Eufrozina, Kende

Klezmer a sötétben

2007.08.09. 00:00

Programkereső

Klezmer koncertre készültem, de sokkal izgalmasabb programra jutottam el. A lengyel Rzeszów Klezmer Bandet hirdette a programfüzet, és hát hogyne lettem volna kíváncsi egy zenekarra, aki – mondhatjuk – a klezmer zene "anyaországából" érkezett a Szigetre!

Az előző zenekar után kiürült a Roma Sátor. Ahogy ez a Szigeten lenni szokott, a hangosítókon kívül néhányan lézengtünk csak két program között: egyesek véletlenül ottmaradtak (vagy már nem bírtak továbbállni, mégiscsak az első napnak meg kell adni a módját), mások, velem együtt, várták a kezdést. A színpadra néhány fehér inges srác lépett, talán egyikük sem múlt még huszonöt. Elkezdtek zenélni a szinte üres sátorban, láthatóan rosszul érezték magukat. Valószínűleg először jártak itt, nem tudhatták, hogy a kelet-európai dallamok, a klarinét, a harmónika, a páratlan ritmusok és a nagy uniszónók nagyjából két perc alatt megtöltik majd a sátrat. Így is történt, a zenészek megnyugodtak, lent elkezdődött a tombolás. Megszemlélve a zenekart a legszembetűnőbb az volt, hogy nincs hegedűs, viszont két csurákos áll egymás mellett. Tapasztalataimra alapozván azt gondoltam, hogy a két hangolás csúnyán összevész egymással, de szerencsére nem így történt. Szépen, fegyelmezetten játszottak, a bőgős arcán lehetett időnkét észrevenni, hogy élvezi. A zene jó volt, de hiányzott az élet.

85138a95-9f06-4db5-9b12-9591eeef746a

Az élet azonban megérkezett, egy zenekari kiállás pillanatában. Az élet neve: áramszünet. Az egész szigeten. Mi azt hittük, showelem, ugyanis a zenekar tovább játszott, mintha meg lett volna beszélve. A (téves) felismerés, hogy most itt egy különleges, fényjátékkal fűszerezett előadás részesei vagyunk, mindenkit arra késztetett, hogy még jobban üvöltsön és tapsoljon. A számnak vége lett, továbbra is a sötétben álltunk. Ekkor jött az újabb felismerés, hogy ez egy áramszünet, amely, mintegy adrenalin-bombaként robbantotta föl a közönség érzékeit, tapsolva és mindenféle nyelveken kiabálva követelve az azonnali folytatást. A fotósok vaktában lődöztek, a vakuk villanásában ki lehetett venni a színpadon lévők megdöbbent és zavart arcát. Rövid tanácskozás után (és némi rendezői nyomás hatására) kijöttek a színpad legelejére, és elkezdtek játszani. (Eszembe jutott a Hegedűs a háztetőn jelenete, amelyben az oroszok esküvői rombolása után a csendőr ráüvölt a zenekarra: "Zenészek, játsszatok! Azt mondtam, játsszatok!!") Az unplugged koncert óriási siker volt, szinte bármit fújhattak, pengethettek volna, csak a ritmus el ne tűnjön…

Fogalmam sincs, hogy ez a zenekar hol és milyen körülmények között zenélt már, de az biztos, hogy a profi jelzőt erre az estére megszavaztuk nekik. A színpadra mécsesek is kerültek, bár ez ugye a hangosítást nem oldotta meg. Szegény énekesnőt sajnáltam, aki mikrofon híján eddig nem túl sokat mutatott magából. A buli csak egy pillanatra állt le, amikor lejöttek a színpadról, hogy a sátor közepén folytassák. Igazuk volt, a színpad e pillanatban semmiféle jelentőséggel nem bírt. Ekkor elszabadult a pokol, a közönség extázisban, egy emberként rohant köréjük. A zenekar láthatóan elkezdett örülni a helyzetnek, sebtiben meg is énekeltettek minket a jó öreg "daj-daj" és "aj-aj" refrénekkel. Zenei tudásuk odalent sem csökkent, viszont megjött hozzá a spiritusz, melynek következtében mindenképp dobogós helyezés jár nekik az általam hallott klezmer bandák között.

Az áramszünet majd' félórás volt, és amint visszajött a fény, a rendezők visszaparancsolták őket a színpadra, dacolva a népharaggal. A kedves, kalapos énekesnő azonnal szóhoz is jutott: kár lett volna, ha nem halljuk a koncert alatt. Különleges, furcsa, ritka este volt. Köszönjük, Rzeszów, mazel' tov!