Hortenzia, Gergő

Csak a közönség szeretete inspirál

2009.11.09. 12:00

Programkereső

Huzella Péter számára az idei a jubileumok éve: hatvan évvel ezelőtt született, negyven éve van színpadon, és májusban ünnepelte Neil Young Sétány nevű formációjával fennállásuk ötödik évfordulóját. INTERJÚ

 

Huzella Péter
Huzella Péter

- Születésnapi koncertjeiden beszéltél arról, milyen zenei hatások értek. Beszéltél James Taylorról, Neil Youngról, arról, hogy utóbbi hatására máshogy hangolod a gitárt...

- Az én nagy kedvencem James Taylor. Hasonlít egy picit hozzám, a hangja is, ugyanaz a lírai tenor. Kicsit egyforma dalokat ír, de pontosan az a stílus, amit én is szerettem volna és amit nem igazán sikerült megvalósítanom, de én hozzá akartam hasonlítani! Persze például a Crosby, Stills, Nash & Youngot is szerettem és ismertem, de az évtizedes rajongásom tárgya James Taylor volt. Aztán hat évvel ezelőtt nyáron, Rátóti Zoli és Tóth István szólt nekem, hogy Sülyi Péter lefordított magyarra négy Neil Young-dalt, tanuljuk meg és lépjünk fel vele. Így kezdődött. És akkor meg kellett tanulnom a Neil Young-dalokat. James Taylorokat nem tanultam, csak abban a stílusban próbáltam írni a dalaimat, aztán rájöttem, hogy ez nem egészen az én stílusom. Nem vagyok olyan sem, mint a Neil Young, de benne olyan erő van, ami engem is magával ragadott. Minden lemezén van két-három dal, ami amire száz év múlva is emlékezni fognak még. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy meg kellett tanulni ezeket a nótákat, mert egyre inkább szeretnék úgy énekelni, úgy játszani, ahogy ő. Nem akarom saját képemre formálni, mert nem érzem magam akkora egyéniségnek, művésznek, olyan súlyú előadónak, hogy „huzellásítsam". Nem, én megpróbálom Huzellát „neilyoungosítani", amennyire lehet. A mai napig is hallgatom és nézem a felvételeit, és egyszer csak azt vettem észre, hogy azokat a verseket, amiket évekig nem tudtam megcsinálni, amik nem álltak össze, azok most egész könnyedén megszületnek. Mégpedig azért, mert Neil Youngtól eltanultam pár trükköt, amit nem lopásként értelmezek, hanem belülről jön, annyira belementem a dalaiba, hogy az ő trükkjeit is tudom alkalmazni, és mivel keverednek az enyémmel, így talán nem olyan nagyon feltűnő. Viszont nagyon fontosnak érzem, hogy ezt mindig elmondjam, hogy sokat segített és jelentett nekem az ő „alkotótársi" jelenléte. Cseh Tamással ugyanígy vagyok. Az a fajta egyszerűség, amire néha szükség van, az, ahogy ő néha vállalja a monotonitásba hajló egyszerűséget, hogy nehéz elviselni az első két-három percet, de utána rajta vagy az ő hullámhosszán és onnantól kezdve be tudod fogadni az egészet.

- Van külső kontrollod?

- Igen, Mácsai Pál és Zalán Tibor. Ők nem rajongóim, de szeretnek, ezért őszinték velem, nem a saját frusztrációjukat élik ki rajtam, nem kényszerítenek bele a saját kis gondjaik miatt engem valami rosszba. Mind a ketten pontosan tudják, hogy ők kicsodák, és ezért borzasztó jó velük. Bármit mondanak, nem sértődök meg.

- A Sétányra visszatérve, kell valakinek ma Neil Young Magyarországon?

- Igen. Mindenkinek kell, csak az emberek ezt nem tudják. Neil Young sose hazudik, mindig azt mondja, ami a szívén van, és ez kell. Mindig átszűri a politikát, a személyes problémákat, az én és a társadalom közötti feszültségeket írja meg minden dalban. Némelyikben nagyon rébuszokban van elrejtve, de ne legyünk álszentek, ő azért elég zivataros életet élt. Súlyos elvonókúrákon és betegségeken van túl, de végigcsinálta mindazt, amit a '70-es, '80-as években a rossz életű fiatalok és művészek mind végigcsináltak. Ezért rengeteg tapasztalata van és ezeket nagyon bölcsen osztja meg velünk. Anélkül, hogy konkrétan kimondaná, nagyon komolyan szól a drogok ellen, a háború ellen, minden ellen, ami árt az embernek, személyesen is és globálisan is. Rájött arra, és azt tanítja a dalaival, hogy békében, szeretetben és őszintén kellene élnünk. És ezt a legnehezebb. A zenéjére is szükség van, mert a mai elgépiesedett világban az a zene is, ami itt, a hátunk mögött is szól, némiképpen visszaélés a zene reprodukálhatóságával. Most már könnyű a zenéhez hasonlatos hanghullámokat gyártani, a szintetizátorok és a komputerek fejlődésével, hangminták és egyebek elterjedésével már olyan kevert műfajok jönnek létre, amik tagadhatatlan, hogy újdonságot jelentenek, de azt is jelentik, hogy nem feltétlenül zenei tehetség kell a zeneszerű produktum létrehozásához. Ez egyáltalán nem baj, mert újfajta művészetek születnek, és ez nagyon jó és érdekes. Igen ám, de közben nem szabad elfelejteni, hogy a zenének van egy főcsapása, ami még mindig a Mozart, a Puccini, a Kodály Zoltán, a népzene és a Neil Young által járt út, amikor egy ember fejében megszületik valami, és azt az az ember előadja, hegedűn, gitáron, az énekhangjával. És amikor egy ember énekel, akkor azzal az emberrel valami csoda történik. Az egy olyan állapot, amit semmi más nem tud pótolni, és ezt az állapotot ennek az éneklő embernek a meghallgatása elő tudja idéztetni a hallgató emberben is. Olyan húrok mozdulnak meg bennünk, hogy az elképesztő. De ehhez a személyes előadás kell. Ezért vannak tele a színházak is. És erre szüksége van annak is, aki ezt csinálja, és annak is, aki ezt látni-hallani akarja. Ezért van szükség Neil Youngra. Meg talán miránk is.

 

- Azt mondtad a születésnapi koncerteden, életed munkája van abban a fél házban. Nem nehéz így alkotni, hogy tudod, hogy nem fogod megtölteni mondjuk a Sportarénát?

- De, nagyon nehéz. Nap mint nap érzem ezt. Mindenki sikerre, szeretetre, még nagyobb közönségre vágyik. Múltkor Gyomaendrődön adtam majdnem kétórás koncertet. Olyan volt, mint régen, mint a '70-es évek végén, harminc-negyven ember volt ott, és visszafiatalodtunk. Verseket meg a Zalán Tiborral közös dalokat, meg a focis dalaimat várták, kérték a régi Jeszenyin-dalokat, Villont, Petőfit. Akkor például boldog voltam, mert olyan emberekkel találkoztam, akiknek én kellettem, és ez borzasztó jó érzés. Ez nem is hiúság, ez egzisztenciális alapkérdés: kellek-e valakinek. Ezt nem szabad letagadni. A dalszerzésre valóban csak a közönség szeretete inspirál, ami sűrű fellépésekben nyilvánul meg. Még egy lemezszerződés se inspirál annyira, mintha valaki azt mondaná, hogy egy hónap alatt lesz tizenhat fellépésem! De az biztos, hogy akkor az éjszakáimat nem alvással, hanem az új dalok megírásával tölteném és kialvatlanul panaszkodva sírnék, hogy egy perc nyugtom nincs a rengeteg utazás miatt, s alig marad időm, nincs magánéletem - és írnám a dalokat a legújabb CD-mre!

www.huzella.hu