Előd

Énekelt versek

2007.11.17. 00:00

Programkereső

Újra a Művészetek Palotájában lép fel az egyszerre aktív és legendás, kortárs és klasszikus Kaláka együttes: november 23-án, pénteken este a Hangzó Helikon sorozatban Kosztolányi Dezső verseiből adnak koncertet a Fesztivál Színházban, Máté Gábor közreműködésével.
a1f98628-5e03-4feb-a320-e706cd90fc60

Soha nem voltunk divatosak, így soha nem is mentünk ki a divatból, mondja Gryllus Dániel beszélgetésünknek abban a részében, amikor arról folyik a szó, vajon mennyivel több ádáz szélmalomharcnál a verséneklés, fogékonyak-e még az emberek a cicoma minden formájától mentes szépségre, a szó és a dal valódi erejére. Vajon vannak-e olyanok, akik a fárasztó nap végén a költészetbe menekülnek, kik és mikor emelik le Kosztolányit a polcról, kinek mit mond ma a Litánia, a Hajnali részegség, az Azon az éjjel és a többi szócsoda. Bármely költőzseninkre rákérdezve érvényes lehet ez a probléma, a Kaláka legutóbb éppen Kosztolányiban merült el, merthogy erre saját és partner kiadójuk tökéletes apropót biztosított – együtt.

A Hangzó Helikon sorozatában Kányádi Sándor életművével is foglalkoztak már, rajtuk kívül Cseh Tamás Ady, míg Sebő Ferenc József Attila és Nagy László pályáját énekelte meg, Sebestyén Márta pedig a magyar népköltészetből készített lemeznyi összeállítást. Palya Bea a Psyché témáját járja körbe Weöres Sándorhoz híven. A Hangzó Helikon című közös könyv- és lemezsorozatban bő másfél éve jelent meg a Kosztolányival foglalkozó könyv, amelyben húsz költeménye olvasható, s ugyanezek hallhatóak a kötethez mellékelt Kaláka CD-n. Ezzel a közel 75 perces műsorral kezdett fellépéssorozatba az együttes, a produkciót több helyütt bemutatva: nem csak határainkon innen, de például Kosztolányi szülővárosában, Szabadkán is. S noha a Hangzó Helikon több kötete bemutatkozhatott már a tavalyi fesztivál keretében, a Kosztolányi-válogatás most kerül a Művészetek Palotája programjába.

Gryllus megfogalmazása szerint őstörténeti kérdéskör ma már az 1969-ben alapított Kaláka és Kosztolányi találkozása, hiszen az első pillanatokban rátaláltak a költővel közös érzésekre, gondolatokra. A hetvenes évek legelején már meg is énekelték A szegény kisgyermek panaszait, s aztán szinte nem is adtak ki olyan lemezt, amelyen ne szerepelt volna egy-egy költeménye. Nem ritkán az album címét is Kosztolányitól idézték: Boldog, szomorú dal vagy a Litániából átvett Az én koromban… E lemezre készülve számos új dalt írtak, de az elmúlt közel negyven évben készült régi felvételeket változatlanul hagyták, mert több dalról kiderült, hogy a frissességét, erejét éppen az a közeg adta, amelyben született. Erre az alkalomra készült a Hajnali részegség megzenésített változata és a nagy opushoz képest néhány rövidebb is, mint a Rózsa vagy a Lecsuklik minden pilla most.

A Fesztivál Színházba tervezett koncert premierjét Szegeden tartották: az egyetemisták előtt október közepén mutatták be új Kosztolányi összeállításukat, amelyben a kedvelt színművész, Máté Gábor is közreműködést vállalt. A Katona József Színház színész-rendezője, túllépve korábbi nagyhírű Kosztolányi-estje keretein, most éppen nem verseket szaval. "A verseket ez alkalommal mi énekeljük, ő pedig a szerző cikkeiből, kisebb írásaiból, novelláiból, kritikáiból válogat, amelyekből szintén sokat ismerünk, hiszen köztük lesz például a Tíz legszebb szó". Kosztolányi bármit művelt, az mindig szenvedélyes, tömény líra volt, teszi hozzá még Gryllus Dániel, aki a kötet előszavába is beleírta: azért szeretett bele olyannyira Kosztolányi költészetébe, mert mindenhez értett, ami irodalom volt, legyen az esszé vagy kritika, tárca vagy kisregény. Csak akkor fogott versbe, ha a téma önmaga vers akart lenni. Ezekből aztán rendre dal lett a Kalákánál, amelynek pályáját végigkíséri (ha nem meghatározza) Kosztolányi szelleme, humora, tudása, életműve.

S hogy miként látja, tálalja a Kaláka Kosztolányit, arra kár okoskodó mondatokat fecsérelni. A lemezre készülve azt gondolták, ezt a szerzőt nem lehet egyvégtében játszani, s éppen az ellenkezője derült ki: Kosztolányi világa magával rántja és behúzza az embert egyre jobban, egyre mélyebben. A zenéjük éppen azt sugallja, amit válaszolni lehetne erre a kérdésre, és a lemez alapján állítható, mindenképpen profitál, aki élőben is meghallgatja ezt a programot, amelyet a költő és az együttes kalákában épít fel. S nem kizárt, éppen akkor fogják a legtisztább szellemi izgalmat átélni, amikor a Fejtörő felnőtteknek című vers csendül fel, kezdve azzal, hogy "Tudod-e, ez mi? Jó torna eszednek…"

(2007. november 23. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Kaláka – Hangzó Helikonsorozat: Kosztolányi)