Emma

Népzene, hagyomány, énekelt versek

2007.02.07. 00:00

Programkereső

Sebő Ferenc építészmérnök. Sebő Ferenc muzsikus, a táncház-mozgalom egyik elindítója. Sebő Ferenc zenetörténész, tanár, kutató, a hagyományőrzés állhatatos munkása. Sebő Ferenc intézmény. Most hatvan éves – s ez alkalomból Orbán Eszter beszélgetett vele.

Sebő Ferenc

- Február 10-én ünnepeled a hatvanadik születésnapod. Kerek évforduló. Legyünk túl a kötelező banális kérdésen: foglalkoztat a korod? Odafigyelsz rá?

- Most annyian beszélnek róla, hogy nem tudom megtenni, hogy ne figyeljek rá. De valóban, a hatvan év abból a szempontból soknak mondható, hogy most már az ember valószínűleg többet élt, mint amennyi hátra van. Kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy az öregedés – és mindaz, ami utána következik – nem csak másokkal történik meg.

- A nyári kényszerpihenő is elgondolkodtatott?

- A nyár nekem nagyon sok munka befejezésével járt, és mindig azt mondják, hogy az emberre mindig a nagy hajtás után támad a baj – és velem is pontosan ezt történt. Három hetes semmittevés közben jelentkeztek a szívpanaszaim. És bár összegezni én soha nem leszek képes, mégis, amikor így összetorlódnak munkák, mint most, nyár elején, amikor három komoly könyvet kellett befejeznem – Bartók Béla magyar népdalgyűjtéseinek második kötetét, ami egy évtizedes munka végét jelentette, valamint a Hagyományok Háza kiadásában megjelent Vikár Béla népzenei gyűjteményéről szóló könyvet és Lajtha László 1922-es Bogyiszlói gyűjtésének közreadását –, tehát amikor az ember ennyi mindent befejez, ebben azért van valami összegzésféle.

- Az időd legnagyobb részét ezek szerint a Hagyományok Háza foglalja le.

- Igen, sok időmet leköti, hiszen szakmai igazgatóként a kiadványokkal is én foglalkozom. De a Hagyományok Házának szakmai vezetése sem egy „összegzős” feladat, nem lehet hátradőlni, hogy végre megcsináltuk, készen van.

- Azoknak, akik nem tudják, mi is ez, elmondanád mi a lényege?

- A Hagyományok Háza tulajdonképp a hagyományőrző mozgalom intézménye. Azért ilyen általános nevű, hogy véletlenül se legyen kirekesztő. A kultúrának azt a részét közvetíti a társadalom felé, amely szájhagyomány útján maradt fenn, s így is terjed. Feladata ennek a hagyománynak a gondozása és az átörökítés biztosítása. De ez régi adósság már; ezt az intézményt legalább negyven éve létre kellett volna hozni, és voltak is törekvések rá. Valójában mi is egy hosszú folyamat részesei vagyunk, amely kitűnő elődök szakszerű és nagyvonalú munkásságának révén alakult ki, de mindig jött egy politikai fordulat, ami miatt a már létrejött intézményt szétverték, megszűnt, átalakult vagy más lett belőle. Persze ezek az értékes emberek akkor is becsületesen álltak tovább a térdig vízben és tették a dolgukat. Én nagyon büszke vagyok, hogy ennek a folyamatnak részese lehettem. És még nagyobb büszkeség ott lenni a végén, amikor is nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy végül is létrehoztuk azt az intézményt, amely ténylegesen a hagyomány által megőrzött műveltség mai életben való felhasználásával foglalkozik. Itt mindazt, amit eddig csak a „tudomány” kedvéért, elviekben és általánosságban kutattak, mi abból a szempontból kutatjuk, archiváljuk és terjesztjük, hogyan lehet majd eltanulni, és ez által tovább örökíteni. A keserűség pedig épp abból fakad, hogy a magyar társadalomnak mennyire fogalma sincs a saját értékeiről. Az egyetlen olyan kincsről, ami háborítatlanul és kiváló kvalitásban áll rendelkezésünkre, hiszen a feldolgozása, értelmezése is világszínvonalú. Magyarországon, ahol jelenleg kevés olyan dolog maradt, amely még nem devalválódott, az emberek egyszerűen nem is tudják, hogy volna mire büszkének lenni, volna mivel foglalkozni, és nem utolsósorban volna mit a világnak megmutatni, sőt eladni – csak erről senki nem tud a világon semmit. Ma az oktatásban, a médiumokban nincs helye a hagyomány képviselte műveltségnek, így az általa hordozott kulturális érték is kevésbé hasznosítható. Ez fájdalmas, és emiatt nincs nyugalom sem. Emiatt kell állandóan ott lenni és testünkkel védelmezni a már kivívott eredményeket, hogy a tájékozatlanság és az erre épülő érdektelenség ne tehesse tönkre.

- Az biztos, hogy hatvan év ide vagy oda, a lelkesedésed és az energiád egyáltalán nem csökkent.

- Ennek persze az is az oka, hogy ha az ember egy ilyen feladatkörbe botlik, annak a szépsége, végtelensége annyira motiválja az embert, hogy nincs kedve megöregedni.

- Van utánpótlás?

- Persze, hogy van. Húzzuk be magunk után a fiatalokat. Amikor Halmos Bélával megalapítottuk a Sebő együttest, még csak mi ketten tudtunk eljátszani hagyományból tanult darabokat, mára pedig olyan sok zenekar van és olyan jók… A táncház persze már nem ugyanolyan, nem is lehet ugyanolyan, mert megváltozott a világ, mások az anyagi lehetőségek, megváltoztak a kulturálódásnak a keretei – de erről inkább most ne is beszéljünk, mert igen drámai a helyzet –, zenekar azonban rengeteg sok van. Húszasával, ötvenesével tudnám sorolni őket. És mind nagyszerűen, elsőkézből tanulták meg azt a stílust, amiről nekünk még mindenki azt mondta, hogy nem lehet megtanulni.


Sebő Ferenc

- Az aktív zenélés azért a te életedből sem hiányzik.

- Igen, sokat játszom a jelenlegi zenekarommal (Barvich Iván, Orczi Géza, Perger László). De ha erről beszélek, van még egy másik fontos irány, amiről érdemes beszélni: mégpedig az, hogy a népzenei a műveltség nem csupán a szórakozás, hanem az irodalom felé is utat mutat. Kulcsot ad az ember kezébe, a versformák és a régi szövegek megfejtéséhez, életre keltéséhez. A régi versek „éneklése”, mivel azok nagy része már eredetileg is énekelt szöveg volt, a népzeneismeret útján vált nekem igazán érthetővé és értelmezhetővé. Rengeteget tanultam erről a népzene segítségével, mely az énekelt versek megkövesült múltja, a műfaj egyetlen túlélője. Így értettem meg, hogy egy Balassi-strófa vagy egy-egy másik forma hogy működik, akár az időmértékes versekig visszamenően. A népzenei hagyomány sokoldalú segítség.

- Most is keresed még a megéneklésre váró verseket?

- Igen, és egyre szebben állnak össze a dolgok. Most már, ha ránézek egy szövegre, hallom benne a zenét. Az ember gyűjti az adatokat, egyre többet tud a részletekről, és ezzel az összefüggések is jobban megvilágosodnak. És most lehetőségünk lesz ezt a tudást megosztani másokkal. A Karinthy Gimnázium keresett meg azzal a kéréssel, hogy egy könyv mellékleteként készítsünk két lemezt – az egyiken időmértékes, a másikon pedig hangsúlyos versek lesznek. Egy példatárat szeretnénk létrehozni, egy olyan, valóban használható tanári segédanyagot, amellyel érdekesebbé lehet tenni a gyerekeknek az órákat. Most épp ezen dolgozom. Aztán ott vannak a koncertek, több könyv-tervem is van, ami természetesen sok kutatással is jár. Nagyon sok olyan anyagot gyűjtöttem össze, amit meg szeretnék írni…

- Láthatóan nemhogy a következő fél-egy évre, de akár évekre előre meg tudnád mondani, hogy…

- … hogy mi mindennel szeretnék játszani még, igen. És már sajnos tudom, hogy nem lesz annyi időm. Ezért mondom, hogy összegzésről szó sem lehet, semmikor. Mert az ember tudja ugyan, hogy halandó, de mégis úgy viselkedik, mintha halhatatlan lenne – ilyen szempontból már fatalista vagyok. Csinálom, ameddig lehet, és ha már nem lehet, abba fogom hagyni. De remélem, hogy az utánam következők folytatják. Ebben szerencsére sok örömöm telik, mert nagyon sok fiatalember érdeklődik a népzenei hagyományok iránt, és ha minden terv szerint halad, ebben az évben még az is megtörténik, hogy a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetemen bevezetik a népzeneoktatást. Ezzel tulajdonképpen felkerülne a korona a törekvéseinkre, mert a háttérintézmény ugyan fontos dolog, de ha a népzene végre a felsőoktatásban is megjelenik és tanulható, elsajátítható zenévé válik, akkor már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy az egész kultúrába is be,- illetve visszakerüljön.

- Tehát ebből is kiveszed a részed.

- Igen, ebben is részt veszek, de nem én irányítom a munkát, hanem a már emlegetett fiatalabb nemzedék. Ezt a munkát Richter Pál irányítja. Nagyon jó látni, hogy van, aki továbbvigye a munkát. Én most már csak segítek.

- Szóval, bár papíron hatvan éves leszel, mit mondanál, a benned lakó gyerek vagy fiatalember most mennyi idős lehet? Ő, aki a szívpanaszait gyógyító, alig középkorú orvosnőt is öregnek látja…

- Azt mindenki tudja, hogy az ember csak kívül öregszik – bár azt már nem mondanám, hogy gyerek lennék. Most már inkább egy meglett korú szemlélet van bennem, mert sajnos már látom a dolgok végét. Fiatalabb koromban csak a jövőt láttam, és úgy gondoltam, hogy ha valami nem sikerült így, van időm, majd megpróbálom amúgy. Most már látom, hogy választani kell, mert vagy belevágunk végtelenbe nyúló munkákba – és akkor a maradék tíz-húsz év már biztos nem elegendő –, vagy belátható feladatokat választunk. Ilyen értelemben kicsit talán bölcsebb lettem, de ha nekikezdek valaminek, azt ma is teljes erőbedobással szeretem csinálni. Érzem ugyan az idő változását, de azt hiszem, nem akarom tudomásul venni.

NÉVJEGY
Sebő Ferenc 1947. február 10-én, Szekszárdon született. Gyerekként zongorázni, csellózni tanult, a Műegyetem szimfonikus zenekarában is játszott, ahol 1970-ben szerzett építész diplomát. 1973-ig építészként dolgozott, de eközben a legendás 25. Színházban Berek Kati és Jancsó Miklós mellett szerzett színházi gyakorlatot. Halmos Bélával megalapította a Sebő együttest, és újszerű népzenei feldolgozásai révén hamar ismertekké váltak. Ezután a Bartók Táncegyüttes zenei vezetője lett, majd elindult a Sebő együttes mára legendává vált táncház-klubja a zuglói Kassák-klubban. 1984-ben beiratkozott a Zeneakadémia Zenetudományi szakára, ahol 1989-ben zenetörténet tanári, majd zenetudósi diplomát kapott. 1996-ban kérték fel a Magyar Állami Népi Együttes vezetésére, ahol az új kor igényeinek megfelelően a művészeti munka is megújult. 2002. február elseje óta a Budai Vigadó épületében megtalálható Hagyományok Háza szakmai igazgatója. Rendszeresen koncertezik és publikál.