Sámuel, Hajna

Állampolgárságot Chris Potternek!

2008.12.04. 00:00

Programkereső

A Mirrorworld-Potter Quartet kettős csábítására telt meg december másodikán este az A38 bombabiztos koncertterme - a hazai jazzerek rá is mozdultak nagy számban. Lantosék koncertje minden igényt kielégített, meleg fogadtatásban is részesült, csakhogy utánuk a világ egyik legjobb szaxofonosa lépett – szerényen, mint mindig – a mikrofonhoz. A jazzerek meg majdnem elfelejtettek tapsolni, úgy leesett az álluk.

Chris Potter

A konferanszié elég nyeglén hozta szóba, hogy Chris Potternek magyar felesége van, ez a kvartett mégis először játszik Magyarországon. (A szaxofonos híresség családi kötelékeit maga is megemlítette, a bemutatáskor a hangszereket - és kislányának gyerekmondókáját is - magyarul mondta, nagy derültséget aratva.) Arra is elég büszkék lehetünk amúgy, hogy milyen olasz, német és svéd helyszínek közé került be a hajó, mint a turné magyar állomása.

Potter, ha nem tévedek, Dave Holland együttesében szerepelt először Magyarországon, úgy hat éve, meg talán Paul Motian zenekarában is láthattuk, és azóta sokszor játszott itt. Nemrég Szakcsi ünnepléséből vette ki a részét a Müpában, és emlékezetes volt az is, amikor újfent a Mediawave-en vett részt egy szaxofonparádéban, John Coltrane tiszteletére. Gitárosát a Dokkban láttam, még Michael Brecker oldalán, billentyűse pedig Dave Binney zenekarában játszott tavasszal a Trafóban. Mégis, valóban a Potter-kvartett hazai premierjének voltunk tanúi.

Először a Lantos Zoltán (hegedű) vezette Mirrorworld játszott, a hajón szokásos félórás késéssel kezdve (miért is?), ezúttal kvartett felállásban. Lantos az a fajta zenész, aki nem szereti fülbe vésni, szájba rágni, unásig ismételgetni mondandóját, éppen ellenkezőleg. A kiérlelés után rögtön csapra veri és kínálja borát, és új fajtából tölt, mielőtt valaki túlságosan rákaphatna.


Lantos Zoltán

Az újabban favorizált ”plugged in” felállás kvartett verziójában Kaltenecker Zsolt kezeli az elektronikát és a szintetizátort, Barcza Horváth József basszusgitározik, csak Dés András szólaltatja meg akusztikusan az ütőhangszereket. Ő viszont rögtön a koncert kezdetén olyan kőkemény alapot hozott a legfrissebb lemezüket is nyitó számhoz, a Yashodayához, meg néhány későbbi szólóhoz, hogy fel is villanyozta vele a közönséget. Lantos társaival kemény, fémes world-jazz ötvözetet hozott létre, amelyben az indiai ritmus és harmóniák teljesen összeolvadtak az elektronikus, jazzes és rockos zenékkel.

Lantos játékában sokadszor gyönyörködöm, de most először vettem észre egy kis főhajtást a francia jazzrock hegedűsök, elsősorban Lockwood irányába - érdekes módon a Tarang című számban, holott abban éppen az indiai mintára készült rezonáns hegedűjén játszott. Amúgy Lantos és társai pompásan kivitelezték a nagy ívű, átgondolt dinamikai mozgásokat és szerkezeti váltásokat. Kaltenecker visszafogott, de így is virtuóz játéka mindent az összhatásnak rendelt alá, a klasszikus végzettségű mosolygós bőgősből, Barczából pedig kibújt a vérmes rocker, amikor izgalmas basszgitár szólójába belemerült. Bár a zenekar új lemeze, a Tau még nincs egy éve sem a piacon, a fáradhatatlan Lantos, aki ezen az estén különösen sok és változatos szólót vállalt, már erre a koncertre is hozott új számot. Frappáns, igényesen összerakott és átgondolt programjuk nagy tapsot kapott.


Chris Potter

Az újabb félórás szünet után Potter és három társa lépett elő, egy, a Love Supreme vázára felrakott, lemezen még nem hallható számmal kezdtek (Facing East). Potter fokozatosan lendült bele, de az intenzitás szűnni nem akaró fokozását hallva, a szám végéhez közeledve (az is átvezetés volt a következőbe) a közönség egyre jobban hüledezett. Basszusklarinéton is egészen telt, öblös hangja van, de a tenorszaxofonon, amire szóló közben visszaváltott, hatalmas, elementáris erővel énekel, majd sípol, tülköl, bőg és trillázik. Technikailag is lenyűgöző, ahogy a Coltrane-i hangfüggönyök további kiszélesítésével és jól kivehető akkordfelbontással építi többrétegű melódiáit, különböző ritmus- és dallamképletekkel teleírva a terem atmoszféráját. Komplex gondolkodására leginkább az ördöngösen kifundált, talán szándékosan megtévesztő átvezetései vetnek fényt. Harmónia és ritmus tekintetében ez erősen fekete-afrikai gyökerű jazz, amely nem posztmodern idézetekkel, vagy éppen a gyökerek melldöngető felmutatásával akar kitűnni. Hard bop a javából, és közben lazán beemeli a jazzrock soundot is, de nem újítja meg a stílus eszközeit, hanem intenzitásban múlja felül az elődöket. Kitágítja a kereteket, de nem rúgja ki belülről azok falát.


Nate Smith és Adan Rogers

A kvartett tagjai ugyancsak minden méltatást megérdemelnek, elsőként Craig Taborn, aki elválaszthatatlan ütött-kopott Fenderétől. Talán éppen a hangszernek, ennek a modern kori cselesztának köszönhetően nagyon távol áll az úgynevezett ”pianisztikus” felfogástól, és ezáltal válik ideális sidemanné a Potter-csapatban (is). Még véletlenül sem tud olyan hangot leütni, ami - néhány funkcionális ismétléstől eltekintve - kiszámítható lenne. Senkihez sem hasonlítható a stílusa. A felcsatolt lófarkas, rockos gitáros, Adam Rogers szintén elképesztő dolgokat művel, szólóiban mindig van hangulati változatosság, technikai varázs, dallam és akkordjáték valószínűtlen kombinálása, váratlan vonalú dallamvezetés. Ő és Taborn ketten gondoskodnak arról, hogy senki se vegye észre: ebben az együttesben nincsen bőgős! Nate Smith számomra a legjobb formájában lévő Dennis Chambers dobolását idézte, baromi erős, ősi poliritmikus lüktetést enged ki magából, a kissámlin ülve is táncol, de még talán Chambers sem tud ennyire leheletfinoman körüljátszani egy-egy ütést. Persze, a ráadásnak zongora-szaxofon duóban eljátszott In a Sentimental Moodban Potter és Taborn is megcsillogtatták a visszafogottság szépségét. A világszínvonal csúcsait ostromló kvartett úgy másfél óra alatt megmutatta, hogy az improvizáció (ezen a szinten) zeneszerzés, csak gyorsan történik. De ugyanolyan maradandó.

(December 2. A38 (Budapest))

Lantos Zoltán Mirrorworld

Lantos Zoltán - hegedű
Kaltenecker Zsolt - szintetizátor
Barcza Horváth József - basszusgitár
Dés András – dob, ütőhangszerek

 

Kaltenecker Zsolt és Lantos Zoltán
 
 
 
 
 

Barcza Horváth József
 
 
 
 
 

Dés András
 
 
 
 
 

Lantos Zoltán
 

Chris Potter's Underground

Chris Potter - szaxofon
Craig Taborn - fender rhodes
Adam Rogers - gitár
Nate Smith - dob

 

Chris Potter
 
 
 
 
 

Nate Smith
 
 
 
 
 

Craig Taborn
 
 
 
 
 

Adam Rogers
 
 
 
 

A fotókat Kardos Zsuzsa készítette.