Hortenzia, Gergő

MOL Jazz Fesztivál – 3. nap

2006.09.28. 00:00

Programkereső

Előző beszámolómban ígéretet tettem többek között Gadó Gábor méltatására. E tekintetben nem lesz nehéz dolgom a gitáros lemezbemutató koncertje után.

Amolyan utópisztikus jövőképpel találkozhattak mindazok, akik szeptember 15-én este ellátogattak az Ács Ákossal (klarinét), Schreck Ferenccel (harsona), Viktor Dániellel (harsona) és Fábry Boglárkával (ütőhangszerek, vibrafon) kiegészülő Winand Gábor – Gadó Gábor Quintet lemezbemutató koncertjére. Talán nem tévedek nagyot merész feltételezésemmel, miszerint a Gadó Gábor és számos francia kortársa által képviselt, a fesztiválon különböző formációk előadásában is bemutatkozó friss francia „jazzhajtás” igen nagy hatással lesz az eljövendő jazz-zenész generációkra. Egyszerűbben azt is mondhatnám: ez lehet a jövő zenéje.

Legtöbbünknek, akik hallottuk a Budapest Opera című lemez magyarországi bemutatóját, fogalmunk sem volt, hogy mit hallottunk. Az elhangzottak egyes elemeire rá lehetett sütni a jazz kapcsán már jól ismert jelzőket: free, eklektikus, groteszk, ironikus, avantgarde és még sorolhatnám, de a már ismert zenei eszközök új egységet teremtettek Gadó Gábor kezeinek nyomán. Zenéje gyakran meghökkentően banális témákból épít várakat, és gyenge, erőtlen szalmaszálakat használ mestergerendákul: épületei mégis állnak. Máskor viszont gyönyörű, semmiféle hangnem érzetet nem keltő témát költ, mely első hallásra talán idegesítő és erőltetettnek tűnik, később azonban éppen az ellenkezőjét érzi az ember. Mindeközben pedig gitárján éppen fordítva játszik, mint kollégái a földön. Mintha a „normális” gitárjáték negatívját hallaná az ember. Hangerő pedáljával kicsengő akkordok helyett a semmiből előbújó „hangdombokkal” kontúrozza meg a ritmusszekció által létrejött impulzushullámok egyes íveit, vagy játszik azokhoz ellenpontot.

Egy szó, mint száz: a Franciaországban élő magyar gitárművész, zeneszerző kompozíciói és gitárjátéka olyan, mintha a holdról egy űrlakó látogatott volna közénk a holdi muzsika megszerettetésének céljából. Legnagyobb meglepetésemre sikerült is neki. Nagy örömmel fogadta a több száz fős közönség a hallottakat. És szerencsére az ufonauta talált magának megfelelő partnereket a kék bolygón is. Társai közül főként Sebastain Boisseau rendkívül intelligens és tudatos bőgőjátékát emelném ki, mely megdöbbentően passzol Gadó zenei világához, no és persze ne feledkezzünk meg az első ránézésre esetlen diáklánynak tűnő Airelle Bessonról sem, aki Franciaország egyik legkedveltebb trombitásainak egyike nemcsak rendkívül bájos külleme, hanem ritkamód tiszta és kimívelt trombitaszólói miatt. A siker ellenére azért annyit megjegyeznék, hogy e merőben kísérleti zene valódi értékét mégiscsak az utókor fogja eldönteni, így számunkra nem marad más mint a szubjektív véleményalkotás.

1c7c9204-5fff-4288-a13e-4b283caa3483

Sylvian Luc és Michel Portal gitár-basszusklarinét duója ezzel szemben teljesen könnyed, főként egy-két harmóniás, groove-os lüktetésű vagy közismert, fülbemászó harmóniamenetű, izgalmas ritmikájú, a free-től a bee-bopon át egészen a bluesig terjedő stílusú számokkal szórakoztatta a publikumot. Mindketten született zenebohócok. Félelmetes technikai abilitásuk képessé teszi őket a zene játszi könnyedségű uralására, így marad bőségesen idejük és energiájuk, hogy a legnagyobb természetességgel viccelődjenek hangszereik segítségével. Élvezik is a közönség csodálatát, de mindezt olyan gyermeki örömmel teszik, hogy nem lehet rájuk se haragudni, se nagyképűséggel vagy sztárkodással vádolni őket, mert viccelődésük messze áll az alpáritól, viszont mögötte a nemes és edzett művészet áll. A Közraktár-sátor másfél izgalmas, de embert próbáló koncertnapja után sokan fellélegeztek: végre valami, amit értek is!

És ha már fellélegeztek, úgy is maradhattak, mert az est utolsó fellépője első osztályú fúziós jazz-zel kínálta meg a zsúfolt nézőtéren élvezkedőket, ami nagyban köszönhető a zenekar basszusgitárosának, Steve Logannek és alapítójának, Krisztof Zawadzki dobosnak. Merthogy e stílus győzelme vagy bukása e két hangszeren múlik: nélkülük hiába játszott volna Birta Miki, illetve Szabó Dani sodró lendületű gitár-, valamint Fender-szólókat, Marek Podkowa kifújhatta volna a lelkét is a tenorszaxofon csövén, nem történt volna semmi, csak langyos vízben pancsikálás. E helyett azonban majdhogynem örömmámorban úsztam Logan játékának hallatán. A Varsóban aktív amerikai játéka pont olyan volt, mint testmozgása: hihetetlenül dinamikus, ugyanakkor szelíd és nyugodt. Motívumai táncoltak, mindvégig gördülékenyek maradtak, „time”-ja pedig maga volt a csoda. Más dimenzióban játszott, mint a többiek, egyedül Zawadzki vette föl majdnem tökéletesen a lüktetését. A három szólista dinamikája egysíkúvá lett a kíséret előtt, így ha osztályfőnök lennék, produkciójukat nem értékelhetném ötösre. Egyébként a Walk away International Edition nemcsak alkalmi felállás: a koncerten elhangzottak a Lengyelországban megjelent lemezük magyarországi bemutatója volt. Nagy tanulsága a koncertnek, hogy bármennyire is nem akarjuk, és nagyon sok hátrányt ledolgoztunk már, tény, hogy Közép-Európában a mai napig nem sikerült elsajátítanunk a tengeren túli jazz-zenészek esetében oly gyakran csodált, különleges tempóérzéket és dinamikát. Ebben a zenekarban Zawadzki képezi a kivételt, aki viszont rengeteget játszott híresebbnél híresebb amerikaiakkal, köszönhetően talán ügyes szervezői készségeinek és tudatosságának, amivel kitanulta a fúziós jazz mesterségét, így annak első osztályú szakembere lett.

(2006. szeptember 15. MOL Jazz Fesztivál, 3. nap)