentét a zenéjükön is végigvonul: a bőgő és a billentyű adja a kényelmes fotelt, a fúvósok a friss gyümölcslét, az ütősök a jégkockát. A hangosító láthatólag nincs felkészülve rá, hogy a közönség a színpad előtt szeretne táncolni, ugyanis a basszus és a lábdob áthatolhatatlan energiamezőt von a színpad köré. A hangosítás a hangosító pult köré van optimalizálva, a Flair-székeken ülők számára. De a koncert nem okoz csalódást, elégedetlen arcot nem látok, feldobottakat annál inkább.

A másnapi szabadtéri sztárvendég, az Eric Alexander Trió viszont észveszejtően jól szól. Élő, de mégis tiszta, minden egyes hangot külön lehet hallani, de mást nem. A formáció laza straight-jazzt játszik, amelynek igazi különlegességét Mike LeDonne Hammond B orgonája adja. Viselkedésük és öltözékük elegáns és helyénvaló. Jó rájuk nézni, olyan, mintha nem is zenészek lennének, hanem filmszínészek, akik szerepük hitelessége miatt tökéletesen megtanulnak játszani hangszereiken. És a trombitás meg tudja csinálni, hogy szólója végén egy hullócsillag 7 500 kilométeres csíkot húz az égbolton.

A következő érdekesség Cumó, Egri Jancsi, a Rashid Ali helyett beszervezett Botos Ferenc és Sonny Fortune-ből álló kvartett. Mint mindig, amikor színpadon van, a legjobban Cumó játékát élvezem: helyben kifejlesztett akkordjai a legváratlanabb pillanatokban hangzanak fel. Sonny érdekesen játszik, de olyan amplitúdóval vibrátózik, hogy kitartott hangjai szaggatottnak tűnnek. Legjobban ezért a sodró lendületű bop áll jól neki, mint például a zenészkollégája emlékére írt „Hangin’ out with J. C.”, ami olyan, mintha nemcsak a Giant Steps Coltrane-ja haverkodna Sonny Fortune-nal, hanem nótáik is éppen trécselnének egymással.

Az utolsó napi rendezvény is tartogatott számomra érdekességet: nem csak azt, hogy az újra egymásra találó Eric Alexander és Jay Rodriguez együtt játszott a Debrecen Jazz Banddel, hanem azt is, hogy a Déjá Vu vibrafonosa, Toldi Éva nem más, mint Gary Burton. (35. Debreceni Jazz Napok, szeptember 7-10. www.fonixinfo.hu)

A debreceni fesztivál véget ért, de mindjárt belecsúszunk a következő grandiózus eseménybe, a MOL Jazzfestiválba, amely elég jó felhozatallal vár minket: a gyönyörű Maria Joaoval, Wallace Rooney-val, Miroslav Vitoussal, Silvain Luc-kel, Michel Portallal és a többiekkel. Esperanza Spaldingról most hallok először, de máris felkelti az érdeklődésemet előnyös tulajdonságainak meglepő együttállása: a lány többek között bőgős, énekes, fotogén és huszonegy éves. A másik nagy újítás a London Busz Sörbár, ami pontosan az, mint aminek a neve mutatja. (MOL Jazz fesztivál, szeptember 13-17. www.bmc.hu)

Végül pedig egy ghánai együttes, az African Footprints International érkezik szeptember végén. A dobosok és táncosok közel egy hónapig turnéznak hazánkban azzal a céllal, hogy megakadályozzák a kellemetlen évszakváltást, miközben saját módszerükkel hallássérülteket tanítanak, hogyan élvezzék és érezzék a zenét, illetve hogyan táncoljanak és doboljanak. Október 6-án tehát ők lesznek az egyik fő érdekesség az aradi vértanúk emlékére megrendezett második HelloAfrika Fesztiválon. A rendezvény szépsége, hogy teljesen non-profit. Tehát ha valaki szeretné őket a belépő árán túl is támogatni, keresse fel a szervezet honlapját! (www.helloafrika.hu)