Emma

Cesaria töretlen kultusza

2007.04.04. 00:00

Programkereső

Röviddel a Művészetek Palotájának megnyitása után, 2005 áprilisában beigazolódott az, amit korábban is sejteni lehetett: a Zöld-foki Szigetek leghíresebb embere, Cesaria Evora énekesnő kultusza visszavonhatatlanul megérkezett Magyarországra.

Két éve és tavaly is kirobbanó sikerű, telt házas koncerteket adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, így nem csoda, hogy a Müpa világzenei programszerkesztői – Lőkös Csaba és Marton László Távolodó – idén is „lecsaptak” rá, s európai turnéja keretében meginvitálták Budapestre.

A hatvanöt éves Cesaria Evora művészete önálló fejezetet nyitott a world musicnak nevezett – minden esetben etnikus gyökerű, de olykor igencsak különböző stílusáramlatokat magában foglaló, hatalmas földrajzi távolságokon átívelő – műfaj históriájában. Élettörténete már önmagában kész regény: fiatalon, amikor az Afrika nyugati partjainál, az Atlanti-óceánban található Cabo Verde szigetcsoport még portugál gyarmat volt, Cesaria bárokban énekelt, átutazó üzletembereket, hajósokat szórakoztatott dalaival. Jellegzetes előadásmódja, illetve az általa képviselt két legfontosabb dalforma, a melankolikus morna és a lendületes coladeira azonban már ekkor kialakult. 1975-ben a Zöld-foki Szigetek független állam lett, de a politikai önállóság szegénységgel párosult. A portugálok elmentek, a bárok bezártak, így nem maradt más, mint a mezőgazdasági munka: több mint tíz éven keresztül Cesaria is egy ültetvényen dolgozott, s legfeljebb a vele együtt hajladozó munkásoknak énekelt

A következő fordulat a nyolcvanas évek végén történt: a zöld-foki születésű, Párizsban élő zenei producer, José da Silva hazalátogatott, és rábeszélte a középkorú énekesnőt, hogy utazzon vele Franciaországba, s készítsen lemezfelvételt. A producer jó érzékkel használta ki a világzenei divathullámot, de maga sem hitte volna, hogy az 1992-ben a portugál nyelvű afrikai muzsikára szakosodott Lusafrica kiadó gondozásában megjelent Miss Perfumado című albumot milliós példányszámban vásárolják meg Kanadában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban. Ezt megismételte, sőt felülmúlta az 1997-es Cabo Verde, a két évvel későbbi Café Atlantico, majd az ezredfordulón kiadott Best Of-válogatás, amellyel Cesaria végleg a nemzetközi sztárok sorába emelkedett. Többször jelölték Grammy-díjra, nagy fesztiválokra és nemzetközi turnékra kapott meghívást. Nyilatkozataiban elmondta, nagyon szeret utazni, rácsodálkozni a világ nagyvárosainak szépségére, de ennek ellenére évente legalább négy-öt hónapot otthon tölt – főleg télen, amikor Európában elviselhetetlennek érzi a hideget.

90b9167b-023d-4049-bb02-cb36c5104ab7

Cesaria Evorát 2000 novemberében, a bécsi Konzerthaus színpadán láttam először élőben. A koncertre tizenegy tagú kísérőzenekarral – négy gitárossal, három vonóssal, két ütőssel, egy zongoristával és egy szaxofonossal – érkezett, és fergeteges lendületű, kétórás műsort mutatott be, pillanatnyi megállás nélkül. Ez a százhúsz perc (akárcsak későbbi budapesti koncertjei) kizárólag a zenéről szólt: tagadhatatlan, hogy az énekesnő megjelenése inkább előnytelen, a külsőségek egyáltalán nem is érdeklik, a színpadon nem mozog, a közönséggel keveset kommunikál. Még az ajándékba kapott virágot is a földre dobta – persze nem udvariatlanságból, hanem azért, mert abban a kulturális miliőben, ahol felnőtt, nem szokás virágot adni és kapni. A hangja, illetve előadásának őszintesége, szuggesztivitása azonban lenyűgöző, akárcsak maguk a dalok: a mornák és a coladeirák. A lisszaboni és coimbrai fado százötven éves hagyományával rokonítható, de attól mégis markánsan eltérő kompozíciókat megítélésem szerint nem túlzás az európai műzene legjobbjaival, Schubert, Schumann, Mahler és Richard Strauss dalaival egybevetni. A ritmika, a harmóniák, a kompozíciós eszközkészlet persze különböző, de a boldogságot, fájdalmat és szenvedélyt ábrázoló hangfestő eszközök megdöbbentően hasonlóak.

Két évvel később, amikor a nyugati sajtóban „mezítlábas dívaként” emlegetett Cesaria Evora – a Sziget Fesztivál meghívására – először járt Magyarországon, interjút készítettem vele, amelynek két gondolatát talán most is érdemes felidézni. Kérdésemre elismerte, hogy a portugál hatás vitathatatlanul erős a dalaiban, de „azért mégis más ez a muzsika, mintha Portugáliában születtem és éltem volna. Azok a tájak, sorsok, életérzések, amelyek kizárólag Cabo Verdére jellemzőek, időről időre megfogalmazódnak a melódiákban, ritmusokban vagy akár a szövegekben (…) Bennem ugyanakkor nincs semmiféle nacionalizmus: elfogadom, hogy a zenében is a globalizáció korát éljük, és ezért engem nem nemzeti, hanem world music-előadóként tartanak számon. Nyitott füllel hallgatom más népek muzsikáját, s az például nagy élmény volt, amikor a kubai Buena Vista-sztárral, a kilencven év fölött járó Compay Segundóval énekelhettem egy duettet.” Amikor pedig arról faggattam, hogy tucatnyi CD-je és a repertoárján szereplő százhúsz-százötven dal közül melyik a kedvence, így felelt: „Lemezeim közül talán a Miss Perfumado áll a legközelebb hozzám, abban tudtam leginkább kifejezni az érzéseimet. Dalt viszont nem tudok választani: mindegyik egy darab az életemből.”

(2007. április 7., 8. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – Cesaria Evora (Zöld-foki Köztársaság) koncertje)