Ábrahám

Folyatódik a MAO sorozata

2006.12.06. 00:00

Programkereső

November 24-én kezdetét vette az a nyolcrészes koncertsorozat, amelynek során a Modern Art Orchestra (MAO) a jövő év júniusáig havonta egy alkalommal az Aranytíz Művelődési Központban ad koncertet.
65db5857-6100-4134-976b-96010cfdbc88

A repertoárt Fekete-Kovács Kornél big bandre készült szerzeményei, Hárs Viktor, Oláh Szabolcs, Bacsó Kristóf és Mester Dániel darabjai alkotják, de szintén meghatározó részt kap a kortárs zeneirodalom kiemelkedő darabjainak bemutatása is. A sorozat következő előadás december 20-án, este nyolc órakor lesz: Fekete-Kovács Kornél és Hegyi György Karácsonyi Napló című, frissen megjelenő lemezét mutatja be a zenekar. Zeneszerző Fekete-Kovács Kornél, a kapcsolódó novellát Hegyi György írta.

A Modern Art Orchestra a 2006/2007-es évadban új darabok létrejöttét kívánja inspirálni azzal, hogy koncertjein a fiatal tehetséges szerzők új darabjait mutatja be. Emellett természetesen a már korábban született alkotásokat is műsorra tűzi majd, ezzel próbálva népszerűsíteni és a közönséghez eljuttatni korunk aktuális, magyar muzsikáját.

A zenekar tagjai: Fekete-Kovács Kornél (karmester, trombita, szárnykürt, zeneszerző, hangszerelő); Bacsó Kristóf (szaxofon, klarinét, fuvola, zeneszerző, hangszerelő); Mester Dániel, Nagy Attila (szaxofon, klarinét); Zsári Tamás (szaxofon, klarinét, fuvola); Bajusznács Mihály (szaxofon, klarinét, basszusklarinét); Bacsa Zoltán, Gráf Ádám, Varga Gábor (trombita, szárnykürt); Bizják Gábor (kürt); Korb Attila, Barbinek Gábor (harsona); Kasza Nándor (basszusharsona); Kovács Péter (tuba); Oláh Szabolcs (gitár, zeneszerző, hangszerelő); Cseke Gábor (zongora, billentyűs hangszerek, zeneszerző, hangszerelő); Hárs Viktor (basszushangszerek, zeneszerző, hangszerelő); Mohay András (dob).

(A sorozat következő előadása: 2007. január 25. 20:00 Hárs Viktor: Szögesdrót Gyermek; km.: a Modern Art Orchestra tagjai, Gereben Zita, Hárs Adél)

(Jegyek a helyszínen kaphatók 1500 Ft-os áron, diákoknak 800 Ft-os áron.)