Gyöngyi

Harmonikaszó a Mississippi partjáról

2008.03.17. 00:00

Programkereső

Vannak olyan amerikaiak, akik július 4-én megtartják a Függetlenségi napot, majd tíz nappal később, a Bastille napján is ünnepelnek.
2b7e3171-4683-47ec-8d86-d0b676f6c63c

Szomszédaik szintén beszélnek franciául, ők viszont afro-karibi származásukra is büszkék, és a hegedű helyett inkább harmonikát használnak a tánczenéjükben. A néhány mérfölddel arrébb élő fekete muzsikusoknak elég egy gitár és egy szájharmonika, igaz, inkább helyi kesergőket és bujdosóénekeket játszanak.

Még el sem hagytuk a Nagy Folyó torkolatvidékét, a környék sokszínűsége máris hallható. Ha mégis elindulnánk, a Fesztiválszínházat vegyük irányba, hiszen a zydeco és a delta-blues izgalmas világa egy koncerten mutatkozik be.
Ha az amerikai történelemből a fél évezrede tartó folyamatos bevándorlás témáját emeljük ki, hamar beugrik az olvasztótégely ötlete. Közelebbről vizsgálva azonban olyan máig fejlődő, helyi kulturális jellegzetességeket láthatunk, amelyek legfeljebb egy közlekedőedényben alakulhatnak ki. Itt van rögtön a zydeco, a fekete-kreol lakosság zenéje. A félreértés megerősítése végett hamar le kell szögezni, a "kreol" kifejezés egyszerre jelöl etnikai csoportot, nyelvváltozatot, és szinte minden földrészen mást takar. Egyelőre azonban maradjunk az Újvilágban.

Amikor Robert Cavalier francia felfedező kanadai kalandozásai után, 1682-ben a Mississippi folyó torkolatához jutott, XIV. Lajos földjének nyilvánította a vidéket. Louisiana a francia bevándorlók egyik célpontja lett, alig negyven évvel később megalapították New Orleans városát, ahol a nyelvjárás, a konyhaművészet és a zene mindmáig az első telepesek hatását mutatja. A louisianai kreolok közé hamarosan a kanadai és a karibi francia gyarmatokról is érkeztek szép számmal lázadások elől menekülő földbirtokosok, rabszolgák és felszabadítottak, afrikaiak, spanyolok, franciák és mulattok.

A keveredésből sajátos mentalitás jött létre, amely a zenében is érezhető: tüzes, mediterrán népdalok találkoztak az ültetvények munkadalaival, humoros és érzelmes nóták az afrikai ritmusokkal. Az egyik későbbi eredmény az a stílus, amelyet Ferdinand Joseph Lamothe, ismertebb nevén Jelly Roll Morton zongoraművész, a város szülötte képviselt, aki névjegykártyájára szerényen ezt írta: a jazz feltalálója. Azonban közben más műfajok is kialakultak: az állam déli területein élő francia ajkú fehér lakosság cajun zenéje és a francia ajkú fekete lakosság, vagyis a fekete-kreolok zenéje, a zydeco – egymás kölcsönhatásában élő, fejlődő irányzatok. A második világháború után egyre markánsabb lett a különbség a kettő között: míg a cajunben a hegedű viszi a dallamot, a zydecóban az ének mellett a harmonikaszó kap főszerepet billentyűkkel, bőgővel, elektromos gitárral, dobokkal és mosódeszkával kiegészítve, manapság pedig a régi tánczene mellett a rhythm and blues, a soul, a funk és a hip-hop is érvényesül.

A műfaj egyik legnevesebb előadója Nathan Williams, aki The Zydeco Cha Chas nevű együttesével, elmaradhatatlan harmonikája, napszemüvege és mosolya mögül húsz éve szórakoztatja a közönséget. Williams a dél-louisianai St. Martinville-ben született, Clifton Chenier hatására már gyerekkorában kiválasztotta a zenét és a hangszert, amelyre életét feltette. A hét megjelent lemez és a rengeteg elismerés sem vette el a kedvét, a zenekar mindig tűzzel és őszinte lelkesedéssel játszik, hiszen félig családi vállalkozásról van szó: Nathan Williams testvére, unokatestvére és fia is itt muzsikál.

A koncert egy másik különlegességet is ígér. Ehhez a Mississippi torkolatvidékén kicsit északabbra kell keresni, arrafelé, ahol Huckleberry Finn rábukkant XIV. Lajos állítólagos örökösére. A felső-delta, vagyis Arkansas, Mississippi és Tennessee államok vidékéről származik ugyanis a blues egyik legrégebbi formája. Az amerikai polgárháború utáni években a számkivetettek, a faji üldözések áldozatai, egy szál gitárral és egy szájharmonikával vándorló muzsikusok foglalták dalba bánatukat. A kék színnel jelölt szomorúsághoz külön hangok is tartoznak; a blue hangok szűkített hangközöket alakítanak, szakszerűen szólva egy hangyányit alacsonyabban szólnak, így lesz egy moll-pentatonból blues skála. A szövegek témái pedig a vallástól a vonatokig, a háborútól a börtönön és az árvízen át a szerelmi csalódásig terjednek. A templomi himnuszokból, munkadalokból és afrikai ritmusokból építkező blues később együttesek előadásában is elhangzott, városokba és más hangszerekre is átköltözött, chicagói és detroiti variánsai alakultak, majd népszerűsége révén a legkülönbözőbb stílusok alapja lett a jazztől az R'n'B-n, a bluegrasszon és a rock and rollon át a legkönnyedebb popzenéig.

Az egyik későbbi, pontosabban mai együttes az Európa-szerte elismert Mississippi Grave Diggers, amely Oláh Andor szájharmonikás vezetésével jött létre, amikor 2003-ban Big Daddy Wilsonnal közösen kezdett tradicionális delta-bluest játszani. Tavaly a formáció megújult, a repertoárt pedig gospel, a chicagói blues és funk nóták is gazdagítják, csakúgy, mint Hudák Zsófi bőgős, Kárpáti Zoltán dobos és Nemes Zoltán zongorista játéka. Sőt, ezúttal egy fantasztikus énekesnővel is kiegészülnek, a chicagói születésű Karen Carollal, aki mind az amerikai, mind az európai szcéna jelentős előadója.

(2008. március 31. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Nathan & The Zydeco Cha Chas (USA); Karen Carroll & The Mississippi Grave Diggers koncertje
Nathan & The Zydeco Cha Chas: Nathan Williams (harmonika, ének), Dennis Paul Williams (gitár), Nathan Williams Jr. (billentyűs hangszerek), Mark Williams (rubboard), Robert LeBlanc (basszusgitár), Herman "Rat" Brown (dob), Karen Caroll (ének, gitár); The Mississippi Grave Diggers: Hudák Zsófia (nagybőgő), Nemes Zoltán (zongora, vokál), Somos Péter (dob), Oláh Andor (harmonika, fúvós hangszerek))