Jolán

Magyar muzsikusok Londonban

2008.05.08. 00:00

Programkereső

Május közepén magyar zenészek sokasága mutatkozhat be a brit fővárosban: Tcha Limberger és Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, valamint együtteseik fogják a londoni közönséget kényeztetni.
49a9da40-ec9c-4c86-b5ae-efffafa73b7d

Tcha Limberger és magyar zenészekből álló cigány zenekara idén májusban Nagy-Britanniában turnézik, 12-én a londoni Balkan Fever Festival közönségének játszanak. A több mint tíz helyszínen fellépő együttes tagjai kivétel nélkül kiváló magyar muzsikusok, nem is beszélve Tcháról, akinek hegedűjátéka feledhetetlen. Tcha korábban elmondta, hogy nem szeretne új stílust teremteni, a 20-as évek cigányzenéjét szeretné ötvözni a mai érzésvilággal és hangulattal.

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, azaz Szakcsi Junior május 14-én London egyik legpatinásabb jazzklubjában, a 606 Jazz Clubban fog fellépni. A Londoni Magyar Kulturális Központ a 606-al közösen már több koncertet is szervezett az ”európai csereprogram” keretében. A program célja, hogy a 606 Club által meghívott külföldi zenész brit zenészekkel játsszon együtt Londonban, majd csereként a brit zenészek játszanak a másik országban. Szakcsi Junior a 606-ban Arnie Somogyival (nagybőgő) és Dave Ohmmal (dobok) fog együtt játszani.

A Szakcsi Junior Trio nagyszerű formáció, ahol három kiemelkedő zenész dinasztia tagjai egyesítik erejüket. Ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongorán, Balázs Elemér dobon és Pecek Lakatos Krisztián pedig nagybőgőn fog játszani május 16-án este a Londoni Magyar Kulturális Központ vendégei előtt. A Trio tagjai nemcsak Magyarországon, de a világ különböző pontjain is hatalmas sikereket értek el, és London is tárt karokkal várja a tehetséges hármast.