Bence

Váratlan vendég

2007.11.14. 00:00

Programkereső

Eredetileg Ishmael Wadada Leo Smith trombitás lépett volna fel Piotr Baron lengyel szaxofonos kvartettjében, ám az összeállítás változott: a világhírű trombitás helyett egy világhírű fuvolista, James Newton lesz a lengyel együttes vendégszólistája a Művészetek Palotájában. Érdemes megismerkednünk vele közelebbről is.

Amikor világhírűnek nevezem Newtont, azonnal pontosítanom kell, hiszen nem abban az értelemben világhíres ő, mint például Diana Krall, Norah Jones vagy a funkyért rajongó milliók által is elismert fusion-zenészek. A fuvolistát / zeneszerzőt / karmestert mindenekelőtt a modern afro-amerikai improvizatív zene iránt érdeklődők, továbbá a kortárs klasszikus zene hívei tisztelik, vagyis leginkább olyanok, akik semmilyen vagy csak csekély befolyással vannak a zene és lemezipar alakulására. Mi mással lenne magyarázható, hogy James Newton, aki huszonhárom éven át vezette a tekintélyes Down Beat jazzmagazin fuvolista-toplistáját a nemzetközi kritikusi szavazáson, néhány évvel ezelőtt azt volt kénytelen megtapasztalni, hogy frissen elkészült Above Is Above All című albumára nem vevők a kiadók. Végül – sok más, kevésbé híres kollégájához hasonlóan – magánkiadásban jelentette meg a lemezt, és egy keserű hangú nyilatkozatban felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink zenei biznisze "hihetetlenül konzervatív. A kísérletezéseket még ma is a háttérbe szorítják." Newton azonban mintha erőt merített volna a számára áldatlan helyzetből. Nem fújt visszavonulót, hanem még intenzívebben törekedett művészetének folytonos megújítására. Sokadszorra is visszafordult a csúcs alól, elindult a lehullott szikla nyomában, mivel úgy hitte, egyszer talán mégiscsak sikerül átgörgetnie a nagy követ a hegytetőn. Az Above Is Above All így a körülmények hatására vált a művészi szabadság autonóm kifejezőjévé, mintha csak az egy évvel korábban bemutatott Newton-opera, a The Songs Of Freedom címét (A szabadság dalai) ismételte volna meg. A fuvolista-zeneszerző a ’60-as években aktivizálódó, de húsz évvel később már alig-alig ismert elektronikus zenei produkciók és eljárások felhasználásával hozta létre computerzenéjét, mely minden innovatív értéke mellett is "konzervatív" szellemiségű: ahogy az Above Is Above All borítóján látható barna kereszt is hirdeti, Newton Jézus Krisztus dicsőségére komponálta művét. Minden hangszert ő szólaltatott meg, ily módon száműzve művéből minden "tisztátalanságot", az ensemble-játékban gyakran felbukkanó sztárkultuszt és túlnövesztett egókat. Gyermekeit azonban közel engedte a stúdió berendezéseihez, különösen Jeannelle lánya rap és hip-hop iránti érdeklődése visszhangzik egy-egy szerzeményben.

Az 1953-ban Los Angelesben született James Newton középiskolás korában kezdett fuvolázni, elsősorban Eric Dolphy és Rahsaan Roland Kirk hatására. Kezdetben Dolphy mindhárom hangszerét alkalmazta, később felhagyott az altszaxofonozással és a basszusklarinétozással, és egyedül a fuvolára koncentrált. A ’70-es évek első felében, midőn a Black Music Infinity zenekarban játszott, Stanley Crouch kollégája közelebbről is megismertette vele a jazz történetét. Newton játszott különböző improvizatív és formális zenei összeállításokban, s az évek során sikerült egy teljesen egyéni, fuvolázás közbeni vokalizációs stílust kidolgoznia. Ebben a vonatkozásban Roland Kirköt tekinthetjük elődjének, de szemben a Domino világtalan mesterével Newton nem csupán az unisonokig és a harmóniákig jutott el kísérletezései közben, hanem arra is képessé vált, hogy énekhanggal ellenpontozza saját fuvolajátékát. Echo Canyon, illetve korai, From Inside című szólólemezén elsősorban a tónus tisztasága ragadja meg a hallgatót, az afro(-amerikai) hatást mutató Axumon viszont bőven hallhatjuk vokalizálási kísérleteinek eredményét is. (Utóbbi lemezét ráadásul a Magyarországon is forgalmazott ECM kiadó jelentette meg.)Newton sose tagadta művészi vonzalmát elődei iránt: érdemes meghallgatni Paseo Del Mar (1978) című albumáról a Lake-et, valamint a Luelláról (1983) a Mr. Dolphy című tribute-felvételt.

Viszonylag terjedelmes James Newton zenekari felvételeinek korpusza. A legjellemzőbb – az ő nevével fémjelzett – albumok egy része azonban nehezen beszerezhető, kis, független kiadóknál látott napvilágot (például a hazánkban sajnos nem kapható India Navigationnél, Water Lily Acousticsnál és BvHaastnál), más esetekben pedig a nagy kiadó vonakodik a Newton-felvételeket CD-n (újra) megjelentetni (Blue Note). Utóbbi már csak azért is szomorú, mert a fuvolista két, zeneileg könnyebben értelmezhető lemezét publikálta Alfred Lion egykori cégénél: a jórészt Ellingtonszerzeményeket tartalmazó The African Flowert, valamint az érdekes Mingus- és Coleman-átiratokkal büszkélkedő Romance And Revolutiont. Így a hazai érdeklődők csupán a már említett Axum, valamint három Grammavision-kiadvány segítségével ismerkedhetnek meg e változatos életművel.

689d50c4-f460-4823-847c-f7d0cf7939b7

Newton zenéjének érzésem szerint két fő pillére az afro-amerikai és a klasszikus (európai) idióma. Jazzlemeznek nevezhető felvételein is gyakran ott érezhető a klasszikus hatás, elsősorban a kamarajazzes hangszer összeállításokban. Egyes lemezein John Blake hegedűjátéka idéz klasszikus elődöket, máshol (Water Mystery, 1985) fafúvós kisegyüttesre komponált darabok hallhatók, néhány egyéb egzotikus hangszerrel kiegészítve. Az 1985-ös lemez (az eddigi életmű egyik legsikerültebb darabja) két klarinétost, egy oboistát, egy fagottost, egy angolkürtöst / szopránszaxofonost, egy tubást, egy kotojátékost, valamint egy hárfást, egy bőgőst és egy ütőhangszerest vonultat fel. Sikerrel ütközteti a jellegzetes nyugati hangszert (hárfa) a tizenhárom húros japán hangszerrel, valamint a fúvósok és a ritmusszekció jazzkíséretével (Lone Hill), a címadó számban pedig az afrikai zenei hatás dominál. Szintén az afro-amerikai gyökerek és hagyományok idézése James Newton célja a Luckman Jazz Orchestra zenei vezetőjeként is. Miles ’N Trane című előadásuk főhajtás a modern jazz legnagyobbjai előtt. Newton kortárs zeneszerzőként sem lebecsülendő. Írt szimfóniát, vonósnégyeseket, posztszeriális zenéket különböző hangszeregyüttesekre, valamint szólózongora-darabot (Between The Cherubim, 2007), misét, operát és balettzenéket. Jon Janggal együttműködve a Pekingi Opera számára komponált egy darabot. Buddy Collette egykori tanítványa fellépett a világ több vezető szimfonikus zenekarával is. Dolgozott Vlagyimir Szpivakovval és a Moszkvai Virtuózokkal, a New York New Music Ensemble-lal, a Brooklyni Filharmonikus Zenekarral, a Párizsi Konzervatórium Zenekarával és a New York-i Filharmonikusokkal. Oktatóként elsősorban a University of Californián tevékenykedik. 1989-ben megjelentette jazzfuvolistáknak szóló módszertani kötetét, a The Improvising Flute-ot.

(2007. november 14. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Lengyel Jazz Szüret - Piotr Baron Quartet koncertje; km.: Piotr Baron (szoprán- és tenorszaxofon), James Newton (fuvola), Darek Oles/Dariusz Oleszkiewicz (nagybőgő), Mark Ferber (dob)