Sámuel, Hajna

New Jazz Update

2008.10.08. 00:00

Programkereső

Október 10-én a Budapesti Őszi Fesztiválon a norvég jazzszcéna kiválóságai látogatnak a Millenárisra. A koncert szervezőjével, Halmos Andrással a Fúzió Rádióban beszélgetett Nyilas Ágnes, Novák Márk és Kovács Orsolya.

A csak erre az alkalomra összeállított koncertprogram, afféle „minifesztiválként” méltó keresztmetszetét nyújtja mindannak, ami a norvég nu-jazz vegykonyhájában ma zajlik és amivel a hazai közönség még nem találkozhatott. Az este meghatározó figurája Bugge Wesseltoft, aki központi szerepet játszik a norvég jazz színterén is. A már fiatalkorában Jan Garbarekkel és Terje Rypdallal, vagy még tavaly is John Scofielddel játszó kiváló zongorista kiadójával, a Jazzland Records-szal számos, a norvég jazz legjobb művészeit bemutató lemezt jelentet meg, izgalmas projektet futtat, és nagyon komolyan segíti a fiatal jazz-zenészeket is. Wesseltoft 1994-es New Conception of Jazz című lemezétől számítható nemcsak a norvég, de általában az egész nu-jazz mozgalom születése, amely ma már számtalan országban elterjedt (elég ha csak a tavaly nálunk is koncertezett Eric Truffaz-ra gondolunk), és egyik fő jellegzetessége, hogy a jazzt újra visszavitte a tánc színterére. A norvég jazz-ben azonban emellett mindig fölfedezhető egyfajta melankolikusság, lassultság – a pénteki valamennyi fellépő is, bár nagyon különböző módon állnak a zenéléshez és alapvetően mást használnak alapanyagul, mégis nagyon egységes ”norvég” hangzást képviselnek. (Ehhez nagyban hozzájárul a hasonló eszközpark, általánosan elterjedt például a Norvágiában gyártott, és a zenészekkel közösen fejlesztett ”Nord” szintetizátor, mellyel a lehető legnagyobb hűséggel próbálják meg az analóg hangokat (pl. a Fender zongoráét) digitális körülmények között előállítani). A ”norvég hangzást” már Garbarektől is lehet ismerni, és hangulatilag talán akkor lehet megfogni leginkább, ha magunk elé képzeljük, hogy ott, főleg északon fél évig sötét van télen…

Jellemző módon, a koncerteken szinte soha nem azt kapjuk vissza, amit a lemezeken hallunk. Az előadások nagy része improvizáció, és minél improvizatívabb egy zenész, annál inkább abban érdekelt, hogy koncerten is így játsszon, természetesen úgy, hogy az kompozíciónak hasson. Ha pedig a produkciót fölveszik lemezre, bár nagyon meg lehet szeretni a számokat a lemezen, de biztos, hogy koncerten közel sem lehet azt hallani, mert a fölvétel után az adott zenei anyag már nem érdekli őket. Jó példa erre a Magyarországon eddig háromszor járt Supersilent, a norvég jazz-vonulat egyik legismertebb zenekara, akik koncerten kizárólag improvizálnak – de hasonló a helyzet magával Wesseltofttal is. Ugyanakkor elsőrangú jazz-zenészekről van szó, amivel például a hivatalos koncerteken kívül szervezett, külön jam sessionökön lehet szembesülni, ahol hallható, milyen szinten játsszák a sztenderdeket – alapvetően azonban nem ez érdekli őket. Az elektronikus zenében a zenészek sokszor különítenek el konzerv és nem konzerv zenét. A konzerv zenében a lehető legtöbb dolog előre meg van határozva, így könnyebb egy biztos eredményt elérni a zenésznek. Minél kevesebb stabil pont van, annál több a rizikó – ha azonban valaki fölvállalja a rizikót, ez érződik is a koncerten, általában ilyenkor jönnek létre a legizgalmasabb produkciók.

A pénteki este első fellépője a Beady Belle trió, varázslatos hangú énekesnőjükkel az élen, akik még a leginkább hagyományos értelemben vett dalokat játszanak, némileg popos hangszerelésben, de élőben a lemezeikhez képest valamivel ”keményebben”. A második a Humcrush nevű duó, kiegészülve Sidsel Endresennel, az ő produkciójuk várhatóan már jóval nehezebb, experimentálisabb, kicsit melankolikus, 100%-ban improvizatív zene, mely a leginkább ”mélyre fog menni” minden szempontból. A duó billentyűse Ståle Storløkken (a már említett Supersilentből), dobosa pedig Thomas Strønen, akinek gyönyörű hangszíneiről az ember azt gondolná, hónapokig gyűjtögeti, kevergeti őket. A különleges hibrid (félig akusztikus, félig elektronikus) hangzás azonban teljes mértékben élőben ”készül”. Strønen csak az eszközparkot (sampler, sequencer) viszi magával, mindent élőben vesz föl, és ott helyben alterálja, effektezi, játszik vele….

Harmadikként Bugge Wesseltoft várhatóan nagyon szép zongoraszólója következik, melyhez ”ritmusként” ő is helyben fölvett hangmintákat (pl. a zongora belsejének ütögetését) fog használni, elektronikus eszközein átfuttatva… Az utolsó zenekar, a Mungolian Jet Set produkciója pedig talán leginkább experimentális partyzenének nevezhető (ekkorra talán már a székek is eltűnnek a nézőtérről). A mindig változó felállású DJ-kollektíva alaptagja DJ Strangefruit (szintén a Supersilentből), egyúttal talán a legismertebb DJ Norvégiában. A kollektíva Myspace-oldalán lévő felsorolásból is látható, hogy a zenekarban számos zenész megfordul alkalmanként, a kéttagú mag mellett – itt most Wesseltofttal fognak kiegészülni. (Érdemes elmélyedni a zenekar leírásához fűzött ál-idézetekben is…)

A koncert programja tehát nem a ”standard” Jazzland Community felállást tükrözi (a Humcrush például nem az ”istálló” tagja), hanem egyedi összeállítás, bár a zenészek sokat játszanak együtt. A ”minifesztivál” egy olyan új trend követeként is felfogható, mely szerint egész kis fesztiválok ”utaznak”. Sok olyan giga-fesztiválon, mint pl. a North Sea Jazz Festival, egyszerre akár 15 színpadon is hallhatók a legjobb zenekarok, és a néző akárhova megy, olyan érzése van, hogy közben lemarad valamiről – és valóban le is marad. Sokszor a zenészek sem szeretik az ilyen ipari jellegű fesztiválozást. Ezért egyre többen teszik le a voksot a kis fesztiválok mellett, ahol sokkal jobban van idő a zene élvezetére, megemésztésére – a jazz eleve a kisebb klubokban érzi igazán otthon magát. Működik továbbra is Montreux meg Pori, de kezdik felfedezni a kis fesztiválokat, mint amilyen például a mi Mediawave-ünk, ahova nagyon szeretnek jönni a zenészek. Sok kisebb fesztivál – akik nem a szponzorokból élnek, tehát az az érdekük, hogy minél több helyen megjelenhessenek, és általában egy nagyon jó idea vagy néhány kiemelkedő zenész köré csoportosulnak – vendégeskedik nagyobb fesztiválokon, amelyek befogadják őket.

ec8d93eb-de7e-4aaa-9bd1-e170153672a9

Ilyen a mostani New Jazz Update, de jó példa erre a Trafóban februárra várható következő norvég est is, amelyen a Norvégia legdélebbi kisvárosában, Kristiansand-ban megrendezett Punkt Festival specialitása, a live remix kerül terítékre, ami egyébként jól mutatja, hol tartanak ma a norvég zenészek technikailag. A remixről az általános kép az, hogy adott összegyűjtött zenei anyagról stúdióban zenészek sok hónap munkájával készítenek új lemezt. A live remix ezzel szemben arról szól, hogy nagyon fölkészült zenészek meg technikusok azonnal a koncert után adnak egy másik koncertet az előző koncert anyagából. A Punkt Festivalon két helyszínen zajlottak a koncertek, ha az emeleti nagyteremben lement egy koncert, amit rögzítettek, a lenti Alfa Room nevű stúdióban (óriási keverőpult, monitorok, hangmérnökök társaságában) meghívott zenészekkel rögtön utána csináltak belőle egy remixet, élőben. Ez mind technikailag, mind zenei felkészültségben komoly kihívás. A New Jazz Update művészei ugyanezen elvek alapján fognak zenélni, ugyanezzel a technikai és zenészi felkészültséggel. Hiánypótló koncertet várhatunk tehát, sok mindent lehet tanulni majd tőlük, ami ritkán jut el Magyarországra.

A beszélgetés teljes szövege ITT olvasható.

(2008. október 10. 20:30 Millenáris Teátrum (Budapest) – New Jazz Update; Km.: Beady Belle (tagjai: Beate S. Lech/ének, Marius Reksjø/basszusgitár, Erik Holm/dobok), Humcrush (tagjai: Stàle Storløkken/billentyűs hangszerek, Thomas Strønen/dogok, elektronika) feat. Sidsel Endresen (ének), Bugge Wesseltoft (zongora); Mungolian Jet Set feat. Bugge Wesseltoft)