Salamon

”A mama nem énekel mindenütt…”

2008.09.30. 00:00

Programkereső

Létezik olyan művész, kinek pályafutása nyílegyenes; egyáltalán nem jellemző rá semmiféle elbizonytalanodás, hullámvölgy, alkotói válság, viszont vitális, érzékeny és a lehető legtermészetesebb. Sebestyén Márta – a kevesek egyike –, nem titok, hogy olyan értékrendbe született, melyben minden tiszta és egyértelmű: szellemi hagyománytisztelet, kötődés, sőt, alázat, s az erre alapozott őszinte késztetés, hogy mindezt átadja, megossza másokkal.

Sebestyén Márta

Ha mindehhez még egyedülálló készség, képesség is adatott, érthető, hogy világszerte százezrek hálásak neki azért, amit tőle kaptak. Ezek után talán az sem annyira meglepő, hogy gyakorlatilag minden létező díjban és elismerésben része volt, amihez csak népdalénekesnő hozzájuthat. Sebestyén Márta a Magyar Kultúra Követe – ez az ő esetében nem csupán kitüntetés, hanem szó szerint értendő –, beszélgetésünk előtt közvetlenül éppen ebbéli minőségében érkezett haza Görögországból…

Fidelio: Mi a teendője a magyar kultúra nagykövetének?

Sebestyén Márta: Az elmúlt harminc évben nagyon sok országba jutott el általam és kollégáimnak köszönhetően a magyar népzene – a királyi udvaroktól a kisemberekig. Azt hiszem, sokkal jobb, ha országunkat kultúránkon keresztül ismerik meg, nem pedig újságokból, gazdasági vagy politikai hírekből. Most tértem haza Görögországból arról a megemlékezésről, amelyen a hatvan évvel ezelőtt hazánkba menekült görögök megköszönték, hogy annak idején Magyarország befogadta őket. Az ünnepi műsorban magyar és görög népdalokat énekeltem, melyek az idegenbe szakadásról szólnak. Az ipiroszi népzenét régóta nagyon szeretem, most végre a tájat is láthattam, ahonnan ez a zene származik.

F: Gondolom, szerte a világban sok a homály, a tévhit a magyarokkal kapcsolatban.

SM: Szerencsére én inkább azzal a réteggel találkozom, akik tudják, hogy Bartók és Kodály országát képviselem. A régóta külföldön élő magyarok olykor csalódást okoznak a tájékozatlanságukkal, és vannak őszintén érdeklődő külföldiek, akik között nem ritka a magyar népzenéért rajongó sem.

F: Talán sehol másutt nem kapott úgy új erőre a népzene, mint nálunk, és ez a a táncházmozgalomnak köszönhető.

SM: Az biztos, de új erőre kapni csak ott tud a népzene, ahol eleve élt is. A hetvenes évek végétől sok országban indultak el hasonló mozgalmak, de messze nem olyan szinten és mértékben, mint idehaza. Mi rangot adtunk a népzenének; ebben valóban úttörők vagyunk. Azóta felnőtt egy generáció, amelynek a népzene a vérévé vált. A mai táncházas zene az elevenen tapasztalt, friss gyűjtések eredménye, mely funkcionálisan kissé elkülönül az iskolában tanult népdalanyagtól. Az egyes irányzatok pedig egy-egy réteghez, talán generációhoz is kötődnek – nem ritkán ízlésbeli feszültséget is keltve –, de ez épp népzenénk sokrétűségére, gazdagságára utal. Nagy kár, hogy a mai iskolai énekoktatás ezt képtelen követni. Kodály tanár úr egyik szeme sírna, másik nevetne, ha látná azt, ami ma a népzene körül történik. A Zeneakadémián ötven év szünet után most újra indult a népzenei tanszak, emiatt büszke és boldog vagyok, s bár a rektor úr ragaszkodik hozzá, hogy valamilyen formában, például mesterkurzusokkal részt vegyek az oktatásban, ebben nekem nincs gyakorlatom. Amit én adni tudnék a fiataloknak, azok inkább érzések lennének, melyek talán motiválnák őket; lehet, hogy nem is közvetlenül a zenéről beszélnék. Ahogy a tanár úr is inkább az egész embert nevelő szándékot tartotta fontosabbnak, akinek a lelki életéhez szorosan hozzátartozik a zene.

F: Nem mindenkinek magától értetődő a zene lelki-szellemi jelentősége.

SM: Elismerem, kiváltságos helyzetben voltam gyermekkoromban. Anyukám állandóan énekelt, számomra ez volt a természetes. Az éneklés öröme olyan, mint egy boldogsághormon, ami minden bajon bármikor segít. Minden érzelem kifejezhető énekkel. Gyerekfejjel azt hittem, ez minden családban így van. Később csalódottan tapasztaltam, hogy a mama nem énekel mindenütt, hogy a városi ember orvoshoz jár, vagy gyógyszereket szed, ha valami baja van. Vagyis valahogy rá kell vezetni őket, hogy a gondok egyszerűbben is megoldhatók. Rájöttem, ez az én feladatom – a magánéletben és a színpadon.

F: „Nyitva látám mennyeknek kapuját…” címmel készül az új produkció. Mit tudhatunk róla első kézből?

SM: Ez az első olyan lemez – több mint nyolcvan közreműködői felvétel után –, ami tisztán az én koncepcióm szerint; egy templomi felkérés kapcsán készült. Istenes és világi énekek hallhatók rajta egyszerű fúvós és pengetőhangszeres kísérettel. Ezeket a dalokat korábban nem volt alkalmam énekelni, pedig nagyon szerettem volna. Most végre…

(2008. október 2. 19:30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - "Nyitva látám mennyeknek kapuját..." – Sebestyén Márta lemezbemutató koncertje; km.: Sebestyén Márta (ének, furulya, csörgődob), Szokolay Dongó Balázs (duda, furulyák, szaxofon), Bolya Mátyás (koboz, citerák))