Olivér

Mi ez a hang?

2007.06.03. 00:00

Programkereső

A Katona József Színház három napra átköltözik az A38 hajóra, ahol a Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című, kifejezetten a hajóra készült, legújabb zenés alkotásukat mutatják be június 17., 18., 19-és este nyolctól.
23349fc3-c410-4b60-90e9-135110c2aa1c

Ebben az évadban a társulat azon tagjai, akik játszanak valamilyen hangszeren, lehetőséget kaptak meglévő tudásuk fejlesztésére és újak tanulására. Ennek a munkának összefoglalásaként készült el a Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című előadás, Máté Gábor rendezésében. Talán a "Jam session" kifejezés tükrözi leghűebben a rendező szándékát. A színház fiatal művészei a jazz kialakulását és történetét idézik fel az előadásban, amelynek során Mohai Tamás zenei vezető segítségével bizonyos műveket meg is szólaltatnak hangszereik segítségével. Elsősorban az 1920-as évek Amerikáját, s annak zenéjét megelevenítő produkció az előadók reménye szerint izgalmas élményeket jelent nem csak a művészeknek, hanem a közönségnek is.

(2007. június 17., 18., 19. 20:00 A38 hajó (Budapest) - Mi ez a hang? (Dzsesztetés) - a Katona József Színház zenés előadása; km.: Fenyő Iván, Hajduk Károly, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Lázár Kati, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Szacsvay László; rend.: Máté Gábor)