Huba

Kis nép, nagy népzene

2008.01.28. 00:00

Programkereső

Van egy kisváros Finnországban, Kaustinen, ahol egész évben egyetlen eseményre készülődnek. Immár negyven éve minden júliusban a legjobb hazai és most már külföldi zenészek részvételével itt rendezik meg az ország híres népzenei fesztiválját. Kaustine neve mára összefonódott a tradícionális és a modern finn népzenével – mai divatos szóhasználattal: világzenével –, sok finn népzenész erről a vidékről származik.

A városkából induló modern népzenei újjáéledés része volt a hatvanas-hetvenes években Európán akkortájt úrrá lévő zenei mozgalomnak, amelyben a zenészek népi hagyományokhoz nyúltak vissza a könnyűzene eszközeivel. A lelkesedés az ezer tó országában mára sem hunyt ki, ellenkezőleg: a népzenei kultusz folyamatosan megújul. A finn világzenei együttesek állandó vendégei a nemzetközi fesztiváloknak (így a Sziget Fesztiválon rendszeresen föllépnek), és hazájukban is népszerűek a mai stílusokba bújtatott népdalok. A legfőbb inspiráló "alapanyag" pedig az a mű, amely a 19. század közepétől a finn kultúra és öntudat meghatározó alapeleme lett: a Kalevala. "Mostan kedvem kerekedik,/elmém azon töprenkedik,/Hogy ím dalra /éne kelni,/Ideje volna énekelni,/Nemek nótáit dúdolni,/Fajok énekeit fújni;"

Vikár Béla 1909-ben megjelent gyönyörű fordításában e pár sor is szinte dalra kelt, s kedvet csinál az olvasónak, hogy elmerüljön a rímek s a jellegzetes kalevalai verselés folyamában. A finn nemzeti eposz a finn ősköltészet úgynevezett runóénekeinek gyűjteménye, mely 1835-ben jelent meg Elias Lönnrot munkája eredményeként. A nagyszabású mű kiadását többéves gyűjtőút előzte meg, amely során még időben sikerült megörökíteni a már csak az ország nyugati részén énekelt dalokat. S bár ezeken is sokat alakított a különböző korok zenéje, nagy részükről sikerült még ősi formájukban pillanatképet készíteni.

bd71f0a3-d5e4-4154-9c41-df4385b83763

A kalevalai költészet virágkorát a kutatók a kereszténység előtti időkre teszik (ez a 11. századig tartó időszak), utolsó fejlődési szakaszát pedig a 16-17. századra. Az ország nagy részén ezután a runóénekek hanyatlásnak indultak. A Kalevalában – amelynek jelentése "Kaleva földje" – az emberiség eredete és őstörténete, valamint az emberi élet minden területe megjelenik: a teremtés, a hétköznapi élet a maga gondjaival és örömeivel, a születés és a halál, az ünnepek mind-mind ritmikus versbe foglaltatnak. Ennek megfelelően az énekeket epikára, lírára, lakodalmi és ünnepi költészetre, illetve alkalmi költészetre és varázsigékre osztják fel.

Az eredetversek arról regélnek, hogyan keletkezett a tűz, a vas, a csónak vagy a finn népzene legfontosabb hangszere, a kantele. A hősköltészet főszereplője azonban a kitűnő zenész és énekes, illetve remek harcos, egyben törzsének bölcse és sámánja: Väinämöinen. Bár a kereszténység érkeztekor a hősnek osztoznia kellett a dicsőségben: az ekkor kialakult úgynevezett legendaénekekben már Jézus és a szentek is helyet kaptak a megénekelt hősök között. A lírai dalok leginkább a nők dalai voltak – a fiatal lány, a feleség, az anya öröme és bánata elevenedik meg bennük. A lírai dalokat Lönnrot a Kanteletar nevű gyűjteményben adta ki 1840-ben. A dátum nem meglepő: az Európában a 19. század első felére felerősödő nemzeti romantika az 1809-től – a hat és fél évszázados svéd fennhatóság után – Oroszország részévé vált Finnországot is eléri. A művészet új értelmet nyer: egy jövőbeni függetlenség eléréséért "szól" a nemzeti színezetű zenei, irodalmi, képzőművészeti alkotások nagy része. Az 1917-es függetlenségig ez a lelkesedés sok remekművet szül, amely a Kalevala, a finn nemzeti tudat szimbólumának zenei és történeti világán alapul. A legnagyobb finn zeneszerző, Jean Sibelius kezdeti szimfonikus művei, illetve szimfonikus költeményei (mint a Finlandia) mind a Kalevala mitikus világából merítenek – akárcsak kortársai és utódaik közül sokan egészen a mai napig.

A 21. század zenészeire azonban nemcsak a runóénekek gazdag választéka maradt. A 17. századtól a népi énekek – többnyire a közeli országok kultúrájának és a vallás hatására – más fajtája is kialakult és tette még sokszínűbbé a finn népzenét. A svéd uralom nyomán Finnországban is elterjedtek a svéd népdalok, és a kereskedelem fellendülésével Európa távolabbi hangjai is eljutottak a skandináv kikötőkbe. Onnan pedig az úgynevezett ponyvaverseken keresztül könnyen bekerülhettek a paraszti énekek közé. Ezek újság formában kiadott dalok voltak, amelyeket zsoltároskönyv nagyságúra hajtottak össze, s a vásárok forgatagában jártak kézről-kézre. Kezdetben vallási énekek, később világi dalok is nyomtatásba kerültek. Egy-egy írástudó pedig betanította őket a betűket nem ismerőknek.

A 19. században még nagyon sok dalforma jelent meg más kultúrák hatására (jelentős volt például a német zenei hatás). Az új dalokat új hangszereken játszották, némelyikük teljesen beépült a finn népzenébe a tradícionális hangszerek mellé. Eddig ugyanis a legfontosabb ősi finn hangszer, amelyet a Kalevala is megénekel, a kantele volt. Mivel a runóénekek szinte kivétel nélkül egyszólamúak voltak, nemigen igényeltek kísérőhangszereket. A kantele is 1000 körül kezdett csak elterjedni. Eredetileg öthúrú volt – az öt hang az ősi pentaton hangzásvilágot tükrözi. A kezdetleges hangszert egy darab nyírfából vágták ki, tetejére illesztették a húrokat. Később a készítése és a húrozata is bonyolultabb lett, az úgynevezett dobozkantelének már 8, majd 15 és 18 húrja volt. A kantelének a 18. században egy vonós változata is elterjedt. Az új finn népdallal megjelent a hegedű, amely azóta a finn népzene egyik legfontosabb hangszerévé vált. A harmonikának nem volt ilyen könnyű dolga: a kezdetben lenézett hangszert csak a 20. században fogadták el igazán, azóta viszont elmaradhatatlan a finn népzenei életben.

A hangszerek és a gazdag tradíciók nyújtotta lehetőséget sok zenekar ma ki is használja. A hagyományok megőrzésével sorra születnek a változatos világzenei produkciók. Érdemes belehallgatni abba a gazdag zenei világba, amit a mintegy ötmilliós nép oly sok zenésze mára létrehozott, és új hullámot adott a finn népi kultúra terjedésének otthon és a világban.

(2008. Február 15. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Szájról szájra; km.: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági (ének), Nikola Parov (fúvós hangszerek, gadulka), Juhász Gábor (gitár), Mester László (brácsa, ütőgardon), Dés András (ütőhangszerek), Kovács Zoltán (nagybőgő); A Suden Aika (Finnország) koncertje; tagjai: Katariina Airas (ének), Liisa Matveinen (ének, kantele), Tellu Turkka (ének, tekerőlant, lant, kantele), Nora Vaura (ének, furulya)

2008. március 1. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - "Kaurismäki muzsikája" – Az Anssi Tikanmäki Film Orchestra (Finnország) koncertje; km.: Sami Kuoppamäki (ütőhangszerek), Juuso Nordlund (basszusgitár), Eemil Tikanmäki (gitár, hegedű), Masa Orpana (szaxofon), Eljas Tikanmäki (billentyűs hangszerek), Anssi Tikanmäki (billentyűs hangszerek)