Előd

Jazzmanuálok

2010.03.29. 12:34

Programkereső

Április 13-án Barbara Dennerlein a „müncheni orgonatornádó” ül Európa legsokoldalúbb hangversenytermi orgonája mögé a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A jazzben, bluesban majd könnyűzenében is elterjedt Hammond-orgona egyik világhírű képviselője most hagyományos építésű hangszeren is létrehozza a leggazdagabb zenekari hangzást, a lábpedál segítségével teljesen egyéni ritmusszekciót valósít meg. Az este folyamán partnerével, a szintén világhírű Oláh Kálmán jazz-zongoristával összesen nyolc manuálon adnak ízelítőt virtuóz játékukból. Oláh Kálmán 2006-ban Washingtonban a Kennedy Centerben a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíját vehette át. 1990-ben megalapította a Trio Midnight zenekart, mely formáció meghozta számára az elismerést és állandó vendéggé tette külföldi jazz fesztiválok színpadain. Barbara Dennerlein 2008-as nagy sikerű fellépése után ez alkalommal kitűnő zenésztársával együtt összesen nyolc manuálon készül lenyűgözni a Művészetek Palotája közönségét.

Barbara Dennerlein
Barbara Dennerlein

www.mupa.hu