Katalin

Zerkula: éles jelenlét

2007.06.14. 00:00

Programkereső

Ezt is megértük. Jön Zerkula, és koncertet ad. Nem a Táncháztalálkozón, nem a Kaláka Fesztiválon, nem is a Csángó Bálon, azaz nem kimondottan a népzenerajongók gyűjtőhelyein, hanem egy koncertpódiumon, a Művészetek Palotájában. És ennek örülni kell, mert ezzel talán Budapesten is végleg megtörik a jég.
43a326b3-3ef8-4cf8-b7ba-9626249cf062

A klasszikus műfajok jege egyfajta globális felmelegedés hatására régóta vékonyodik. Az a gondolat, hogy a népzene önmagában, "vadrózsa nemesítés", vagyis különféle szintű és irányú feldolgozások vagy "másodlagos olvasatok" nélkül is hordoz annyi esztétikai értéket, amelyek révén megállja a helyét a vájt fülű közönség előtt, végre kezd polgárjogot nyerni. Igaz, néhány városi népzenei együttes időről időre eddig is bekerült a nagynevű magyar koncerttermek programjába, ám ez legtöbbször csak a kötelező, Bartókra vagy Kodályra való hivatkozás révén sikerülhetett. Zerkulát nem azért érdemes meghallgatni, mert amit játszik, az Bartóknak is tetszett volna.

Hogy hogyan kerül egy majd’ 80 esztendős falusi cigányember a Művészetek Palotája színpadára? Nagy sora van annak – mondanák a gyimesiek. Nagy utat járt be a csángó magyar hangszeres népzene egyik utolsó mohikánja, a gyimesi hegedű élő legendája a Gyimesektől Chicagón, Párizson, Stockholmon, Amsterdamon és Londonon keresztül Budapestig. Valószínűleg nincs értelme ötvenezredszer is elbúsongani azon, hogy saját értékeinket miért csak ilyen állomásokon keresztül tudjuk felfedezni, egyáltalán: értéknek tekinteni. Annál inkább értelmes, sőt, e sorok írójának fölöttébb kellemes elfoglaltság megpróbálni Zerkula János gyimesközéploki cigányprímás személyéről és az általa képviselt zenei kultúráról megfogalmazni néhány útbaigazító gondolatot. Persze ha leírjuk azt a szót, hogy cigányprímás, így, magyar nyelven, ennek mai társadalmi olvasatai mentén, mély, homályos emlékeink közül előlép néhány feltételes reflex. A vasárnapi húsleves zamata, a hajdani pesti kávéházak fodrosillatú szivarfüstje, villan egy szmoking, százas a vonóban, vagy a finom, éteri zajok között megszólal egy bemondó-bariton: "Jó ebédhez szól a nóta"… Zerkula mögött más képek sorakoznak: meredek, zöldellő gyimesi hegyoldalak, jéghideg, pisztrángos patakok, misére igyekvő, pörge kalapú csángók, vagy a történeteiben szereplő, a farkasok mellé a verembe esett, hajdan volt öreg muzsikusok körvonalai cikáznak élete történetének elképzelt falán. Zenéjét sem az édesen görgő cimbalomfutamok, a lágyan öblögető klarinétszólamok és a kifinomult, érzéki brácsakíséret környezetében kell elképzelnünk. Előadóestjén a dallam, a harmónia, az érzés, a ritmus és a stílus Ő lesz, egyedül. Igaz, biztosan elhozza magával Gizi nénit, a gardonost, hiszen felesége (egyben saját, régi gardonosa), ahogy ő hívja, a "kicsi Reginacska" már nem bírja a hosszú utazásokat és a reflektorfény is bántja már megfáradt szemét. Mert Gyimesben két hangszer elég a zenekarhoz. Hegedű és gardon. Hegedű helyett esetleg furulya. Magyar minimal art.

Aki eljön erre a koncertre, olyan zenével találkozhat, amelynek gyökereit mélyen a magyar középkorban kereshetjük. Minden pátosz és negédes nosztalgia nélkül érezhetjük benne Erdély évszázadainak leheletét. A gyimesi csángók a 17. században kezdtek letelepedni mai szálláshelyeiken, a keleti Kárpátok szűk patakvölgyeiben. Küzdelmes történelmük korábbi színteréről, a Székelyföldről magukkal hozták azt a kultúrát, amely csodás módon, hihetetlen szívóssággal őrizte meg a 20. századig a maga szikár, végletekig lecsiszolt, sokszínűségében is egységes arculatát. A korai telepeseket zenészeik is követték, akik magukkal hozták, mi több, máig megőrizték a magyar hangszeres népzene egyik legarchaikusabb formációját. A hegedű-gardon kettős egyes kutatókat a balkáni töröksíp-dob duóra emlékezteti, bár nem szükséges erővel keresni a párhuzamokat. A magyar zenefolklór gazdag formavilágában ez a hangzás mindenesetre egyedülálló. Az öthúros gyimesi hegedű zenei világa (az ötödik egy, a fogólap alatt kifaragott vájatban feszülő zengőhúr) játékstílusánál fogva is különleges. A folyamatos teltségre törekvő hangszerkezelési technika olyan gazdag hangzásélményt képes varázsolni, amilyenhez foghatót a klasszikus hegedülés világában talán csak Paganini Capriccióiban hallhatunk. Ez a különös, egyhangszeres többszólamúság bizonyára a harmóniakíséret hiányában alakulhatott ki, mindenesetre a gyimesi mozsikások olyan tökélyre fejlesztették, hogy a brácsa- vagy cimbalomkíséret elmaradása nem ébreszt bennünk hiányérzetet.

Legutóbb, amikor Zerkula János a Művészetek Palotájában járt, egy harminctagú erdélyi zenészkülönítmény, az Életek Éneke című produkció részeként mutatta meg magát. Ötperces "magánszáma" talán nagyobb vastapsot kapott, mint a produkció végén a tapsrendbe állított teljes muzsikuscsapat. És ez nem véletlen. Zerkula János magával ragadó, szuggesztív előadó. Látáskárosultsága, mely öregkorára teljes sötétségbe borította szeme világát, talán még inkább felerősítette a zene személyes, teljes átéléssel történő tolmácsolásának készségét. János bácsi letisztult, vadságában is kifinomult előadói stílusában minden hangnak súlya, külön értelme van, és ez dallamait olyan éles jelenlétre készteti, hogy aki ezt a zenét hallgatja, nem tud nem odafigyelni.

Talán mosolygós, kerek arcáról ragasztották rá a Gyimesben mindenkinek kijáró melléknevet, mert a csángók egymás között "Gömböcskének” vagy "Gömbölyű Janinak" is nevezik. Szeretik, mert vérbeli mulattató. Hegedülés közben nemegyszer dalra fakad, ilyenkor öblös hangja megrendítő hangsúlyt ad a keserveseknek és különös méltóságot kölcsönöz még az olykor könnyed szövegű, lassú magyarosoknak is. Szívből hegedül, szívből énekel. Zeng benne a lélek.

Ha a magas művészet zeneirodalmának van ellentétpárja, és ha ez a népzene, Zerkula fényes bizonyítéka annak, hogy amit e "magasság" túloldalán találunk, az nem lehet alacsony, hanem csakis mélységesen mély.

2007. június 28. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest); Zerkula János (hegedű, ének) és a Kerekes Band koncertje; Tagjai: Fehér Viktor (dob), Csarnó Ákos (brácsa), Fehér Zsombor (furulya), Námor Csaba (koboz), Kónya Csaba (basszusgitár); km.: Pulika Gizella (ütőgardon), Varga Zsuzsanna, Sára Ferenc (tánc)