Emma

"A népzene mindannyiunk lelkéből születik…"

2009.02.27. 00:00

Programkereső

A kecskeméti Csík Zenekar neve ma már nemcsak a népzenét szeretők körében ismert. Amióta a rock- vagy a jazz-zenét is beengedték a népzenei repertoárba, olyanokkal is megismertették az általuk már húsz éve játszott magyar népzenét, akik talán sosem kerültek volna közel ehhez a műfajhoz.

Csík János

"Senki nem ért semmit…" című lemezük 2007-ben Fonogram Díjas lett, legújabb albumuk, az "Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen..." pedig 2008-ban aranylemez lett, illetve Fonogram Díjra jelölték világzene kategóriában. A népzene és a világzene kapcsolatáról a zenekar vezetőjével, Csík Jánossal beszélgettünk.

Fidelio: Mi késztette arra a Csík Zenekart, hogy a könnyűzenei műfajok felé kacsintgasson?

Csík János: Valamikor még a kilencvenes évek közepén született meg a gondolat, hogy egy erdélyi, mezőségi akasztósnak nevezett lassú cigánytáncot blues stílusban játsszunk el. Végül jazzmuzsikus barátainkkal egy szvinges feldolgozást írtunk, a dal végén pedig visszatértünk az autentikus előadáshoz azzal a céllal, hogy azok is meghallhassák az eredeti dalt, akiknek a szvingre dobban a szívük. Valójában akkor kaptunk lendületet, amikor Lovasi Andrásnak, a Kispál és a Borz vezetőjének, és Ferenczi György szájharmonikásnak megtetszett egy-egy dalunk, és saját zenekarukkal eljátszották. Szabó Attila, a zenekarunk hegedűse ezen felbátorodva kérdezte meg tőlük, mi lenne, ha mi is eljátszanánk az ő nótáikat, a mi hangszereinken a mi stílusunkban. Szabó Attila érdeme elsősorban, hogy végül ezek a Kispál-feldolgozások megszülettek.

F: Az eladásokból és a fellépések számából ítélve a közönség jól fogadta ezt a szemléletbeli nyitást. Az egyre több feldolgozás pedig azt mutatja, hogy a zenekartól sem idegen ez a váltás…

CSJ: Valóban, azóta, hogy feldolgozásokat játszunk, sokkal több meghívást kapunk. Amúgy szerintem ez azért is volt jó és sikeres gondolat, mert így sokkal több embernek szerzünk örömet. Nemcsak a népzene hallgatóinak, hanem az alternatív rock rajongóinak is. A Művészetek Völgyében például azt láttuk, hogy azok, akik a Kispál miatt jöttek el, a saját reakcióikon is megdöbbentek, hogy éppolyan örömmel buliztak a "De szeretnék…" című Kispál-nótára, mint például egy kalotaszegi csárdásra. És mind ez természetesen generációtól függetlenül.

F: Mennyire kell megtervezni egy koncertet, ha többféle ízlésű hallgatóságnak kell megfelelni?

CSJ: Általában autentikus zenével kezdünk, aztán jönnek az átdolgozások, majd a végén visszatérünk az eredeti népzenei összeállításokhoz. Azért, hogy mindenkinek esélyt adjunk arra, hogy találkozzon a népzenével. A népzene, hogy úgy mondjam, „ember zene”, ami mindnyájunknak az alapvető érzelmeit közvetíti: a szerelmet, a bánatot, a fájdalmat, a szomorúságot, az elválást. Ezek az érzelmek függetlenek attól, hogy milyen zenét játszunk, vagy hallgatunk. A népdalok mindannyiunk lelkéből született dalok és a mi nyelvünkön tudnak nagyon közel kerülni hozzánk. Mi lehetőséget szeretnénk adni azoknak is, akik nem ismerik a népzenét, hogy találkozhassanak ezekkel a szép dallamokkal.


Csík Zenekar

F: Mennyire könnyű más stílusú zenét játszani egy népzenében járatos zenésznek?

CSJ: Szerintem fontos, hogy az, aki feldolgozásra bátorodik, tisztában legyen azzal a műfajjal, amiben éppen kalandozik. Pontosan kell, hogy ismerje az adott zene határait, korlátait, lehetőségeit, nem szabad elfelejteni azokat az alapokat, értékeket, amire ezek a stílusok épülnek. Ezért igyekszünk mi is tiszteletben tartani a rock és a blues alapszabályait, sajátosságait a népzene lehetőségei mellett.

F: Térjünk vissza a népzenéhez! Ahogy a nyelv, úgy a zene is változik. Mit lehet akkor autentikusnak tekinteni?

CSJ: A népzene valóban mindig folyamatosan változik. Vannak, akik csak például a 60-as évek muzsikáját vagy csak a fonográffal rögzített dalokat számítják autentikus magyar népzenének. Szerintem az is a változás része, hogy megőrizve a szépet, a régit, belevisszük a zenébe a kor hangjait is. Az öregektől hallott dalok gyűjtése, lejegyzése és eljátszása mellett számomra az autentikusság része még az emberi érzelmek felidézése és megőrzése is, önmagunk megvalósítása képességeink, tehetségünk alapján.

(2009. március 3. 19:30 Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) – Csík Zenekar: ”Ez a vonat, ha elindult…”; tagjai: Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika), Bartók József (nagybőgő), Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa), Majorosi Marianna (ének), Makó Péter (fúvós hangszerek), Szabó Attila (hegedű, gitár); km.: Dresch Mihály (szaxofon), Lovasi András (ének), Ferenczi György (harmonika), Őze Áron (színművész), az egri Farkas Ferenc Zeneiskola Farkas zenekara)