Tekla

Al Jarreau a Milleárison

2009.04.17. 00:00

Programkereső

Az, hogy a Millenáris Teátrum dugig volt csütörtök este nyolc órára, feltehetően senkit sem lepett meg. Al Jarreau, aki összesen hét Grammy-t zsebelt be, azt is három kategóriában, igazi sztár, akinek rajongótáborába a legkülönfélébb zenei ízlésű emberek tartoznak.

Al Jarreau (fotó: Sánta István Csaba)

Mondhatnánk, populáris zenét ”játszik”, vagyis énekel, hiszen a jazz klasszikusokon nevelkedett zeneóriás legalább olyan bátorsággal énekel soul slágereket, mint jazz sztenderdeket. Jarreau azonban úgy tud populáris zenét előadni, hogy az mégsem válik kommersszé. És ezzel képes koncertjeire vonzani jazzrajongók, vagy akár rock/soul zenét kedvelők tömegét, imígyen népszerűsítve a zenét, legyen az rhythm and blues, gospel, jazz vagy funk. Bevallása szerint az ő előadó művészetének afféle zeneterápiás célja is van, mert számára a legfontosabb, hogy az emberekben örömteli érzést keltsen a zene, amit tőle hallanak. Mindehhez vegyük hozzá, hogy Al Jarreau leírhatatlan jelenség a színpadon. Inspirálja a (lelkes) közönség, látszik, hogy élvezi a koncert minden pillanatát, így ő azok közé tartozik, akinél nem mindegy, hogy CD-n hallgatjuk a nappaliban, vagy élőben halljuk, látjuk bármilyen koncertteremben. Természetesen az utóbbi javára.

Az énekes most koncertezett negyedszer Magyarországon, és most beszélt először a színpadon arról a magyar zenészről, aki 20 éves korában elindította az amúgy is tehetséges énekest a világsiker útján. Ő legalábbis ezt vallja. Zimber László, akivel azóta is jó kapcsolatot ápolnak, volt az, aki meghallgattatta vele Coltrane-t, Bill Evanst, Miles Davist (akivel később Jarreau zenélt is együtt), és bevezette az improvizáció világába, ami azóta is meghatározza Jarreau stílusát.

És nemcsak Zimberről beszélt rendhagyó módon, hanem a közönség kitörő lelkesedését átvéve egy fergeteges koncertet adott a hetvenhez közeledő Al Jarreau és együttese. Az énekest billentyűkön Larry Williams és Joe Turano (ő alt-tenor és szoprán szaxofonon is játszott, illetve ő az együttes zenei vezetője), dobon Mark Simmons, basszusgitáron Stan Sargeant, gitáron John Calderon kísérte, a színpadi látványt és a vokális hangzást Debbie Davis énekesnő fokozta, aki afféle ceremóniamesterként a koncertet énekkel felvezette, és az extatikus számokat (így az utolsó ráadást is) befejezte Jarreau nélkül a színpadon.


Al Jarreau (fotó: Sánta István Csaba)

A zenészek jól játszottak könnyedebb soul kíséreteket és jazz sztenderdeket egyaránt, akkor is, ha a stílusok egy számon belül is változtak. A multiinstrumentalista Joe Turano és a basszusgitáros Stan Sargeant vokálként is megállta a helyét, sőt, Sargeant egy virtuóz szólót is kerekített nekünk énekléssel egybekötve.

Jarreau hagyta érvényesülni a zenészeit, John Calderon gitározott egy balladát, a dobos dobszólót, bár rövidet, és ezzel, illetve a stílusok váltakozásával egy színes, egy percig sem unalmas koncert részesei lehettünk. Az igazi változatosságot azonban az adta, ahogy Al Jarreau a már ezerszer elénekelt nótáit ismét másként prezentálta. Az, hogy nem unja még a Take Five-ot, Paul Desmond klasszikusát, amelyhez ő írt dalszöveget, azért lehet, mert minden alkalommal mást énekel ki belőle. A bevezetés, majd a dallam itt-ott felbukkanása, aztán a latinos, majd jazz-rockos ritmusokkal való megbolondítása magát az örökzöldet is változatossá tette, nemhogy a koncertet a hasonlóan megformált dalokkal. Volt többek között Boogie Down és After All a saját slágerek közül, elhangzott Elton John Your Songja is és a végén az elengedhetetlen brazil blokk az Aqua de Beberrel és a Mas que Nadával. Ezek már persze a közönség aktív részvételével szólaltak meg.

Jarreau megmutatta, hogyan lehet a különböző zenei érzékenységű embereknek igényeset nyújtani. Volt bőven virtuóz scattelés, olyan sajátos stílusban és hanghordozással, amit más nem csinál utána, voltak lírai dallamok, melyek mindig kaptak olyan zenei árnyalatokat, amitől pont nem lett csöpögős az amúgy csöpögős szerzemény és voltak bravúros technikával – sokszor humorral, ami nála sosem hiányozhat – megoldott funky-s, jazzes éneklések. És mindez egy fiatalembertől is meglepő energiával. Várjuk ötödszörre is.

(2009. május 16. Millernáris Teátrum (Budapest – Al Jarreau)