Előd

Dalok Hungisztánból

2007.12.21. 00:00

Programkereső

A Delhi-Budapest tengely egyik legkitartóbb jószolgálati nagykövetének december végi koncertje jól példázza azt a megfontolandó intelmet, miszerint kétféle zenész létezik: aki már játszott a Müpa színpadán, és aki játszani fog.

Hortobágyi a világzene egyik ősatyja Magyarországon, annyira ős, hogy kicsit már feledésbe is merült. Mégis, a hangbajnok Hortobágyit nem a népszerűség talmi fénye vonzza, hanem az a küldetés, hogy az Európán kívüli zenei hagyományok saját alkalmazásával egyedi életet leheljen az európai zenébe és saját stílusába. Hangszertárának láttán és hallatán az átlag magyar közönségnek szinte azonnal leesik az álla. Hortobágyi a meglepetések embere, és zenei világának megértéséhez feltétlenül szükséges egy kis előtanulmány. A Müpa Magazin dióhéj-enciklopédiája következik, amely bemutatja Hortobágyi zenekarának négy legjellegzetesebb hangszerét, amelyek valamennyien Indiából származnak: a rudra-vínát, a szurbahárt, a szitárt és a tablát.

Rudra vína

A rudra vína az indiai hangszerek között rangidős pengetős család, a vína egyik típusa. A ma már meglehetősen ritkán látható és hallható hangszer hosszú, csőszerű teste kb. 75-90 centiméter, és az archaikus recept szerint bambuszból készül. Két nagyméretű, kerek hangszekrénye kiszárított és üreges tökrezonáns, amelyeket a cső két végéhez alulról rögzítenek. Huszonnégy érintője kúpszerűen faragva emelkedik ki a nyakból, sárgaréz lapját viasszal erősítik rá. A Rudra név Shiva számos neve közül az egyik, így a hangszer név jelentése pontosan: Sivának kedves vína. A rudra Vína kiemelt szereppel bír az észak-indiai zene archaikus, úgynevezett dhrupad stílusában. A hangszer sok előadója közül Asad Ali Khan az egyik leginkább elismert Indiában, míg Ustad Balauddin Dagar nemrég Magyarországon is koncert keretében mutatta be a hangszert. A vína igazi népszerűségnek a dél-indiai, úgynevezett karnatak zenei hagyományban örvend, jelentősége itt megegyezik a szitár észak-indiai kultuszával. A rudra vína részben a szurbahár megjelenése miatt veszített népszerűségéből a korai tizenkilencedik században: a szurbahár lehetővé tette szitárjátékosoknak, hogy könnyebben mutassák be a lassú dhrupad stílus rágáit.

Szurbahár

Hangjában a rudra vinához, míg felépítésében a szitárhoz hasonló, de ez utóbbinál (4-12 hanggal) mélyebb alaphangú hangszer. Egyes mérésék szerint még 20 Hz alatti hangok is megszólalnak rajta! A szurbahár (vagy más néven basszusszitár) éppen rendkívül mély hangzásával ejtette kábulatba a nyugati világot, aminek következtében kisebbfajta kultusz alakult ki körülötte. Tíkfából készült nyakának hossza meghaladja a 130 centimétert, a magas érintők mentén pedig hang teljes hangnyi hajlítás is. A szurbahárnak négy úgynevezett ritmushúrja (cikari) van, a négy játékhúr közül a legvastagabb 1 milliméter átmérőjű, és 15-17 rezonáns húr gondoskodik a még teltebb hangzásról. A húrok speciális káva fölött feszülnek, amely figyelemre méltóan felerősíti a hangot és meghosszabbítja a rezgést. A húrokat fémpengetővel szólaltatják meg, amelyet a jobb kéz mutatóujjára erősítenek. A szurbahár körülbelül másfél évszázaddal ezelőtt nyerte el mai formáját a feljegyzések és a hagyomány szerint egyaránt – ezzel igen fiatalnak számít az indiai hangszerek között.

Szitár

Az indiai hangszerek közül a legismertebb a szitár. Népszerűsége az egész világon osztatlan, és szorosan kötődik egyik legjelentősebb, korszakalkotó játékosához, Ravi Shankarhoz. A hangszer felépítésében, repertoárjában lenyűgöző összegzése egész Közép-Kelet-Ázsia klasszikus zenéjének, és ezzel hű krónikása annak a pezsgő kulturális információcserének, amely Észak-Indiát mindig is jellemezte. A hangszer neve perzsa jövevényszó, ám a perzsa szetár közelebb áll a citerafélékhez, és játékmódja is különböző. A szitárt a nyugati zenében az egykori Beatles-tag George Harrison alkalmazta először. Ravi Shankar több szitárconcertót is szerzett, amelyeket szimfonikus zenekari kísérettel a világ számos koncerttermében mutatott be – többször a szintén indiai származású Zubin Mehta vezényletével. A szitárt érintőinek rugalmas kidolgozása különbözteti meg a többi indiai pengetős hangszertől, így a vínától is. A görbe érintők ugyanis nincsenek fixen a nyakhoz ragasztva, hanem el lehet mozdítani őket a nyak mentén, hogy a lefogott hangok tökéletesen illeszkedjenek az adott rága fekvéséhez. Nem csoda, hogy minden előadást gondos hangolás előz meg. Egy tipikus szitárnak tizennyolc, tizenkilenc vagy akár húsz húrja is van (a stílustól függően) – ezek közül a legtöbb rezonáns húr. A játékhúrok sorát a hangszer két nagymestere különbözően alakította ki, így Vilayat Khan hat-, míg Ravi Shankar héthúros szitáron játszik. A hangszer egyik lelke a húrok alsó feszítésénél található lejtős híd. Ez a domború káva úgy van kialakítva, hogy fokozatosan érje el a húrt, és ezzel épphogy csak megérinti, szinte simogatja rezgés közben. A finom érintkezésnek az eredménye az a jellegzetes, zizegő húrhangzás, amely összetéveszthetetlenné, sőt egyenesen halhatatlanná emeli a szitárt és annak játékát. A szitár hangjának karbantartása rendkívüli és folyamatos odafigyelést igényel – Ravi Shankar nagyon hosszú ideig elvárta hangszereinek gyártójától, hogy kísérje őt el koncertkörútjaira, hogy segítsen a hangszer koncertre való tökéletes felkészítésében.

Tabla

a1a49e81-a6f5-4ba9-9fec-1299c6965d8c

A tablát a dobok és ütőhangszerek királynőjének tartják: a legnépszerűbb indiai ritmuseszköz. A tabla voltaképpen két különböző típusú dob párosításából született, hiszen a jobboldali dayan a hengeres testű vagy cilinderdobok, míg a baloldali basszus, a bayan az üstdobok családjába tartozik. A dayan és a bayan együtt, párban alkotja a tablát, de ritkán a jobboldali dayanból több is felvonul: a tabla-tarang különlegessége, hogy a dayanok különböző fix hangmagasságra hangolva alkotnak hangsort, aminek következtében az a ritka jelenség alakul ki, hogy egy dobon dallam csendül fel. A hangszer nevének etimológiája itt is csalfa – a perzsa eredetű tabla szó egyszerűen dobot jelent, és a Közel- Keleten rengeteg féle ütőhangszerre használják a kifejezést. A tabla rendkívül érzékeny hangszer, amely kényesen reagál még az enyhe időjárás-változásokra is – egy hirtelen lehűlés vagy zápor a környezetében pedig akár a hangszer halálával is fenyegethet. A hangszer Akhillesz-pontja éppenséggel a bőrre applikált, titkos recept alapján összeállított fekete színű paszta, amely lehetővé teszi, hogy a legtöbb indiai ütőhangszert a világon páratlan módon abszolút hangmagasságra lehet hangolni. A tabla általában a zene alaphangján szól a koncert során.

(2007. december 28. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Gáyan Uttejak Orchestra – Hortobágyi László koncertje)