Máté, Mirella

Hagyományok útján

2009.08.03. 11:16

Programkereső

A Művészetek Palotája 2005-ben hagyományt teremtett azzal, hogy augusztus 20-án ingyenes programmal, a jazz életvidám, humorban gazdag ágaival, igazi örömzenével köszönti a nemzeti ünnepet. Idén sem lesz ez másként.
Benkó_Dixieland_Bandf.jpg
Benkó_Dixieland_Bandf.jpg

A ház és a kültér különböző pontjain fellépő formációk meghatározó hangszerei ezúttal a rézfúvósok családjából kerülnek ki, a program művészeti vezetője a harsonás-zeneszerző Szalóky Béla.

Szintén Müpa-hagyomány az augusztus végi jazzes-dixies-swinges szezonkezdet: augusztus 28. és 30. között idén is a New Orleans Swing koncertjeivel kezdődik meg az őszi programok sora.

Az első fellépő a szegedi Molnár Dixieland Band lesz. A zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Alapító vezetője, Dr. Molnár Gyula épp idén 65 esztendős, 2009-re esik zenei pályafutásának ötvenéves, aranyévfordulója is. E három jubileum a zenekar számára igazán különleges alkalmat teremt egy emlékezetes koncertre, mely minden értelemben rendhagyó kínálattal várja a közönséget. Az elmaradhatatlan örökzöldeken túl a zenekar közös produkciót ad elő a Fool Moon énekegyüttessel, de vendég lesz Balogh Kálmán cimbalomművész is.


A második napon a Benkó Dixieland Band lép fel a magyar származású amerikai vibrafonos Tommy Viggel közösen. A sort a Hungarian Swing Company fiatal művészei zárják, Szalóky Bélával és Ted Rosenthallal kiegészülve.

www.mupa.hu