Vendel

Michel Camilo először Magyarországon

2008.03.10. 00:00

Programkereső

Lesz mit kipihennie a Millenáris Teátrum zongorájának a vasárnap este után. Ugyanis Michel Camilo a világ egyik leggyorsabb kezű zongoristája tette próbára vagy két órán keresztül. Olykor a billentyűk fölött csak elmosódott ujjak felhőjét láttuk, de azt is megmutatta, hogy tud ő finom dallamokat is játszani teljes harmóniában a két remek zenészével. Egyszóval: igencsak sokoldalú.

Ez persze már a lemezeiből (több mint húsz) is kiderült, de az, hogy milyen kisugárzása van és mit tud művelni a közönséggel is, csak koncerten derül ki igazán, bár már a youtube-on látható filmekből is gyanítható. A közönség persze itt is tombolt, és erre meg is volt az oka. Fergeteges koncertet adott a dominikai származású zenész, aki komolyzenészként kezdte, aztán beleszeretett a jazzbe, majd a gyökerek a latin jazz felé terelték, de zenét is komponál és nem kevésbé rangos helyen tanít, mint a Berklee School of Music.

A budapesti koncerten – ez volt első magyarországi fellépése – mindegyik képességét megvillantotta (a tanítás kivételével): volt latinmentes jazz, latin jazz, és hallhattunk klasszikus zenébe illő futamokat is. A legtöbb számot ő maga írta. Amit nem, azt meg úgy elbújtatta Camilós köntösbe, hogy alig látszott ki belőle, de azért rá lehetett ismerni John Coltrane Giant Stepsére, amelyet elképesztő gyorsasággal és szellemességgel adott elő (jobban is sikerült, mint a legújabb, Latin Grammy díjra jelölt lemezén, a Spirit of Momenten).

Már a trió bevonulásakor ováció fogadta a zongoristát, és ez a hangulat nem apadt a koncert során. S bár az összhangzás nagy részét ő adta (ráadásul nagyon hangos volt a zongora), az hamar kiderült, hogy Charles Flores bőgős és Dafnis Prieto dobos nemcsak, hogy képesek tartani a tempót, hanem kiváló zenészek, akik remekül szólóznak és döbbenetesen finoman kísérnek. Mert azért a virtuóz futamok és zseniálisan röpködő akkordok mellett nagyon sok ínyencséget hallhattunk.

A gyors számok mindig finom bevezetőkből nőttek ki, amelyek tökéletesen felépített átvezetésekkel úsztak bele az eksztatikus ritmusokba és harmóniákba. Prieto szellemes és érzékeny dobosként mutatkozott be, Flores pedig ha kellett, átvette a virtuóz témákat, és remekül dolgozta ki őket. Profi hármas ez, ahol összhang és folyamatos jókedv van a színpadon. Mert rajtuk látszik, hogy élvezik, amit csinálnak. Kiül az arcukra az öröm. Hát nem ez a lényege a zenélésnek? Úgyhogy még nem csak hallgatni, hanem nézni is jó őket.
Camilo stílusa érdekesen egyedi. Egyszerre hallani rajta nagy példaképei hatását: a Bill Evans-os tömött akkordokat, a Petersonos játékosságot, az Art Tatumos virtuozitást, a McCoy Tyneres modern harmóniákat. És mégis, minden egyes hang, ami megszólal a zongorán, csakis Camilosan hangzik.

289ef997-a5ff-4f7e-9086-bc6ed6f38ffe

A koncerten jó arányban változtak a gyors latin és jazz számok, illetve a balladák, s ráadásban pedig természetesen elhangzott a két legforróbb és legismertebb dal, a ’96-ban komponált Caribe (a Hárman párban című film zárózenéje) és az 1989-es On Fire. Ezeket egyben, pontosabban egymás után egymásba fűzve tálalta a zenekar mintegy teljesen felpörgetve a közönséget. Aztán az állva tapsoló tömegnek eljátszottak egy visszafogott, nagyon szép balladát, ahol a zongorának volt a legkisebb szerepe. Így volt ez szép. A rajongók hadát ez sem hűtötte le, és szinte megrohamozták a zenészeket, akik tárt karokkal és széles mosollyal fogadták őket még az öltözőben is autogramokkal. Az ilyen hozzáállás mindig jól esik a lelkes közönségnek.

Reméljük, jön még erre az együttes, addig is Európát is sok ponton érintő turnéjukon utolérhetők, főleg Michel Camilo, aki Spanyolországban például több helyszínen is szimfonikus zenekari kísérettel adja elő saját zongoraversenyét, amit lehet, hogy senki nem fog tudni rajta kívül eljátszani...

(2008. március 9. 20:00, Millenáris Teátrum (Budapest) – Michel Camilo koncertje; Michel Camilo (zongora), Charles Flores (basszusgitár), Dafnis Prieto (dob))