Gyöngyi

Far Away - Messze…

2007.09.04. 00:00

Programkereső

Far Away - Messze… címmel 2006 év végén megszületett Felly K jazzénekesnő és Oláh Tzumo Árpád zongorista közös albuma, amelynek anyagát a Zeneakadémián is bemutatják 2007. november 21-én.
a39f5e20-95f0-4f59-88bf-57b4d7ce8d8b

A két fiatal sorszerű találkozásából született a lemez, amely szándékosan kapta a "Messze" címet. Oláh Tzumo Árpád éveken keresztül tanult az Egyesült Államokban, ahol a jazz legjobbjaitól leshette el a zenélés fortélyait, Felly K pedig néhány évvel ezelőtt telepedett le New Yorkban, vállalva a kettős élet és lét viszontagságait. Ebben az átutazó időszakban találkozott össze a két művész, és kezdtek el dolgozni együtt egy olyan lemezen, amelyen nem a szokásos standard átiratok, hanem önálló szerzemények találhatók. Megszületett tíz vadonatúj Tzumo-dal, valamint egy Lennon-McCartney feldolgozás. A közreműködő zenészek Amerika szerte elismert művészek: az album hangmérnöke Juan Alcarro Pueblo, a szövegíró pedig a Jenny Muldaur-Barry Reynolds páros volt.

A Far Away című album megszületése után szinte közvetlenül nyílt lehetőség arra, hogy a lemezt valamennyi nemzetközi közreműködővel a hazai közönségnek is bemutathassák. A tavaly év végi Budapesti Őszi Fesztiválon tartott koncert teljes telt ház előtt zajlott, és az azóta duóban is bemutatott lemezanyag folyamatosan érik, ezért a novemberi koncert igazi csemegének ígérkezik.

Oláh Tzumo Árpád már egészen fiatalon is sikert sikerre halmozott és valamennyi nemzetközi zongora versenyen verte a mezőnyt. Innen egyenesen Amerikába vezetett útja, ahol először a Berklee egyetemen, majd a legjelentősebb jazz intézetben a Monk Institute-ban tanult. Utóbbi helyre Hearbie Hancock által nyert felvételt, aki tanítványává fogadta. Később vele és olyan amerikai sztárokkal koncertezett, mint Wayne Shorter, Terence Blanchard vagy Kenny Garret.

Felly K (Felicia Flora K) jelenleg Budapesten is és New Yorkban is él. A kísérletező kedvéről híres jazz énekesnő folyamatosan feszegeti saját zenei horizontjának korlátait. Repertoárja a nagy alapsztenderdektől a tavaly ősszel készített Oláh-dalokig terjed.

(2007. november 21. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Far Away - Felly K (ének) és Oláh Tzumó Árpád (zongora) koncertje; km.: Edward Perez (bőgő), Arturo Stable (ütőhangszerek), Németh Ferenc (dob)