Jácint

A hét portréja: Billie Holiday

2007.07.16. 00:00

Programkereső

Holidayt sokan a jazztörténet legnagyobb jelentőségű énekesnőjének tartják, s bár zenei képzésben nem részesült, hangja pedig nem volt kifejezetten markáns, hallása és muzikalitása kivételes volt.
6f3f1dda-e851-4cd4-9d57-4193a7e1f214

Eleanora Fagan néven született 1915. április 7-én Baltimore-ban. Apja Clarence Holiday gitáros volt. Fiatal éveinek történései a homályba vesznek, s nem szolgál ezekről az időkről sok felvilágosítással Holiday önéletrajzi írása, a Lady Sings the Blues sem. Annyi bizonyos, hogy hányatott sorsa volt: apja korán elhagyta őket, a rokonok, akik nevelték, rosszul bántak vele.

1930-ban kezdett énekelni egy kis klubban Brooklynban. 1933-ban John Hammond fedezte fel, amikor a Monette’s-ben, egy másik harlemi klubban lépett fel. Hammond azonnal összehozott számára lemezfelvételi lehetőségeket Benny Goodmannel, és fellépeket szervezett szervezett számára több klubban.

1935-től Teddy Wilson irányításával készített felvételeket, kísérői között a kor legnevesebb jazzmuzsikusai voltak. Ettől az évtől az 1942-ig terjedő időszakban keletkezett felvételei a jazztörténet kiemelkedő fontosságú anyagai. Különleges egymásratalálás volt Lester Younggal való együttműködése. Noha elsősorban a fekete közönséghez szólt, hamarosan mindenhol az Egyesült Államokban elismertségre tett szert, és utánozni kezdték egyedi ritmikával swingelő stílusát. 1937-ben Count Basie zenekarához csatlakozott, majd 1938-ban Artie Shaw-val kezdett énekelni, utóbbi volt egyike az első olyan felállásoknak, amikor fekete énekest fehér zenekar kísért. 1939-ben a belvárosi Café Society-ben nyílt lehetősége fellépni, melyet vegyes faji összetételű közönség látogatott. Ekkor vette fel a Strange Fruti című számot, mely feketék tömeges mészárlásáról szól, és amelyet azóta rendkívül sokan feldolgoztak már.

Legtöbbször melankolikus hangvételű, olykor tragikus témájú számokat énekelt. Népszerűsége egyre nőtt, és 1946-ban részt vett a New Orleans című film felvételében Louis Armstronggal és Kid Oryval. Magánélete viszont egyre siralmasabbá vált. A kábítószer rabja lett a negyvenes évek elején, és mivel kapcsolatai sorra kudarccal végződtek (rendszerint olyan férfiakkal élt együtt, akik kihasználták), az iváshoz fordult. Összegyűjtött vagyonának nagy részét elvesztette, és hangján is nyomott hagyott az önpusztítás. Noha az ötvenes évek közepéig turnézott még és lemezeket is készített, többé nem tündökölt már régi fényében. 1959. július 17-én hunyt el.