Emma

A hét portréja: John Coltrane

2006.09.18. 00:00

Programkereső

A jazz egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású szaxofonosa volt. Pályafutásának minden főbb állomásán számos, mára már klasszikussá vált művek keletkeztek. Munkássága minden jazzmuzsikus utód számára meghatározó.
52247bc3-b593-4adb-988e-dcfa7a093acb

John Coltrane 1926. szeptember 23-án született. Eleinte klarinétozni tanult, de azt tanácsolták neki, kezdjen altszaxofonozni. A 40-es évek közepén King Kolax és Eddie “Cleanhed” Wilson együttesében játszott big band zenét. 1949-51-ig Dizzy Gillespie zenekarában kapott helyet, ekkor váltott tenorszaxofonra. 1952-ben Earl Bostic-kal, 1953-54-ben Johnny Hodgesszal, 1955-ben Jimmy Smithszel turnézott, majd Miles Davis fedezte fel, s Davis klasszikus kvintettjének tagja lett.

1957-ben több mint 20 jelentős lemezfelvétele készült el, testileg és szellemileg is újjászületett (leszokott a heroinról és a vallás felé fordult), s megkezdte saját zenéjének kifejlesztését. Megismerkedett klasszikus kvintettjének tagjaival, előbb McCoy Tyner zongoristával és Jimmy Garrison bőgőssel, pár évvel később pedig Elvin Jones dobossal. Ezt megelőzően jelent meg Giant Steps című korszakos albuma, a bebop stílus mestermunkája, melyen Tommy Flanagan zongorázott, Paul Chambers bőgőzött és Art Taylor dobolt.

A második Milesszal töltött időszak után Coltrane megalapította legendás kvartettjét Tynerrel, Garrisonnal, és Jonesszal, ők mutattak új fejlődési irányt a bop műfajnak. A hatvanas évek társadalmi helyzete, a polgárjogi mozgalmak törekvéseivel egybecsengett Coltrane-ék avantgarde felfogása a zenében, és noha Coltrane sosem foglalt állást határozottan politikai ügyekben, sokan a mozgalom egyik idoljaként tekintettek rá.

1961-ben az Atlantic labeltől az Impulse!-hoz szerződött, itt adták ki talán legfontosabb lemezeit, pl. a Live at Village Vanguardot, az Impressionst, a Live at the Birdlandet, a Crescentet, az A Love Supreme-et, a Transitiont vagy az Ascensiont. Utóbbi monumentális free jazz album, melyen több mint tíz mára szintén legendává vált jazzmuzsikus hallható.

Egyes lemezeken Art Davis volt a második bőgős, Eric Dolphy pedig altszaxofonon, fuvolán és basszusklarinéton működött közre. Coltrane és együttese nemzetközi elismerésre tett szert, hatalmas rajongótábort mondhatott magáénak, ám egyre nyersebb hangzása némi aggodalommal töltötte el a kiadót: ideje volt lágyabb zenét is játszani. Így született meg a Duke Ellingtonnal közösen készített album, és a Ballads.

Coltrane egyre növekvő vágya a szabad zenélésre törést idézett elő a zenekarban, Tyner és Jones kilépett, helyettük Alice Coltrane (a szaxofonos felesége) ült a zongora mögé és Rashied Ali dobolt, Pharoah Sanders pedig szaxofonon működött közre. 1967-ben az Interstellar Space című lemezen duóban hallható Alival, ez a kísérlet megintcsak új utakat tör a jazz számára. 1967-ben májelégtelenség okozta halálát. A jazz egy kivételes tehetségű újítóval lett szegényebb.