Emma

Vakrepülés Harcsa Veronikával

2010.07.06. 16:30

Programkereső

A Vakrepülés, azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A Vakrepülés-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Olvassa el, hallgassa meg hogy munkatársunk milyen kortársakkal és példaképekkel szembesítette Harcsa Veronika énekesnőt, hogy csak hallás alapján értékelje, esetleg ismerje fel kollégái lemezeit.
Harcsa Veronika
Harcsa Veronika

Harcsa Veronika fiatal jazzénekesnő a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett Budapesten. Nem zenészcsaládba született, tehetségét először a zeneiskolában bontakoztatta ki. Zongorázott és szaxofonozott (alt, bariton), dalait ma is főleg zongora segítségével írja. A Műszaki Egyetemen informatikát tanult, majd 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén. 2005-ben alapította saját jazz-zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket. A Speak Low 2007. júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolt-hálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott.

Az énekesnő kvartettjével jelenleg saját szerzeményeit adja elő. You Don't Know It's You című, 2008. januári albumukon tizenhárom saját dal hallható. A lemez 2008. áprilisában Japánban is megjelent, és szintén listavezető lett. Május elején kinti kiadójuk meghívásának eleget téve a kvartett nagy sikerű turnét adott Japánban. 2008. novemberében az A38-on telt ház előtt mutatták be az énekesnő legújabb szerzeményeit tartalmazó Red Baggage című lemezt. Számos jazz-szereplésén kívül Harcsa Veronika kortárs művészeti és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője. Az Erik Sumo Band énekese, énekel az Off Társulat két kortárs táncos koreográfiájában: a Fészek és a Szomjas vagyok című előadásokban. Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház Shakespeare: A velencei kalmár című előadásának zeneszerzője, zenekarával az előadások élő kísérője. Vendégként olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Nicola Conte Jazz Combo, a Thomas Siffling Trio, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Korai Öröm, Freestyle Chamber Orchestra, a Budapest Jazz Orchestra, a Fugato Orchestra és a Colorstar. Különféle zenei fesztiválok résztvevőjeként fellépett már Japánban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, Görögországban, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában. A 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon „A Fringe Legjobb Hangja" díjat nyerte. Jelenleg, korábbi projektjei mellett, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Andrew J társaságában elektronikus zenét ad elő a Bin-Jip zenekarban. A „Vakrepülés" felvétele 2010. június 23-án készült. Szerkesztette és összeállította: Máté J. György. (Az alábbi videók csak illusztrációk, a játékban nem szerepeltek.) 

 

LAURA FYGI: I Will Wait For You (a Watch What Happens című lemezről, Mercury, 1997. Fygi: ének; Louis van Dijk: zongora; Chris Laurence: bőgő; Harold Fisher: dob; Michael Davis: koncertmester; Michel Legrand: hangszerelés). 

Jól ismerem a dalt, egy Michel Legrand-szerzemény. Az 1990-es években készülhetett ez a felvétel, akkoriban a modern big band hangzás már a reneszánszát élte. A hajlításai alapján azt hiszem, fehér bőrű énekesnő lehet. Kicsit Dianne Reeves világát idézi az előadás, de ennek az énekesnek füstösebb az orgánuma. Érdekes, hogy csak egyszer hangzott el a téma, ez nem mondható szokásos standard-tolmácsolásnak. Úgy érzem, azért választották ezt a különleges szerkezetet, mert az énekes nem akart többet, mint szépen elénekelni a dalt. Nekem tetszik ez a megoldás. Az arrangement végén még hárfát is alkalmaztak, a lezárás szintén jól sikerült.  

lemez ikon30
lemez ikon30

DIANNE SCHUUR: My Favorite Things (a Some Other Time című lemezről, Heads Up, 2008. Schuur: ének; Randy Porter: zongora; Dan Balmer: gitár; Scott Steed: bőgő; Reggie Jackson: dob).

Nnenna Freelon-stílust hallottam. Főként a frazírozásban. Ugyanakkor a hangszerelés és a time európai előadót sejtet. Különös keveréke ez a zene az amerikai és az európai jazznek. Az összjáték pedig a pophoz közelítette a felfogást. Szintén a '90-es években, talán még később készülhetett a felvétel. Egy musical, A muzsika hangja betétdaláról van szó, My Favorite Things. Unos-untalan feldolgozzák a darabot. Az én fülemben ez a szám John Coltrane híres előadásához kötődik. Etalon-felvétel, Coltrane után már nagyon nehéz bármit is hozzátenni ehhez a témához. Ez az énekesnő persze más úton jár, mint a szaxofonos, de lényegesen újat nem tud mondani. Tisztességes munka.

 

ROBERTA GAMBARINI: No More Blues (az Easy To Love című lemezről, In & Out Records, 2006. Gambarini: ének; Tamir Hendelman: zongora; Chuck Berghofer: bőgő; Joe La Barbera: dob).

Az előadást hallgatva Roberta Gambarini és Szőke Niki neve ugrott be. Gondolom, azért, mert az ízlésviláguk sok mindenben megegyezik. Gambarinit élőben is láttam az A38-as hajón. Őszintén szólva ott nem nagyon tetszett. Balladákkal kezdett, nem jól igazította a repertoárt a helyszínhez. Lemezein képzett hangú énekesként mutatkozik meg, felfogását leginkább a hagyományőrzés jellemzi. Szép, amit énekel, nem lehet belekötni a produkcióba, de engem nem hoz lázba.    

 

JONI MITCHELL: The Man I Love (Herbie Hancock Gershwin's World című lemezéről, Verve, 1998. Mitchell: ének; Herbie Hancock: zongora; Wayne Shorter: tenorszaxofon; Ira Coleman: bőgő; Terri Lyne Carrington: dob).

[Az első néhány taktus után:] A Herbie Hancockkal készített Joni Mitchell-lemezről van szó. Nagyon szeretem őt. És a pályája is érdekes ívű. Folkénekesként indult, és elég hamar lett belőle sztár. Az érési időszak után kezdett jazzistákkal dolgozni. Tény, hogy mindegyik korszakában sikerült megtalálnia a maga egyéni hangját. Zeneszerzőnek is nagyszerű. Azok a lemezei, melyeket Pastoriusszal készített, teljesen egyediek. Amit énekel, az a jó értelemben vett pop és a magas jazz izgalmas keveréke. A mai napig megmaradt kapcsolata a jazzel. Közben persze lírai szopránból - a cigaretta és még ki tudja, mi minden miatt - kontraalttá vált. Ebben a dalban az első hang után egy fekete énekesnő ugrik be az embernek, s csak később, egy-egy hajlításból lehet rájönni, hogy ez bizony Joni Mitchell.

lemez ikon30
lemez ikon30

TIZIANA GHIGLIONI: Prelude To A Kiss (a My Essential Duke című lemezről, Philology, 1995. Ghiglioni: ének; Lee Konitz: altszaxofon; Giovanni Ceccarelli: zongora; Attilio Zanchi: bőgő; Gianni Cazzola: dob).

Mostani felvételnek hallom, úgy értem, a '90-es években készülhetett a hangkép alapján. Két lehetőségen is gondolkoztam. Esetleg skandináv előadó is lehet, ugyanis az északi országokban szintén gyakori a jazz-standardek efféle puritán tolmácsolása. Vagy talán mégis amerikai. De ha az, nem ugrik be név. Annyit mondhatok, hogy a hangja szépen képzett, talán egy kicsit édeskés. A kíséret átlagos volt, nem vitt közelebb a megoldáshoz. 

HELEN MERRILL: Yesterdays (a Just Friends című lemezről, EmArcy, 1989. Merrill: ének; Stan Getz: tenorszaxofon; Joachim Kühn: zongora; Jean-François Jenny-Clark: bőgő; Daniel Humair: dob).

Elég karakteres hang, de nem lehet már fiatal, fáradság érződik rajta. Különös keverésű zene. Érdekes az atmoszférája. Épp a visszafogottságtól érdekes ez az előadás.

lemez ikon30
lemez ikon30

SHIRLEY HORN: Just In Time (az I Love You, Paris című lemezről, Verve, 1994. Horn: ének, zongora; Charles Ables: bőgő; Steve Williams: dob). 

[A szám közben:] Carmen McRae? Akire még gondolhatok, az Shirley Horn, de ő nem szokott ilyen dinamikával énekelni. A dinamika alapján inkább Dee Dee Bridgewaterre szavaznék. [Shirley Horn nevének elhangzása után:] Különös felvétel. Eddig csak balladákat ismertem tőle. Balladaénekesnek teljesen alapvető. 

SILJE NERGAARD: Japanese Blue (az At First Light című lemezről, EmArcy, 2001. Nergaard: ének; Tord Gustavsen: zongora; Harald Johnsen: bőgő; Jarle Vespestad: dob; Arve Henriksen: trombita).

Akinek a neve elsőre beugrott, az Victoria Tolstoy. Ez az előadó szintén skandináv lehet. Ott volt divatban ez a stílus. A trombitálás nagyon karakteres, északon ez gyakran meghatározó színfolt a zenében. Gondoljunk csak Nils Petter Molvaerre. [Silje Nergaard nevének elhangzása után:] Ő lett volna a következő tippem. Egy-két éve mintha lecsengőben lenne az általa művelt stílus, ez a popos skandináv jazz. Hangulatos zene, nem mély, de nem is akar annak látszani.

lemez ikon30
lemez ikon30

BLOSSOM DEARIE: Satin Doll (a Blossom Time At Ronnie Scott's című lemezről, EmArcy, 1966. Dearie: ének, zongora; Jeff Clyne: bőgő; Johnny Butts: dob).

Nem tudom, ki az énekesnő. Tény, hogy kislányos bájjal ad elő. Lisa Ekdahl énekel kicsit hasonlóan. Autentikus koncerthangulata van a lemeznek, talán csak egyetlen mikrofont lógattak be a zenészek közé. Bájos produkció, bár semmi különleges nem történt benne. A természetes hangvétel volt a fő értéke.

lemez ikon30
lemez ikon30

HELÉN ERIKSEN: Arms Around You (a Standards című lemezről, Blue Note, 1996. Eriksen: ének, szaxofon; Tommy Tee: programozás, scratching; H.P. Gundersen: billentyűs hangszerek, gitár).

Nem ismerem ezt a felvételt. De érdekes példája annak, hogyan épül be napjainkban a jazz más műfajokba. Beadie Bell és mások gyakorlata ugyanezt a jelenséget mutatja meg. Itt például hip hop alapot hallottunk. És ugyan sok effektet tettek az énekesnő hangjára, mégis hallatszott a hajlításain, hogy régebben énekelt hagyományosabb jazzt is.