Bence

Blues feketén-fehéren

2009.04.27. 00:00

Programkereső

Két idehaza jól ismert és kedvelt muzsikus, az amerikai Big Daddy Wilson és az osztrák Ripoff Raskolnikov tavaly év elején kisebbfajta meglepetést okozott közös produkciójával. A talán a teltebb hangzás miatt vették maguk mellé Nagy Szabolcsot, a hazai blues színpadok egyik legtapasztaltabb és legsokoldalúbb zongoristáját. Szabolcs korábban már játszott együtt és lemezt is készített Ripoffal.

Big Daddy Wilson

Az amerikai Big Daddy Wilson jól ismert név Magyarországon is. Immár öt-hat éve visszatérő vendége a különböző hazai fesztiváloknak és kluboknak. Wilson Blount az észak-karolinai Edenton nevű kis mezővárosban született. Gyerekkorától szinte csak gospel- és countryzenét hallott a helyi rádióadókból. Az istentisztelet látogatása kötelező volt Wilsonnak és két nővérének, amit édesanyjuk és nagyanyjuk szorgalmazott. A vallásos háttér és a gospeléneklés természetes dolog volt a számukra. A kisfiú a gyülekezeti gospel kórus tagja lett. Bár rendkívül félénk típus volt, mégis a zene vált Wilson számára önmaga kifejező eszközévé. Tinédzserként a 70-es évek soul- és funkyzenéje hatott rá. Ebben a dobokon és basszusgitáron játszó unokatestvérnek, Jimmy Blountnak volt nagy szerepe, így Wilson érdeklődése is e két hangszer felé irányult a kezdetekben. 16 évesen az iskolát elvégezve elhagyta otthonát, és katonának állt. A hadsereg kötelékében Németországba küldték, és itt látott-hallott először életében blueskoncertet - 30 éves korában! Mivel mélyen vallásos közegből érkezett, nem meglepő, hogy korábban nem ismerte szűkebb pátriájában az idősebb afro-amerikaiak által csak ördög zenéjeként titulált bluest. "Végre megtaláltam, amit kerestem. Ez a nekem való zene, ez az én zeném!" - mondta Wilson a koncertet követően.

Egy héttel később megalakította első saját csapatát. "A funk, a soul, a gospel és a country még mindig közel áll hozzám, de semmi nincs, ami a bluest felülmúlhatná" - nyilatkozta később. Az évek során néhány blues- és soulegyüttesben énekelt, majd a "vissza a gyökerekhez" jelszóval az akusztikus blues felé fordult. Társult a gitáros Wolfgang "Doc Fozz" Felddel és 2004-ben elkészítette első albumát My Day Will Come címmel. A Németországban felvett anyagot a budapesti Crossroads Records adta ki. Ezt megelőzően egy németországi fesztiválon Big Daddy és Wolfgang megismerkedett a szájharmonikás Oláh Andorral és akkori csapatával az ugyancsak akusztikus vonalon dolgozó Dr. Valter & the Lawbreakers nevű formációval. A találkozást követően a két muzsikus meghívást kapott a Blues Patika Jamboree-ra, a Blues Patika Közhasznú Alapítvány nyári bluestáborába. A két formáció zenészei Budapesten elkészítették a Get On Your Knees And Pray című lemezt, amelynek előadói Big Daddy Wilson & the Mississippi Grave Diggers néven léptek fel a továbbiakban. Big Daddy a következő albumát 2005-ben a Győri Balázs vezette Déja Vu stúdióban vette fel gitáros társával és néhány számban magyar muzsikusok is közreműködtek, köztük Ferenczi György (szájharmonika, hegedű) vagy Marosi Zoltán (harmonika).

Ripoff Raskolnikov a hazánkban legtöbbet koncertező külföldi muzsikus, 1987-es első itteni fellépése óta állandó visszatérője a magyarországi blues-színpadoknak. Fellépett minden valamirevaló fesztiválon és klubban ez a rendkívül szimpatikus osztrák zenész.
A grazi születésű 54 éves muzsikus évekig élt Angliában és többször koncertezett az Egyesült Államokban is. Elektromos és akusztikus gitáron játszik és énekel, de a zongora billentyűit is nagyszerűen ütögeti. Önálló műsorában főleg saját dalai hallhatók. Dalai régi szerelmekről, utazásokról, a mindennapok gondjairól és szépségeiről szólnak. Felvételeivel egyaránt összefuthatunk különböző televíziós csatornákon és a rádióállomásokon is. Karizmatikus előadó, egyéni stílusú gitáros, énekes, akinek játékára egyaránt hatást gyakoroltak a blues nagy öregjei (John Lee Hooker, Muddy Waters, Skip James, Robert Johnson, Taj Mahal és Buddy Guy) vagy a rock kultikus figurái (Keith Richards, Tom Waits, Bob Dylan, Van Morrison).


Big Daddy Wilson

Dalszerzőként jó eséllyel Európa egyik legjobbját tisztelhetjük személyében, egyáltalán nem túlzás, amikor Dylan és Tom Waits neve merül fel az összehasonlítások alkalmával, sőt egyes szakírók az "alpesi Tom Waitsként" emlegetik.

Az első budapesti fellépése óta eltelt bő húsz év alatt Ripoff megtanult folyékonyan magyarul, és olyan előadók tekintik a mai napig mesterüknek, mint a Palermo Boogie Gang, a Muddy Shoes, a Quimby vagy Ferenczi György.

Bár a plakátokon csak Big Daddy Wilson és Ripoff Raskolnikov neve szerepel, kettejük mögött a műsorban fontos szerep jut a zongorista Nagy Szabolcsnak. Ha valaki blues-zongorázásról beszél felénk, akkor az 1969-ben, Gyulán született Szabolcs neve kikerülhetetlen. A Muddy Shoes alapító tagja, a Hobo Blues Band zongoristája és hangszerelője volt. Tomsits Rudolf, a néhány éve elhunyt trombitás csak "Zeneigazgató Úrnak" szólította. Tavaly ősz óta már nem tagja a HBB-nek, de jó néhány más produkció résztvevője. Többek közt a Tom Waits-dalokat előadó Braindogs nemzetközi társulásnak, a Ray Charles Tribute produkciónak, Ripoff Raskolnikov Allstars zenekarának, a Varga János Projectnek, vagy a Hobo Blues Bandből kivált zenészek alkotta HHB-nek, a Hárshegy Bandnek. Közreműködött a Ghymes együttes lemezén, és a zenekar tagjával, Szarka Gyulával is ad koncerteket. Minden kétséget kizáróan Nagy Szabolcs az egyetlen olyan hazai muzsikus, aki egyformán otthonosan mozog a klasszikus zene világában, valamint a huszadik század eleji autentikus blues univerzumában. Klasszikus zeneszerzői szakon végezte a konzervatóriumot, korábban Szegeden kamarazenét és zeneelméletet oktatott. A technikai virtuozitás esetében kiemelkedő stílusérzékkel párosul, így természetes, hogy egyike a legkeresettebb zenészeknek. Saját neve alatt két lemeze jelent meg eddig, és harmincnál több albumon működik közre.

(2009. május 3. 19:30 Fesztivál Színház - Big Daddy Wilson & Ripoff Raskolnikov (USA-Ausztria); km.: Big Daddy Wilson (ének, ütőhangszerek, gitár), Ripoff Raskolnikov (ének, gitár), Nagy Szabolcs (zongora)