Cecília

Fél évszázad "Dixieland"-ben

2007.05.07. 00:00

Programkereső

A világhírű Benkó Dixieland Band fennállásának ötven éves jubileumát ünnepelte 2007. május 5-én, szombaton este a Budapest Sportarénában. Ez volt idén a világ legnagyobb dixie koncertje, ahol több mint tízezer rajongójukkal együtt ünnepelték fél évszázados történetüket. Ez alkalomból Benkó Sándorral, a zenekar alapítójával és vezetőjével beszélgetett Rick Zsófi.

Benkó Sándor

- Tizenhét évesen alapította a Benkó Dixieland Bandet, utána elvégezte a Műszaki Egyetemet, folyamatosan tanított, tudományos könyveket írt, számtalan díjat kapott… Hogyhogy nem szipkázta el a zenei siker a katedrától?

- Ennek okát gyerekkoromra vezetném vissza. Édesanyámnak az volt a véleménye, hogy a gyereknek tisztes polgári foglalkozása legyen, sportoljon és a művészetekbe is kóstoljon bele. Ezért beíratott a ciszterekhez, félig-meddig olyan céllal, hogy kispap legyek. Hat éves koromban elkezdtem úszni és hegedülni. Természetes volt, hogy normál polgári foglalkozásom lesz, de imádtam zenélni és az úszás is jól ment. Később kiderült, hogy a három dolog egyszerre sok volt, ezért az úszást egy krónikus arcüreggyulladás miatt abbahagytam. Jól ment viszont a tanulás és a zene, így két végén égettem a gyertyát. 1957-ben megalakítottam zenekaromat, amelynek később hozzám hasonlóan minden tagja műszaki értelmiségi lett. A közelmúltig mindannyian mérnökként dolgoztunk a zene mellett. Mi vagyunk az egyetlen olyan zenekar a világon, akik a legfelsőbb élvonalba kerültünk, és mellette a civil életben is szép eredményeket értünk el. A vezetés meg is fogalmazta a ’60-as években: „végre itt a szocialista embertípus, aki kiváló a művészetekben, kiváló a szakmájában, kapaszkodhatnak a kapitalisták, hogy utolérjenek bennünket”. Sokáig a zenében amatőröknek vallottuk magunkat annak ellenére, hogy több hónapos turnékat vállaltunk, és számos profi fesztivált megnyertünk. 1982 tájékán indultunk el a professzionális zenélés útján. Tisztességes meghívásokat kaptunk rendes gázsival, és évente több mint kétszáz koncertet adtunk. Ekkor kezdett nehezedni az életünk, erősödni a hajtás. Délután elindultunk zenélni, technikai beállás után koncerteztünk, fogadásokon vettünk részt, majd eléggé lefáradva éjjel hazavezettünk. Másnap reggel indultunk tanítani, dolgozni, mint azelőtt. Olyan ellentmondásos életet éltünk, amit ma már senkinek sem ajánlanék.

- Nem hiányzik az életéből semmi?

- Úgy érzem, tökéletesen elégedett vagyok. Kevés embernek adatik meg, hogy egész életében azzal foglalkozzon, amit nagyon szeret. Látszólag ugyan az élet nagyon sok területe elszaladt mellettünk, a változatosság, a siker és a zene élvezete azonban sok mindenért kárpótolt. Ha kívülről nézi valaki pályafutásunkat, azt gondolhatja, hogy sok minden kimaradt az életünkből: kevés időnk volt olvasni, meccsre járni, nyaralni, baráti társaságokban múlatni az időt. Mi máshogyan utaztunk, de nagyon sok helyre eljutottunk. Nemigen jártunk táncolni, a bulikon mi a tánc helyett zenéltünk. Tényleg sok minden mellett elszaladtunk, de igazából nem hiányzott egyik sem.

- Támogatás nélkül, teljes önerőből indult a zenekar?

- Akkoriban senkinek nem volt menedzsere, így kényszerültem a zenekar minden ügyes-bajos dolgát magam intézni. Megalakulása után a Benkó Dixieland Band lett a magyar könnyűzene egyik elindítója. Számos, ma már elismert sztár kezdte pályafutását nálam, ők azonban később, tőlem megválva más zenekarokban vállaltak jelentős szerepet. Menedzserük azonban akkor még nekik sem volt. Ma már egyik zenekar sem éli ezt a fajta életet, a mai harminc-negyvenéves generáció pedig már menedzserrel kezdte a pályát.

- Mai szemmel hihetetlennek tűnik, hogy néhány tizenéves magyar srác megszervez egy zenekart, és egy olyan érában, ahol nincs telefon, internet, fax és ennyi televízió, hamarosan világkarriert fut be. De hogyan?

- Ilyen kérdést még senki nem tett föl, és valóban érdekes ennek utánagondolni. Jöttünk-mentünk, szaladgáltunk, szerveztünk – és a zenekar működött. Ma az életemből napi hat-nyolc óra a zenekar menedzselése. A ’70-es, ’80-as években napi tíz-tizenkét órát dolgoztam egyetemi oktatóként, írtam a könyveimet, és mégis ment a zenekar is. Most sokkal komplikáltabb az élet. A megállapodások folyamatába nagyon sok közbenső lépcső épült be, ami szinte akadályozza a munkát. Pályáztatnak, fölkérnek, lemondanak, tízoldalas szerződéseket írnak, a cégek egy részének semmi köze a művészethez… Régen, ha valaki koncertre kérte fel a zenekart, megkeresett, kezet ráztunk, ennyi volt a szervezés. A Benkó Múzeumba kerülnek majd az első, gyermeteg szerződések, amelyek soha sem pótolták a megbízhatóságot, az adott szót. Az életünk elsősorban nem a pénzről szólt, nem ismertük az adózás fogalmát sem. Ma már új világot élünk, sok mindent meg kellett tanulnom, és ezt szerencsére jó korán, már a hetvenes években elkezdtem. A Benkó Dixieland vezetése azóta is egy „one man show”, a zenélésen kívül mindent egymagam intézek. Az egész banda teljes adminisztrációja és szervezése az én dolgom. Ennek ellenére nem panaszkodom, jól megy, sikeres a zenekar, a világ élvonalához tartozunk, egyszerűen csak megváltozott a világ.


A Benkó Dixieland Band

- Ötven éve játsszák ugyanazt a műfajt, de a közönség nem unta meg. Hogyan lehet mindig újat kihozni belőle?

- Egyrészt van egy csapat, amelynek minden tagja nagyon tehetséges. Ha zenéről van szó, közösen alkotunk. Másrészt van a részemről egy kemény, diktatórikus rendszerű zenekarvezetés. Bizonyos dolgokban nincs demokrácia, a dolgok többségében nekem kell döntenem. Társaim mindig elmondják a véleményüket, figyelembe vételükről én határozok. Több évtizede igyekszünk műfajunkat érdekessé, napra késszé varázsolni. Számtalan témában itthon és a világon úttörő szerepet játszunk. Mi készítettük az első magyar videoklipet: Böszörményi Géza rendezte a „Tiger Rag” című zenénkre, amelyben számos szereplő és nagy alkotó kollektíva működött közre. Most fejeztük be egy olyan, DVD-n és számítógépen egyaránt lejátszható anyag összeállítását, amelyen ötven éves pályafutásunk minden, lemezen korábban már megjelent, mintegy négyszáz, egymástól különböző számát egyetlen anyagban, sűrítés nélkül foglaltuk össze. Soha ilyen lemeze jazz-zenekarnak még nem jelent meg. Mi írtuk az első New Orleans-i jazzmisét. Mi csináltuk a világ első olyan jazztörténeti sorozatát (a 24 adást minden szombaton este éppen most vetíti az MTV1), amelyben műfajunk történéseit beágyaztuk a világtörténelembe, és a sorozat zenei anyagát a Benkó Dixieland mellett ma élő, kiváló művészekkel adattuk elő. Elkészítettük a Mindentudás Egyetemének első jazzadását, amelyet ez év őszén vetítenek a televíziók. Mindig törekedtünk arra, hogy valamivel többek adjunk, mint a konkurens zenekarok.

- Soha nem volt olyan pillanat a zenekar életében, amikor úgy tűnt, hogy vége?

- Benkó Sándor nem ismeri a „soha” és a „vége” szót. Ötven év során egy percig sem merült fel, hogy bármit is feladjunk. Voltak nehézségeink, de ezeken mindig túl kell lépni, meg kell oldani a bajokat.

- Hogyan tudná összegezni ezt az ötven évet, milyen gondolatot adna tovább a következő generációnak?

- Az első és leglényegesebb tanács, hogy csak azzal érdemes foglalkozni, amit az ember nagyon szeret. Ma azt mondom a fiataloknak, hogy találják meg minél hamarabb azt a foglalkozást, hivatást, ami a szívükhöz legközelebb áll, mert abban sokkal nagyobb eséllyel érnek el eredményeket. Nekem szerencsém volt, hogy imádtam a szakmámat, a villamosmérnökséget, és a zenéért is a mai napig lelkesedem. Ezt kívánom mindenkinek, hogy találja meg magában mihamarabb azt, ami az egész életét boldoggá teheti.

NÉVJEGY

Benkó Sándor 1940-ben született Budapesten. 1957-ben alapította a Benkó Dixieland Bandet. Zenekara itthon és külföldön egyaránt sikeres, a ’80-as évek végére a világ élvonalába került. Számos elismerést kaptak, díjakat nyertek: I. Budapesti Ifjúsági Jazzfesztivál I. díja (1960); I. Országos Amatőr Zenei Fesztivál – Arany Diploma (1965); Magyar Rádió I. Jazzverseny – I. díj (1967); „Európa Klasszis”-díj (1971); Montreux-i Jazzfesztivál – I. díj (1971); San Sebastian Jazzfesztivál – Közönség Nagydíja (1972); „Stars of the Years” Anglia, Music Week (1976); Állami Ifjúsági-díj (1982); Sacramento Jazz Jubilee Fesztivál Nagydíja – USA, California (1982);, a Kaliforniai Parlament kitüntetése – USA, California (1982); „International Jazz Band of the Year” – USA, California (1983); Liszt Ferenc-díj (1984); Kalifornia kormányzójának kitüntetése (1985); majd Ronald Reagan amerikai elnök kitüntető elismerése (1987). 1997-ben kapták a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. Dr. Benkó Sándor 2004-ben megkapta a „PRO URBE” Miskolc kitüntetést, 2005-ben a „PRO URBE” Budapest kitüntetést, majd 2006-ban a legmagasabb magyar művészeti elismerést, a Kossuth-díjat. 70 lemeze, 52 jelentős TV-showja jelent meg itthon és a nagyvilágban. 1963-tól 1995-ig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén. Doktori címét az „Elektromágneses terek numerikus szimulációja” témakörben szerezte. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Mérnök Akadémia tiszteletbeli tagja.

Kedvenc személyiség: Egerszegi Krisztina, a magyar úszósport kiválósága, aki ronggyá verte a világot, és rendkívüli teljesítménye mellett szerény tudott maradni.
Kedvenc hangnem: A mollok, amelyek a finom, lágy érzéseket erősítik bennem.
Kedvenc hangszer: Elsősorban a klarinét, hiszen ezen játszom, azt pedig az akusztikus gitár követi.
Kedvenc étel: Most a rakott krumpli sok tojással, kicsit csípős kolbásszal és szalonnával.
Kedvenc ital: Étkezéshez a jó bor, ami passzol az ételhez, ünnepléshez a pezsgő.