Gyöngyi

Aki a jazzben nem ismer tréfát

2007.12.28. 00:00

Programkereső

"Csak dőljenek hátra és lazítsanak, mi mindent megteszünk, hogy szórakoztassuk Önöket."- szólalt meg több ezer ember előtt a jól ismert hang (ezúttal Kern András magyar hangja nélkül) az Alexander’s Ragtime Band és más bevezető dallamok után.
a17098d4-4d32-4283-b5c9-48a22ab02b3b

A (számomra) meglepően nagy számú közönség a filmtörténet egyik legkiválóbb rendező-színész fellépésére jött el, s töltötte meg teljesen az Arénát. Akik már ismerték Woody Allen klarinétjátékát, mondjuk a Wild Man Blues című koncertturnét megörökítő filmből, vagy a szerencsésebbje a New York-i szokásos Café Carlyle-i zenélésekről, azok tudták, mire számítsanak, de feltehetően voltak olyanok, akik mást vártak a hírességtől. Bár a koncert végi fergeteges taps mindenképpen egy elégedett közönség reakciója volt. Egy ember elérte, hogy (még ha csak egy estére is) sok ezren élvezzék a jazz történetének korai dallamait, és talán vannak olyanok, akik ezután beszereznek egy-két Louis Armstrong, vagy akár Benny Goodman vagy Woody Herman lemezt és jazz kedvelők lesznek.

Woody Allen (aki keresztnevét Woody Herman klarinétos és zenekarvezetőtől kölcsönözte) jazzt népszerűsítő érdemei mindig is nagyok voltak. Filmjeiben mindig nagy szerepet kapott a zene. Amikor éppen nem főszerepet (A világ második legjobb gitárosa, Varázsige: I Love You, A rádió aranykora, és még sorolhatnánk), akkor is ott szólt végig a filmekben a 20-as, 30-as évek swingje, legyen az egy rejtélyes haláleset, vagy csak egy vallomás Manhattanről vagy a nőkről. Ezek a régi felvételek összekapcsolódtak a filmjeivel és a néző talán észre sem vette az extrán kapott jazztörténet órákat. A filmzenék válogatásából és használatából teljesen egyértelmű, Allen mennyire otthon van az 1910-es évek New Orleans-i és az 30-as évek New York-i zenéi között, hogy ez egyfajta életfilozófia lett a megszokott New-York-i entellektüell világképet kiegészítve.

Ez az együttélés a zenével a csütörtök esti koncerten is megnyilvánult. A tőle megszokott visszafogottsággal "szerepelt", kellő alázattal a zene és a többi – nála sokkal jobb – zenész iránt. Bár a zenekar az ő neve alatt fut, az valójában a világhírű bendzsós Eddy Davis együttese. Davis a műfaj legnevesebb zenészeivel játszott az elmúlt évtizedekben (így Benny Goodmannel és Gene Krupával, vagy Freddie Hubbarddel), barátsága és szakmai kapcsolata Allennel a 60-as évekre nyúlik vissza. Azóta játszanak együtt New Yorkban vagy külföldi turnékon. Elmondása szerint senkit nem ismer, aki ennyire komolyan venné a jazzt, mint Woody.

A rendezővel bővült zenekar hét vidám zenész együttese volt, akik egy ilyen hatalmas térbe is oda tudták varázsolni a New Orleans-i utcákat vagy régi klubokat. Mert azért valljuk be, ez a stílus és ez a zenekar egy hangulatos bárba való, ahol az a jókedvű és "laza" játékstílus, ami ennek a zenének az egyik nagy erénye, ott érvényesül igazán. A színpad szinte elnyelte az együttest, amely tagjai amúgyis végig ültek, ezzel még statikusabbá téve a produkciót. Annál jobbat tett a zenének, amikor a ráadás számokban pozanos, trombitás, klarinétos állt és még inkább felszabadultan játszott (talán a nagy sikertől is lendületet kaptak), és mindjárt jobban szólt a dixie muzsika. Még Allen is jobb zenei fordulatokkal élt, találékonyabb improvizációi voltak. Mert hát a koncert közben be-becsúszott néhány alacsony hang, és technikája sem volt virtuóz, improvizációi sem különösebben fantáziadúsak, de az a tény, hogy ha valaki egy ilyen intenzív alkotói élet mellett ilyen szinten műveli kedvenc zenéjét, az csakis elismerést érdemel.

Az együttes kiválasztása is tehetségét mutatja: az Eddy Davis New Orleans Jazz Bandben mindenki kitűnő zenész. A harsonás és egyben énekes Jerry Zigmont, a zongorista (és egyben énekes és bőgős) Conal Fowkes, de a trombitás Simon Wettenhall is nagyon színvonalas játékot produkált, a bőgős Greg Cohen és a dobos John Gill pedig biztosan hozta a korai New Orleans-i zenéhez szükséges egyszerű alapokat. Davisből pedig sugárzott az a játékosság, amit az ember a dixieland koncerteken vár. Egy zeneileg nem kiemelkedő, de összességében mégis kellemes koncertet láttunk, és azért igazi élmény volt Woody Allent Budapesten látni, hallani.

(2007. december 27. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna (Budapest) - Woody Allen and His New Orleans Jazz Band)