Jácint

A jövőbe vetett hit

2009.01.01. 00:00

Programkereső

Grandiózus vállalkozás a Jazz Showcase, a magyar jazz tehetségbörzéje, ahol jelen lesz a magyar jazz mezőnyének nagyobbik része.

Határozottan emlékszem, hogy a tavalyi, első rendezvény fő célkitűzése a generációk egymás mellé állítása volt, és ez részben most is így van. Azonban – talán az első showcase tanulságaként – a program kibővült és a mester-tanítvány viszonyon túllépve az is könnyen megeshet, hogy az idősebbek tanulnak majd az ifjaktól. A több napig húzódó programsorozat napi négy bemutatkozó koncertje esténként kiegészül a mesterek egy-egy koncertjével.

Mit várhatunk a seregszemlétől? A már tekintélyt és elismerést szerzett magyar muzsikusok mellett európai és amerikai szaktekintélyek is jelen lesznek az eseményen. Nagy esély, hogy feltörekvő muzsikusaink olyanokkal konzultálhatnak, akik testközelből ismerik a világ jazz-körforgását, tudják, mitől válik a produkció a biznisz részévé, magyarán hogyan értékesíthető és aknázható ki a fellépőkben rejlő tehetség. Ha minderről még a karrierépítés első lépései közben, azaz már most tudomást szerez a meghívott kéttucatnyi reményteli produkció, olyan útravaló birtokába jutnak, amelynek segítségével nem csak saját magukat, hanem a magyar jazzt is rugalmasabban lesznek képesek megismertetni a világgal. Ennek hozadékaként a tág látókörű szemlélet várható meghonosodását kell említenünk, és mondani sem kell, a jó zenék megszületése és úgy általában a jazz szempontjából mennyire fontos a kooperatív képességek elsajátítása. Miles Davis, John Coltrane és a többi gigász neve talán ma ismeretlen lenne a jazzbarátok előtt, ha nem lett volna bennük késztetés arra, hogy tehetségüket tudatos munkával olyan formába öntsék, amely az idők során nyelvezetté, közismert dialektussá alakulhat. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy minden sajátosságuk, olykor emberi gyarlóságuk mellett rendkívüli együttműködői készségük emelte őket legendás zenekarvezetővé.

Természetesen nem terem minden bokorban korszakalkotó jazzmuzsikus, de a nagy számok törvénye alapján joggal gondolhatjuk, hogy a most felvonuló együttesek tagjai között hallunk olyan szólistát, énekest, sidemant, akinek hangjára felfigyelünk, és aki néhány év múlva esetleg már valamely jeles kiadó szépen dizájnolt borítójáról fog ránk tekinteni. Charlie Parker muzsikájáról az ilyen-olyan közegben hiányosan rögzített darabok miatt nem tudhattunk meg mindent, sőt van, aki szerint ezért meghatározó momentumokról maradt le az utókor. A Művészetek Palotája most arra ad lehetőséget, hogy a helyszín magas presztízse mellett a közérdeklődés homlokterébe kerüljenek a mai magyar jazz aktuális trendjei és immár sorozattá fejlődve a média is megtalálhassa azokat a lényegi fókuszpontokat, amelyek mentén majd visszafejthetővé válik, hol is tartottunk a 21. század elején.

Kiket szemléz a szakmai grémium, és kinek jó egy ilyen eseménysor? A meghívottak körére már nem lehet olyan egységesen a "fiatal generáció" címkét ráaggatni, mint tavaly. A fellépők többsége többedik lemezének megjelentetésén is túl van és akad olyan is, akit inkább a mesterek közé kellett volna ültetni. Az első Jazz Showcase eredményeit azonban már most értékelhetjük, hiszen egyes zenekarok a tehetségbörzére alakultak akkor, és azóta is együtt vannak, sikeresen koncerteznek. Előfordul, hogy egy felállás kétszer szerepel, más-más néven: ez azt mutatja, hogy a követendő irányvonalak még nem tisztázódtak le, de huszonéves korban ez még nem is feltétlenül elvárható és mindenképpen érdekes lehet a modernebb hangvételt a régebbi stílusok megidézésével összevetni egyazon formáción átszűrve. Nem is olyan régen, hagyományteremtő szándékkal végzős jazztanszakos hallgatók záróvizsgáit közismert koncerthelyszínre helyezték ki (sajnos a szándékból nem lett hagyomány). Ez a szándék bizony a jazz-zenész egyik legfontosabb terepe, a színpad irányába nyitott kapukat, ott mérettek meg a pályára készülő végzős növendékek – és a magyar jazz helyzetét tekintve ez sokkal komolyabb kérdés annál, mint amilyen banálisnak látszik. Különös helyzet, hogy igazi, hangulatos jazzklubok még most sem árasztják el az országot, a laikus szemlélődő is hamar megállapíthatja, hogy szűkében vagyunk a jó koncerthelyszíneknek és az invenciózus, a magyar muzsikus tehetségébe befektetni hajlandó szervezőknek. Igen erős jelzés feléjük, hogy ennyire masszív programot sikerült összeállítani, mondhatnánk: a Jazz Showcase felhívás keringőre, tessék észrevenni, bőven van kikkel a koncertpódiumokat színvonalasan megtölteni! Visszakanyarodtunk tehát a meghívottak köréhez, ugyanis a magyar jazz jelenleg ott tart, hogy negyven éves kor környékén és felett is bemutatásra szorulnak az egyébként már tisztes életpályát maguk mögött tudó zenészek; vélhetően ezért szerepelnek ők is a programban. És persze nem feledkezhetünk meg a közönségről sem! A Jazz Showcase már első alkalommal a jazz egyfajta ünnepévé vált és most az egyhetes programjával elérheti azt a rangot, amit például a filmek szerelmeseinek a Filmszemle jelent: itt egyszerre kaphat képet arról az érdeklődő, hogy a szvingtől a modern avantgárdig mely irányzatok vannak és lesznek jelen a magyar jazzben.

3bc38779-4023-4980-9f1d-ed4a53a4ad75

Mutathatnak-e újat a mesterek esti koncertjeiken? Bizonyos értelemben nem, hiszen ők azért lesznek ott, mert már bizonyítottak és a bemutatkozó zenészek közül is sokan játszottak már velük. Azonban a közönség számára a közismert és elismert muzsikusok hiteles fogódzót jelentenek, nélkülük nem lehetne megrajzolni a magyar jazz profilját. Jelenlétük és iránymutatásaik nélkülözhetetlenek a még útkeresők számára, a biztos szakmai fogások és a tapasztalat a jazz már-már folklórszerűen továbböröklődő lényegét jelentik. A generációk párbeszéde nélkül a jazz nem válhatott volna a 20. század legsikeresebb zenei műfajává; és ha a Jazz Showcase koncertjein arra gondolunk, hogy lesz majd idő, mikor a most bemutatkozó ifjú zenészek egy még meg nem született generáció mentoraiként tekintenek az alattuk járókra, akkor látni és hallani fogjuk, hogy a bejárandó út még nagyon hosszú. Talán végtelen.

(Jazz Showcase – jazz-tehetségbörze

2009. január 8. 16:00, 17:00, 18:00
Fesztivál Színház
Km.: Molnár Sándor Quintet (tagjai: Molnár Sándor – tenorszaxofon, Koós-Hutás Áron – trombita, Gayer Mátyás – zongora, Farkas Norbert – bőgő, Mohay András – dob), Szolnoki Dóra Zamique (tagjai: Szolnoki Dóra – ének, Eőry Attila – ének, Somos András – zongora, Hudák Zsófi – bőgő, Jeszenszky György – dob, Takács Márton – ütőhangszerek), Minor Trió (tagjai: Rieger Attila – gitár, Horváth Balázs – bőgő, Varga Bendegúz – dob)

Zászlótér 19:00
Km.: Mrs. Columbo (tagjai: Galambos Dorina – ének, Miseta Szandra – zongora, Hudák Zsófi – bőgő, Idrányi Ildikó – dob)

Fesztivál Színház 20:00
K.L.B. – a Jazz Showcase esti koncertje
Km.: Kaltenecker Zsolt (szintetizátorok), Lukács Peta (gitár), Borlai Gergő (dob)

2009. január 9. 16:00, 17:00, 18:00
Fesztivál Színház
Km.: Koós-Hutás Áron (Koós-Hutás Áron – trombita, Meleg Tamás – tenorszaxofon, Lukács Gábor – altszaxofon, Hock Ernő – bőgő, Halmos András – dob), SG5 (tagjai: Subicz Gábor – trombita, Lukács Gábor – szaxofon, Benkő Dávid – billentyűs hangszerek, Feke Zsolt – bőgő, Mihalik Ábel – dob), Fábián Juli Jazz Riff (tagjai: Fábián Julianna – ének, Sárik Péter – zongora, Csejtey Ákos – szaxofon, Papesch Péter – basszusgitár, Födö Sándor – ütőhangszerek)

Zászlótér 19:00
Km.: Santa Diver (tagjai: Kézdy Luca – hegedű, elektronika, Szőnyi András – billentyűs hangszerek, Szesztay Dávid – basszusgitár, Halmos András – dob)

Fesztivál Színház 20:00
Binder Károly szólózongora-estje – a Jazz Showcase esti koncertje

2009. január 10. 16:00, 17:00, 18:00
Fesztivál Színház
Km.: Kovács Linda Quartet (tagjai: Kovács Linda – ének, Rácz Krisztián – gitár, Hock Ernő – bőgő, Sárvári Kovács Zsolt – dob), Ávéd János Quartet (tagjai: Ávéd János – szaxofon, Fenyvesi Márton – gitár, Feke Zsolt – bőgő, Benkó Ákos – dob), Oláh Dezső Septet (tagjai: Oláh Dezső – zongora, Kovács László – klarinét, Erdő Zoltán – klarinét, tárogató, Kovács Gergely – basszusklarinét, Bánfi József – fagott, Horváth Plútó József – bőgő, Pecek Lakatos András – dobok)

Zászlótér 19:00
Km.: Borbély Miklós Jazzlectic (tagjai: Borbély Miklós – szaxofon , Fenyvesi Márton – gitár, Gayer Mátyás – zongora, Farkas Norbert – bőgő, Varga Bendegúz – dob)
Fesztivál Színház 20:00
Gonda János–Berkes Balázs Duó – a Jazz Showcase esti koncertje
Km.: Gonda János (zongora), Berkes Balázs (bőgő)