Lukács

Ötvenöt év Delmark

2009.01.09. 00:00

Programkereső

Kis hazánkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy lilliputi méretű lemezboltjaink jazzkínálata, illetve az ott kapható lemezek sajtókritikái híven tükrözik a műfaj nemzetközi helyzetét, állapotát, státuszát. Nem így van. Amerikában és Európában (de másutt is) tucatszám találhatók igen jelentős lemezkiadók, melyeknek katalógusai beszerezhetetlenek a magyar szakboltokban, jó esetben rendeléssel juthat hozzájuk az érdeklődő.

E lemezkiadók egyike a méltán világhírű chicagói Delmark, mely tavaly ünnepelte ötvenötödik születésnapját. Tulajdonosa és alapítója Bob Koester, a nem-muzsikus élő jazzlegendák egyike. Koester büszkén elmondhatja: ő az Egyesült Államok legrégebbi független lemezkiadójának első embere, egyben övé a chicagói Jazz Record Mart, a világ legnagyobbjának tartott jazzlemez-bolt. A jazz és a blues fáradhatatlan népszerűsítője 2008. október 30-án ünnepelte 76. születésnapját. Hál’ Istennek ma is jó erőben van, minden nap úszik, s hetente hat napot dolgozik a kiadónál, illetve a lemezboltban.

Koester középiskolás korában kezdett lemezt gyűjteni. Kollekciójának eladandó darabjait postai úton lehetett megrendelni tőle. Eredetileg operatőr szeretett volna lenni, úgyhogy szülővárosából, Wichitából St. Louisba ment tanulni. Ám a zene továbbra is érdekelte, s részt vett a St. Louis Jazz Club megalakításában. A klubalapításkor ismerkedett össze egy másik megszállott lemezgyűjtővel, a populárisabb zenék iránt érdeklődő Ron Fisterrel: együtt hozták létre első kis lemezboltjukat, a K & F Sales-t. A bolt jól ment, és nemsokára már nagyobb helyiségbe költöztek. A cég is nevet változtatott: Blue Note Record Shop néven üzemelt tovább. Kis idő elteltével a két tulajdonos elhatározta, hogy külön-külön próbálnak szerencsét, Koester ezt követően hozta létre a Delmar Records lemeztársaságot a Delmar Boulevard és az Oliver Street sarkán. Az első – tradicionális – jazzfelvétel 1953-ban készült (Windy City Six), majd a ’20-as és ’30-as években aktív St. Louis-i blues-zenészek felkutatása és publikálása következett.

Koester 1958-ban Chicagóba költözött, s nemsokára Delmarkra keresztelte át korábbi kiadóját. Előbb egy egyetemi épületben üzemeltette szerény vállalkozását, majd a Grand Avenue-ra költözött, itt működött a kiadó és a lemezbolt. 1971-ben a kiadó újra helyet változtatott, de a bolthelyiség a Grand Avenue-n maradt, s immár a Jazz Record Mart nevet viselte. Mind a bolt kínálatában, mind pedig a Delmark katalógusában markánsan jelen voltak a Koester által ifjúkora óta ápolt értékek, a tradicionális blues és jazz, hiszen a kiadó- és bolttulajdonos gyerekfejjel Barney Bigardot, Fats Wallert és Coleman Hawkinst hallgatott a rádióban, később pedig elszánt koncertlátogató lett, s meghatározó élménye volt tizennégy évesen egy Count Basie-hangverseny, melyen Illinois Jacquet és Jimmy Rushing is szerepelt. Maga meséli, hogy középiskolás korában többször hallotta Lionel Hampton zenekarát egy főleg feketék látogatta klubban, ahol a program végére már bőrszínre való tekintet nélkül mindenki a táncparketten kapkodta a lábát a pörgős zenére. Arra is emlékszik, hogy a Rock Castle Supper Clubban Clifford Brown trombitajátékát élvezhette. De nem csupán szép emlékeket őrzött meg Koester a pályakezdéséről. Elmondja valahol, hogy fiatalkorában, a második világháborút követő években roppant nehéz volt lemezekhez jutni, sok album kifogyott a boltokból, s az újabb kiadások leginkább fonográfon is lejátszható reissue-k voltak. Igazi divatnak a vokális zene számított, Frank Sinatra és Perry Como, az instrumentális jazz háttérbe szorult. S különösen nehéz dolga volt azoknak, akik, mint ő maga is, a ’20-as évek hagyományos jazz-zenéje iránt érdeklődtek elsősorban. A jazzlemez-gyűjtésnek nem kedvező időkben fejlesztette ki Koester remek üzleti érzékét, s immár nem csak 78-as Glenn Miller-lemezeket, hanem antikváriumok mélyéről előásott ritkaságokat kezdett árulni.

Üzleti függetlenedése és a Delmark kiadó megalapítása után olyan blues-gyöngyszemekkel készített felvételeket pici stúdiójában, mint Big Joe Williams, Speckled Red és J.D. Short. Koesternek ezek a korai stúdiómunkái a blues történetének fényes lapjai közé tartoznak. Sikerült túlélnie egy komoly üzleti válságot a 12 inch-es LP-k megjelenésekor, majd szerteágazó kapcsolatait felhasználva kiadatlan felvételeket tartalmazó mesterszalagok megvásárlására és publikálására specializálta magát. Így tudott megjelentetni elfekvő George Lewis-, majd Little Walter- és Muddy Waters-sessionöket. E leletmentő beszerzések mindinkább kezdték jellemezni a Delmarkot, s később részben emez akvizíciók tették lehetővé a kortárs jazzművészek felvételeinek közzétételét. Koester közben olyan páratlan jazz- és bluestörténeti szaktudásra tett szert, hogy Richard Marcus, a Blogcritics Magazine szerzője azt írta róla: ha valaha meg akarná írni a jazz történetét, Koester lenne az első szakember, akitől információkat kérne.

Bob Koester hamarosan kulcsfigura lett a chicagói zenei életben. Más városokból-államokból érkezett zenei ínyencek keresték fel hivatalában, hogy ajánljon nekik izgalmas klubkoncerteket, amiket a szeles városba látogató átlagturisták sosem élvezhettek. Nála minden zenebarát barátságos fogadtatásra lelt. Így került a Delmark alkalmazásába Bruce Iglauer is, aki Koester birodalmában lett folkzene-rajongóból blues-megszállott. Főnöke tette lehetővé számára, hogy megindítsa saját vállalkozását, a később szintén világhírűvé vált Alligator Recordsot. Ugyancsak Koester segítségével jelentkezett a jazz- illetve bluespiacon Chuck Nessa (Nessa Records) és Bruce Kaplan (Flying Fish Records). Nessa elsősorban a kortárs avantgárd törekvéseket karolta fel. Lester Bowie, Roscoe Mitchell, az Art Ensemble of Chicago, Warne Marsh, Charles Tyler, Leo Smith és Bobby Bradford történelmi jelentőségű LP-it adta ki. A Flying Fishnél pedig (alapítva 1974-ben) blues- és folkzenészek, például Tom Paxton és Sam Bush kapott publicitást. Bátran kijelenthető, hogy az AACM (Advancement of Creative Musicians) zenészeinek (Bowie, Mitchell, Braxton, McIntyre, Jarman, Abrams stb.) és zenéinek hozzáférhetővé tételében, s ekképp az avantgárd jazz chicagói iskolájának pályára állításában Koesternek és Nessának múlhatatlan érdemei vannak. A Delmarknál jelent meg az első AACM-album (Roscoe Mitchell: Sound), s katalógusában a free zene olyan klasszisai szerepeltek még, mint Sun Ra, Maurice McIntyre vagy Anthony Braxton. S a kiadó később se lett hűtlen az eredeti értékekhez. Koester cége publikálta többek között Kahil El’Zabar, Ari Brown, Ernest Dawkins, Nicole Mitchell, Ken Vandermark, a Chicago Underground Trio és Corey Wilkes albumait. Utóbbi, az egyik legtehetségesebb fiatal amerikai trombitás Lester Bowie helyét vette át az Art Ensemble of Chicago zenekarban, s rátermettségét néhány éve a Petőfi Csarnokban is bizonyította.

A kortárs chicagói zenészeket Koester általában klubkoncerteken ismerte meg. Sokukkal barátságot kötött, s ezt követték a Delmarknál készült – gyakran históriai jelentőségű – felvételek. Ennek talán legjobb példája a bluesénekes és -szájharmonikás Junior Wells (1934-1998), aki a Delmarknál vette fel Hoodoo Man Blues című lemezét: ez lett a kiadó legnagyobb példányszámban eladott terméke. Koester azon kiadótulajdonosok közé tartozik, akik szeretnek szabadságot biztosítani a náluk dolgozó előadóművészeknek. Alighanem e hajlékonysága tette lehetővé, hogy Wells ismét lemezre játssza az eredetileg 78-asra rögzített számát, illetve, hogy a chicagói és vidéki blues-előadók sokasága kössön szerződést a Delmarkkal.

6551aec2-a32d-4ce7-a361-5912a4d315c6

Koester alkalmazkodni tudása tehát jó néhány értékes session előfeltétele volt; amikor azonban az életútját nem ismerő olvasó böngészi végig a Delmark katalógusát, természetesen nem gondol efféle műhelytitkokra. Szemébe ötlik viszont e lista konzisztenciája. Az egyenletesen magas színvonalat pedig egyrészt a tulajdonos kifinomult ízlése, másrészt a múlékony zenei divatokkal (s a felkarolásukkal járó gyors pénzszerzési lehetőséggel) szembeni makacs ellenállás biztosította a Delmark eddigi történetében. Jó tudni, hogy Koesterék komoly tartalékokkal is rendelkeznek. Egy éve adták ki például Barrelhouse Buck McFarland lemezét, amit még 1961-ben rögzítettek a St. Louis Jazz Club elnökének pincéjében.

Aki átfogó képet szeretne kapni a kiadó ízlésvilágáról, annak a nemrégiben megjelent 55 Years of Jazz című kiadványuk ajánlható. A CD-t és DVD-t tartalmazó box hanganyagában többek között Curtis Fuller és Coleman Hawkins Delmark-felvételei hallhatók, a DVD-n a kiadó mai jazzművészeinek és -együtteseinek (Ari Brown, Ritual Trio, Fred Anderson stb.) koncertjeibe pillanthatunk bele.