Emma

Az Istenek szigete

2008.02.07. 00:00

Programkereső

Balin mindenkivel történik valami rendkívüli. Jó vagy rossz, azt nem tudni, de történik. Első ottjártamkor jó kis karácsonyi vesegörcsöt kaptam. Másodszor komoly depresszióval érkeztem, és lelkileg kisimulva, boldogan jöttem el.

Balin minden nap történik valami fontos. A háziasszony, mielőtt enni adna a családnak, előbb enni ad az isteneknek. Felölti ünnepi ruháját: élénk színű, áttetsző, gyönyörű csipkeblúzt, száz színben pompázó, mívesen rajzolt batikszoknyát, megfésüli koromfekete haját, majd kis pálmalevél tálkában rizst, kevés zöldséget, egy darab húst, tofut, gyümölcsöt tesz a házi oltárra, és illatos füstölővel áldoz, hogy megőrizze az istenek jóindulatát. Majd hasonlóképpen áldoz az ősök szellemének is, akik ha testileg nincsenek is már, szellemi jelenlétükkel óvják, segítik a családot. És hát enni nekik is kell…

Fűben-fában, kőben és házban, hegyben és tengerben, szerszámban és autóban is szellemek laknak. Mindegyiknek kell áldozni hetente, havonta vagy évente, nehogy megharagudjanak. Ha új biciklit vesznek, előbb áldozatot helyeznek a kormányra, s csak azután kezdik használni. Hogy hatásos-e? Egyszer Bali egyik végéből a másikba utaztam kisbusszal, tizenkét személyessel, amelybe húszan szoktak belepréselődni csomagokkal, csirkékkel. Most viszont ketten ültünk benne, s a sofőr, aki a saját zsebére dolgozik, hiába várt fél órát is az állomáson, csak nem jött senki. Kelletlenül elindulva még egy fél órát keringett, hátha talál utast, de senki sem akart arra jönni. Egyszer csak megállt egy boltnál, áldozati tálkát vett, és a műszerfalra tette. Öt perc múlva dugig tele volt a busz…

A gonosz isteneknek az év egy meghatározott napján tartanak áldozatot: csörömpöléssel, kurjongatással, kakasviadallal, mindenféle zajos, durva szórakozással igyekeznek kedvükre tenni, hogy ők aztán megelégedve visszabújjanak a föld alá, és ismét egy évig ne háborgassák az embereket. A jó isteneknek pedig – akik szerencsére sokkal többen vannak – rendszeresen áldoznak a nekik tetsző dolgokkal: szépséggel, nemes és drága holmikkal, és legfőképpen művészetekkel, zenével és tánccal. Így válik e két művészet a legfontosabbá, a mindennapok részévé Balin.

A kislányok már eszmélésüktől kezdve arról álmodnak, hogy egyszer a Kraton, a szultáni udvar táncosnői lesznek. Oda két módon lehet bejutni: előkelő származással, és kifinomult tánc- vagy zeneművészként. Már az óvodában próbálgatják a mozdulatokat, aztán az iskolában már hivatalos tantárgy a tánc. A legtehetségesebbek úgy tizenöt évig tanulják, mire igazán táncos lesz belőlük.

Hogy miért? Ebben a táncban a test minden porcikája részt vesz. Első látásra a testtartás tűnik fel: homorított gerinccel, szinte bábszerű tartásban mozognak a hölgyek. (Nem véletlenül hívják a táncjáték egyik formáját wayang orangnak, ember-bábnak.) A tánc jónéhány részlete egyhelyben, akár ülve történik. Amikor a táncos megindul, furcsa, szinte kacsázó léptekkel jár körbe vagy valamilyen íves vonalon. Ezt a fej tánca kíséri, alaposan kihasználva teljes mozgásterét. Egyes pillanatokban a táncos mozdulatlanná dermed, s csak a szemével táncol – meglepő hatású mozdulatok ezek. De mind közül a kezek játéka a legkifinomultabb. Néha a derékra kötött vagy kézben tartott sál végeivel játszik látványosan, máskor legyezőt használ bűvészi ügyességgel. Eszköz nélkül pedig az ujjak tánca lenyűgöző: a tíz ujj egyszerre tízféleképpen mozogva mutat elképesztő kéztartásokat, amely mind valamilyen jelentést is hordoz.

A legong kraton a legnemesebb női tánc, a tari baris pedig a legnépszerűbb férfi tánc. A táncos hatalmas, látványos jelmezt visel, élénk színekkel, arany díszítéssel telve, minden mozdulatra libbenő rojtokkal borítva, s szinte óriásnak látszik benne. Ehhez maszkot tesz fel. (A maszkos táncok egész Indonéziára jellemzők, sőt egy típusukban metamorfózist játszik el a táncos: maszk nélkül, majd maszkkal táncol, vagy egyik maszkot másikra cseréli, így különböző jellemeket, akár jót és rosszat személyesít meg, tánc közben átlényegülve.) A baris maszk általában állati vagy szörny-arc. Ezt erőtől duzzadó, férfias, haragos-heves mozdulatokkal, ugrásokkal kelti életre a táncos. Kéz- és ujj-játéka azonban ugyanolyan finom, mint a női táncosoké.

Zene nélkül nincsen tánc, s az ehhez illő zenekar az egész Délkelet-Ázsiában honos gamelán. Ennek két legfontosabb típusa a közép-jávai és a bali gamelán. A jávai általában csöndes, elmélyült, a bali látványos, ritmikus, virtuóz. Balin számos gamelántípus él egymás mellett. A rindik fekvő, függesztett bambuszcsövek sora, amelyet két oktávnyi terjedelemre hangolnak skálaszerűen. A játékos két verővel két szólamban játszik, az együttes 2-5 hangszerből áll. Más típus az anklung: itt fakeretre helyeznek hangolt bambuszcsöveket, amelyek a keretet megrázva szólalnak meg. Egy játékos mindössze két hangot tart a kezében, tehát a dallam úgy alakul ki, hogy mindig az a játékos rázza meg a megfelelő keretet, aki a soron következő hangot a kezében tartja. A gender wayang a xilofonhoz hasonló metallofon hangszer: hangolt fémlapok sora, melyek hangját bambuszcső rezonátorok erősítik. Kemény faverővel két szólamot játszik a játékos, és az együttes két vagy négy hangszerből áll. A két fölső és két alsó szólam szorosan összeölelkezik, a találkozó hangokat ellentétes irányú dallamlépések választják el – az egész egy csengő-bongó hangközjáték.

Az igazi nagy együttes neve gong kebyar. (Tudta-e, hogy a magyar nyelvben két indonéz-maláj jövevényszó is van? Az orángután, vagyis "erdei ember" és a gong.) A már említett gender wayang mellett hasonló, de rezonátorcső nélküli metallofonok egész családja található. Ezek hangolása egy oktávval magasabb vagy mélyebb, hanglapjaik vastagabbak, és csont- vagy faverővel játszanak rajtuk. A játékmód lenyűgöző: a hangszerpárok nem egyszerre, hanem felváltva, közéütéssel játszanak, vagyis két hangszer közös "terméke" a dallam – csakhogy olyan elképesztő sebességgel, amilyen semmihez sem hasonlítható, fülkápráztató élményt ad. Mellettük kis cintányérok csapata csattog, szintén közéütéses módon. A zene bizonyos szerkezeti pontjait jelzi a két gong: jókora függesztett bronztányér, amelynek közepén kiugró félgömböt kell megütni. A kisméretű fekvőgongok sora, a bonang olyan hosszú, hogy akár három játékos is játszhat rajta, s a dallam vezetésére szolgál. A suling, a bambuszfurulya lehet rövid, de olyan hosszú is, hogy az ülő játékos a lábujjával támasztja meg játék közben. Persze sulingból is több van, hogy a fémhangszerek "csörömpölése" közepette szólamuk hallható legyen. Az együttes irányítója a kendang, a dob, amelyből (ki gondolta volna?) szintén kettő van. A játékos ölébe fektetve mindkét végén játszik, s a két dob szintén közéütéses módon alakítja a virtuóz szólamot.

a32e3126-8491-4360-b874-945b91cdf141

Az egész gamelán zene alapja a kommunikáció, miként az indonéz társadalom is erre épül. Kommunikálnak a hangszerpárok, a különböző hangszercsoportok, igazodnak a gong jelzéseihez, követik a dobokat – semmi sem jár egyedül. Az európai zene individualizmusával szemben a gamelán közösséget alkot, ahol nem az egyes hangszerek jelenléte, hanem hiánya tűnik fel.

A holland gyarmatosítókat annyira elbűvölte Bali bája, a páratlan természet, a gyönyörű lányok, a csodálatos művészetek és a különös, egyedi hindu vallás elegye, hogy elhatározták, megóvják a szigetet az európai kultúra befolyásától, hittérítőktől, turistáktól, minden modern dologtól – Bali maradjon igaz mese. Ezért virágozhat máig az eredeti bali kultúra: ami Debussyre oly nagy hatást tett a párizsi világkiállításon 1889-ben, a mai néző-hallgató ugyanazzal találkozik. Itt nincs csikosch–fokosch–gulasch parti; az idelátogató turistának kicsit leegyszerűsített formában, de ugyanazt mutatják be, amit önmaguknak és persze isteneiknek. És ne felejtsék el: amit mi láthatunk, hallhatunk e rendkívüli alkalommal, azzal maguk az istenek is elégedettek!

(2008. február 23. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Bali ősi ritmusai – Gamelán zene és táncok autentikus előadásban; Ókori idők: Baris (szólótáncos); Wayan Lotring alkotói korszaka: Gambangan (hangszeres); Legong Keraton (4 táncosnő); Kebyar-korszak: Semara Giri (hangszeres); Kebyar Duduk (szólótáncos); Oleg Tambulilingan (1-1 táncos és táncosnő); Teruna Jaya (szólótáncosnő); Zenekari kíséretes táncok))