Friderika

Vígan vannak a Gödörben

2010.05.22. 10:00

Programkereső

A magyar jazz hazatért nagy öregje, Tommy Vig, felesége és barátai társaságában ünnepel a Gödörben, immárom harmadszor.
Víg Tommy ütőhangszerel
Víg Tommy ütőhangszerel

A vibrafonos Víg Tommy öt évtizedet töltött el az Egyesült Államok jazz színpadain, ahol pályafutása során a legnagyobb stúdiók legismertebb zenészeivel dolgozott együtt. Felesége, a világhírű koreai Kim Sisters szólóénekesnője, Mia Kim, amerikai, és magyar számokat énekel. Újszerű, egyedi, a zenei frázisokat kerülő hangszerelések jellemzik Tommy Víget. Régóta saját ízlését követi, akkor is, ha az szembe megy a mai divattal, magasfokú klasszikus harmóniáival igazi kortárs zenét muzsikál. Amikor hosszú tengerentúli távollét után elkezdett hazajárni, '94-ben íródott róla A Teleki tértől Hollywoodig című könyv.

Hetvenedik születésnapja alkalmából több koncertet is rendeztek, tulajdonképpen ebből alakult ki a Gödör-beli Víg fesztiválozás hagyománya. Idén a szaxofonos Elek István (BJO, Fusio), a tradicionális sítlusokban is jártas klarinétos Fritz József, a pozanos Schreck Ferenc (BJO, Oláh Kálmán Szextett), az Equinox vezetőjeként és színpadi zenék szerzőjeként is ismert zongorista, Márkus Tibor, Sárkány Sándor bőgős (Cotton Clubs Singers band) és Horváth Zoltán dobos (Intermezzo, Pleszkán trió) szegődnek társul a vigalomhoz. 

Május 26, 21:00, Gödör
Tommy Víg Mini Jazz Fesztivál