Tekla

Szájharmonika Fesztivál

2006.11.02. 00:00

Programkereső

A múlt év ősszel útjára indított fesztivál sikerének köszönhetően idén ismét megrendezik a Budapesti Nemzetözi Szájharmonika Fesztivált 2006. november 11-én, Budapest egyik legexkluzívabb klubjában, az A38 hajón.
e13cb6d2-b254-4fc1-8045-63cb8e300db4

A rendezvény célja, hogy alkalmat adjon a hangszer szerelmeseinek, hogy élőben is hallgathassák a hangszert. Természetesen nem titkolt szándéka a rendezvénynek, hogy népszerűsítse a hangszert és magát az élőzenét. A II. Budapesti Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál délután négy órai kezdettel várja az érdeklődőket, fotókiállítással, múlt századi és kortárs szájharmonika kiállítással, vásárral, hangszerbemutatókkal, valamint filmvetítésekkel.

A koncertek este hatkor kezdődnek, ahol elsőként az idén 35 éves, többszörös “arany kóta” díjas, Európa szerteismert Mihálygergei Szájharmonika Együttes lép színpadra. A nyolc tagú formáció népdalokkal, katonadalokkal szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Este hét órától a hazai szájharmonikások jeles képviselői: Ferenczi György, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Flór Gábor, Besenyei Csaba, Oláh Andor egy csapatot alkotva mutatják be a fesztivál napjára megjelenő közös cédéjüket Fishers címmel. A további nemzetközi sztárvendégek sora is egyedülálló. A hangszer világhírű képviselője, az új-zélandi Brendan Power és zenekara is fellép a rendezvényen. Az ő nevét több száz hanghordozó borítóján olvashatjuk mint vendégművész, így többek között Sting, Desree, Van Morrison, Mel C, Paul Young lemezein.

Az est másik főszereplője a világ szinte legtöbb országában fellépő Egidio Juke Ingala Milánóból, Olaszországból. Az ő szájharmonikázása a vidám West Coast Blues-on alapszik, rengeteg boogie-woogival fűszerezve. A fesztivál koncertmenüje igazi zenei csemege, hiszen keverdnek a különböző zenei műfajok, a folk, a blues, a jazz, a rock, a funky valamint a soul és a világzene, melyekben természetesen az egyik főszereplő maga a csodálatos instrument, a szájharmonika.