Nándor

Rashied Ali Quintet

2008.09.25. 00:00

Programkereső

MOL Jazz Fesztivál, Szeptember 20. Az utóbbi néhány évben megtanulhattuk, hogy társadalmunk jelenlegi állapotai között sokkal nagyobb lakossági érdeklődés tapasztalható egy melegdemonstráció szétverésében való aktív részvétel iránt, mint bármilyen jazzkoncert meglátogatására, különösen akkor, ha azt a koncertet egy Duna-parti sátorban adják 10 fokos, novemberi hidegben.

Nem is csodálkoztam, hogy a jegypénztáros sátorban a halálos kihűlés veszélyével küzdő, termoszból teázó lányokat leszámítva teljesen néptelen volt a Buddha Beach szeptember 20-án, amikor a MOL Jazzfesztivál Közraktár Sátorbeli koncertjére tartottam. Ehhez képest teljes megdöbbenéssel ért, amikor a sátorba lépve masszív teltház látványa fogadott. Az ilyen meglepetésekre korlátlan mennyiségben vevő vagyok, kár hogy nem sok jut belőlük mostanában.

Az est fő attrakciója a Magyarországon először játszó dobos-zenekarvezető Rashied Ali, az avantgárd jazz egyik nagy öregje, aki saját magánál több generációval fiatalabb zenésztársakkal érkezett hozzánk. A koncert első darabját a gitáros James Blood Ulmer írta, aki ugyan nem tagja a Rashied Ali Quintetnek, így nem szerepelt a koncerten, de Alival más felállásban már legalább húsz éve játszik. Ezek a percek számomra elég nehezen teltek, mindig bajban voltam azzal, ha egy darabnak a végéig nem derül ki sem a tempója, sem a hangneme, nevezzék azt avantgárd-, free- vagy akármilyen jazznek. A harminc-negyven évvel ezelőtt még úttörőnek számító irányról azóta bebizonyosodott, hogy nem ez vált a zene evolúcióját meghatározó fő irányzattá, amit személy szerint nem nagyon bánok. Különösen azért, mert az olyan zenei közeg, ahol egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen értelmezhetők az olyan fogalmak, mint például ”melléütni”, ”hibázni” és hasonlók, valósággal vonzzák a hangszeres tudás hiányát e műfaj segítségével palástoló állítólagos zseniket. Itt persze nem Rashied Alira vagy mondjuk egykori zenekarvezetőjére, a legendás John Coltrane-ra kell gondolni, hiszen merőben másképp szól, ha valaki azért játszik free-jazzt, mert azt akar játszani, mint ha azért, mert amúgy nem tudna egy egyenes hangot kicsalni a hangszeréből.

De térjünk vissza a koncertre, hiszen a második számától kezdve amúgy is sokkal könnyebben értelmezhető anyag következett. Ezekben a számokban derült ki igazán, hogy a zenekart valójában milyen fölényes tudású, nagyszerű zenészek alkotják. Ezen az estén a zongorista Greg Murphy és a trombitás Josh Evans mutatták a legtöbbet, de a bőgős Joris Teepe és a tenorszaxofonos Lawrence Clark is megkérdőjelezhetetlen szakmai biztonsággal tették a dolgukat. A másodikként játszott, Almost Lucky című Teepe számban Murphy és Evans szólói a nyilvánvalóan első osztályú technikai tudás megcsillantásán kívül nagyon színesek és eredetiek voltak, talán éppen csak ezekhez képest tűnhetett fel, hogy Clark szólóiban kevesebb dinamikai árnyalat volt megfigyelhető.

26b26263-869f-44ab-ad78-2e00b3267cb9

Ha jól számoltam, az egy óránál alig valamivel hosszabb műsor mindössze három számból állt, a gyors záró darabot az elsőhöz hasonlóan a Rashied Ali felkonferálása szerint ”nagyon tehetséges” James Blood Ulmer írta, de szerencsére ennek már felismerhető tempója és hangneme is volt. Az ezt megelőző, nagyon szép lassú szám után az up-tempo swing egy másfajta közeget adott a magas színvonalú szólókra és együttjátékra, amit a zenekar tagjai remekül ki is használtak.

Valószínűleg nem én leszek az egyetlen, akiben a rövid koncert nem hagyott különösebben mély nyomokat, amire a közönség kissé udvariasan tartózkodó reakciói engednek következtetni. Ennek ellenére azonban panaszra sem lehet okunk, az akusztikus avantgárd jazz egyik nagy egyéniségét láthattuk élőben, egy remek zenészek társaságában adott, tisztességesen lejátszott koncerten.

(2008 szeptember 20., MOL Jazz Fesztivál, Közraktár Sátor (Budapest) – Rashied Ali Quintet)