Máté, Mirella

Jazztrombitások hétvégéje

2008.05.19. 00:00

Programkereső

A Magyar Rádió Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenye május 23-án, pénteken ér véget, szombaton pedig már a gálakoncerten hallhatjuk a győztest Gerard Presencerrel közösen zenélni.
74a4c4fc-052d-4bb8-8cae-5eb54817c1ae

A verseny fináléjában péntek este fél nyolctól öt versenyzőt hallgathatunk meg: Koós-Hutás Áront (Budapest), Meggyes Ádámot (Budaörs), Pecze Balázst (Szekszárd), Subicz Gábort (Debrecen) és Tettamanti Tamást (Budapest). Persze a közönség mellett a rangos szakmai zsűri is jelen lesz, Ráduly Mihály, Szalóky Béla, Kőszegi Imre, Turi Gábor és Csányi Attila választja ki a legjobb muzsikust. A szólisták Cseke Gábor zongoristával, Hárs Viktor bőgőssel és Sramkó János dobossal közösen lépnek színpadra, de a kiváló triót a másnapi gálakoncerten is hallhatjuk.

Szombat este nyolckor a Budapest Jazz Clubban már a győztes lép fel, a kísérő zenészek mellett itt a zsűri muzsikus tagjai is játszani fognak, sőt, a díszvendég, Gerard Presencer sem pihenteti tovább trombitáját. A ’72-es születésű brit előadó fiatal kora ellenére rendkívül elismert személyiség, többek között Chick Corea, Herbie Hancock, Ronnie Scott és Joe Sample társaságában játszott, de a Müpa közönsége már hallhatta őt Oláh Kálmán, Ron McClure és Jack DeJohnette mellett is. A londoni Királyi Zeneakadémia jazz fakultásának vezetője, miközben keresett session zenész is, Sting, Jamiroquai, Ray Charles, James Brown felvételein fedezhetjük fel játékát. A legtöbbet hallott dala azonban kétség kívül a Blue Note kiadó legsikeresebb lemezén hallható, a Us3 zenekar Cantaloop feldolgozásán is ő fújta a szólót.

(2008. május 23. 19:30 Magyar Rádió Márványterme (Budapest) – az MR3-Bartók Rádió Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyének döntője; versenyzők: Koós-Hutás Áron, Meggyes Ádám, Pecze Balázs, Subicz Gábor, Tettamanti Tamás; km.: Cseke Gábor (zongora), Hárs Viktor (bőgő), Sramkó János (dob)

2008. május 24. 20:00 Budapest Jazz Club (Budapest) – az MR3-Bartók Rádió Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyének gálaestje; km.: Cseke Gábor (zongora), Hárs Viktor (bőgő), Sramkó János (dob), Gerard Presencer (trombita), a verseny első helyezettje (trombita)