Máté, Mirella

A tábortűztől a koncertteremig

2008.05.20. 00:00

Programkereső

Ha valaki autentikus cigányzenét hallgat, nem ajánlatos leülnie, úgyis hamar elkezd járni a lába. Ami viszont június elején vár a Fesztivál Színház közönségére, ahhoz nagyon is érdemes helyet foglalni, hiszen a műfaj legnevesebb képviselői hozzák el Oroszországból varázslatos muzsikájukat: a Loyko együttes elképesztő virtuozitással és érzékenységgel osztja meg hallgatóival a cigány kultúra kincseit.

A rengeteg dal, tánc és történet, amit a vándorzenész az úton talál, csupán egy részét alkotja e kincsestárnak – az egyéni gyűjtemény és az egyes nyelvjárásokban született családi tradíciók, a közös zenei élmények együttesen táplálják a kultúrát. Hogy ebbe mi minden fér bele, azt könnyen megérthetjük Eugene Hütz nyilatkozatából. A Loykóhoz hasonló gyökerű, de a cigány punk rock stílusát követő Gogol Bordello együttes vezetője ugyanis így nyilatkozott a világzenéről: "olyan zene, ami a világ része".

Ennél persze pontosabban lehet tudni, honnan ered a Loyko muzsikája. Élt és zenélt egyszer egy fiatal cigány, Lojko Zobar, akit messzeföldön ismertek, rengeteg tábortűznél hallották a muzsikáját. Szabadságvágyánál csak vakmerősége volt nagyobb, senkit nem követett, csak a saját fejét. Egy valaki zabolázhatta meg csupán, Radda, egy cigánylány, aki olyan gyönyörű volt, hogy azt szavakkal le sem lehet írni, legfeljebb elhegedülni. Kettejük legendájából született Makszim Gorkij első novellája, amelyet 1892-ben vetett papírra, és innen származik a zenekar neve is.

Az orosz és a cigány kultúra kölcsönhatása a zenében éppúgy tetten érhető, mint az irodalomban: a romantikus orosz dalokat nagy szenvedéllyel játszó cigányzenészek a 18. század végén, Nagy Katalin cárnő idején lettek közkedveltté. A nagy októberi szocialista forradalmat követően az arisztokrácia fényűzésével a legtöbb előadó karrierjének is vége szakadt, sokan kénytelenek voltak külföldre menekülni, s az orosz cigányzene csak mostanában kezdte megtalálni méltó helyét. Érdemes azonban visszatérni az időben, a 19. században ugyanis a híres hegedűsök között a népzene mellett egy új dimenzió is megjelent. Mihail Erdenko, Lev Tolsztoj barátja, nem csupán cigányprímásként volt elismert, a klasszikus zenében is otthonosan mozgott, olyannyira, hogy a Moszkvai Konzervatórium professzoraként az orosz hegedűiskola jeles személyisége lett, egy olyan közegé, amelyből Kogantól és Ojsztrahtól Vengerovig a legkiválóbb hegedűművészek egész sora került ki.

ff11a80e-071a-40db-8283-c23bccbd073f

Az Erdenko dinasztia ma a cigányzene egyik legprominensebb képviselője. A hagyományoknak megfelelően a férfiak hegedülni, a nők énekelni és táncolni tanultak, de Mihail leszármazottai klasszikus zenei nevelésben is részesültek. Szergej, az egyik dédunoka, ötévesen kezdett hegedülni a szibériai Habarovszkban, majd Szamara városában folytatta zenei tanulmányait. Miután egy évig egy szimfonikus zenekarban játszott, a Moszkvai Színházi Akadémia következett, ezek után pedig muzsikusként és színészként is egyre nagyobb sikereket aratott. 1990-ben aztán egy véletlen folytán Londonban összefutott unokatestvérével, Oleg Ponomarevvel, aki a hegedűsök között szintén kiemelkedő személyiség. Igor Sztaroszelcev gitárossal hárman alapították meg a Loyko együttest, kezdetben egy kis kocsma közönségének játszottak. Az orosz cigányzene hagyományait ápolták, de a magyar, a román népzene és a klasszikus dallamok mellett a kelta muzsika is hatott rájuk. Hamarosan már a brit főváros legjelentősebb koncerthelyszíneit vették be, majd egy belfasti fesztivál és egy írországi turné következett, az elmúlt 18 évben pedig bejárták a világot.

Az új hatások a cserélődő tagoknak is köszönhetőek, az évek során ugyanis számos előadó fordult meg a formációban, köztük olyan megbecsült művészekkel, mint Leonszia Erdenko énekesnő (a családnév nem véletlen) vagy Vagyim Kulickij gitáros. A trió jelenlegi felállásában a mester, Szergej Erdenko mellett szerepel Georgij Oszmolovszkij, aki a klasszikus vonalat erősíti. Hatévesen már a Moszkvai Zeneakadémián tanult hegedülni és énekelni, tízévesen pedig már koncertezett. Az orosz népzene és a jazz iránti érdeklődése idejekorán neves együttesekhez vezette, majd fokozatosan jutott el a cigányzenéig. Kivételes képességeinek folytán "aranykezűként" ismerik, s a legnagyobb megbecsülésnek örvend a moszkvai zenészek között. A harmadik tag, Mihail Szavicsev zenei útja szintén figyelemre méltó. Novoszibirszkben klasszikus gitárosként végzett, majd egy fúziós jazz együttessel kísérletezett. 2000-ben egy Oroszországban turnézó flamencoegyüttessel hozta össze a sors, hamarosan már Cordobában, a legjobb spanyol cigányzenészek révén ismerte meg a helyi tradíciókat.

A három kivételes tehetségű muzsikus a hagyományos dallamokat és saját szerzeményeiket, a tüzes, pergő dalokat és az érzelmes melódiákat magával ragadóan mutatja be. Az este azonban még egy ínyencséget tartogat, hiszen még négy ragyogó előadó, egy hazai zenészcsalád is a legjobb fajta cigányzenét játssza. A Karavan Famíliától igazi családi örömzene várható: változatos ritmusaik, felejthetetlen énekeik mind a tábortüzek hangulatát idézik.

(2008. június 6. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Karavan Família; Loyko (Oroszország) koncertje; km.: Karavan Família (Nagy István/ének, szájbőgő, gitár, tambura, szájharmonika, Farkas Ilona/ének, tánc, ifj. Nagy István/ének, gitár, cajon, kanna, kanál, szájbőgő, Nagy Nikolett/ének, tánc, gitár), Loyko (Szergej Erdenko/hegedű, ének, Georgij Oszmolovszkij/hegedű, ének, Mihail Szavicsev/gitár, ének)