Cecília

A klasszikus zenének is olyan hatása van a hölgyekre, mint a jazznek?

2010.08.12. 11:30

Programkereső

A Színházi Élet meg akarta interjúvolni Teddy Sinclairt, a népszerű jazzkarmestert – s ehelyett ő interjúvolta meg az újságírót. RETRO

Teddy Sinclair
Teddy Sinclair

„A Savoy-jazz búcsúhangversenye a Zeneakadémián. A nézőtér zsúfolva és a művésszoba küszöbe előtt egymás hátán igyekeznek előre az autogramkérők. Főleg sok nő, akik Teddy Sinclairrel, a jazz-karmesterrel szeretnének néhány szót váltani.

Mi is beálltunk  sorba, és amikor keresztüllépjük a küszöböt, megállapítjuk az első negatívumot: Teddy Sinclairrel nem lehet interjút csinálni. Vidám, kedves, temperamentumos fickó, de van egy tragikus és jóvátehetetlen hibája: szenvedélyesen visszakérdez. Nem lehet beszorítani az interjú szabályos mesgyéjébe, válasz helyett kérdéssel felel:

- Budapest? Nagyon szép volt! Nagyon jó volt! Csak mondja kérem... Pesten minden muzsikust így megrohannak a nők? Nagyon kedves ez a szokás, de mintha egy kissé kényelmetlen volna.

- Hát olyan kellemetlen önnek a népszerűség? - kockáztatjuk meg a következő kérdést.

- Igazán nem akarok hálátlansággal fizetni a gyönyörű fogadtatásért, - próbálja kiigazítani az előbbi kérdés furcsa hangsúlyát - de az a népszokás például, hogy még éjszakánként is telefonhoz hívják az ágyból az embert, hogy is mondjam, kissé szokatlan. És amikor legédesebb álmából felzavarva álmosan fülünkhöz emeljük a hallgatót, kiderül, hogy a fontos hír nem egyéb, csak valaki nyugodalmas jóéjszakát akart csicseregni a telefonkagylón keresztül. Hát kérem, a szeretetnek ez a paroxizmusa nekünk távoli idegeneknek egy kissé még megfoghatatlan. Nálam ugyanis egy-egy éjszaka folyton csengett a telefon. Ezért vagyok most is olyan álmos... - és egy olyan nagyot ásított, hogy majd elnyelte az interjúvoló újságírót. Őszintén bevallva, az jutott az eszembe a művészszobában, hogy Teddy nem panaszkodik, hanem dicsekszik... Éppen azért udvariasan más témára tértünk át.

- Milyen perpektíváját, milyen fejlődési lehetőségét látja a jazz-zenének? - kérdeztük.

Újra mosolyog és válasz helyett újabb kérdést szegez mellünknek:

- Lenne kegyes elmondani még azt az egyet - halálos komoly hangon folytatja: - Itt Pesten minden szerelmes levélre külön szoktak válaszolni? Vagy valamennyit elintézhetem egy nyílt téri közleménnyel?

Hirtelenjében még a következőket kérdezte:

- Minden nő olyan csinos Pesten, mint azok, akik autogramért jöttek?

Vagy: - Miért olyan temperamentumosak a pesti nők?

És végül: - A klasszikus zenének is olyan hatása van a hölgyekre, mint a mi jazzmuzsikánknak?

Láttam, hogy itt hiába minden, Teddy Sinclairtől az interjú kérdéseire választ soha nem fogok kapni."

Ha nincs a Színházi Élet kurta-furcsa interjúja, lehet, hogy nem is emlékeznénk Teddy Sinclairre? Annyi bizonyos, hogy az internet bugyraiban keresve is alig lehet megtudni róla valamit. Teddy Sinclair Ephraim Waxkirsch néven született 1899-ben Londonban, és 1938 június 24-én halt meg. A hegedűn és zongorán is kiválóan játszó muzsikus 1927-28 között állt a népszerű brit Savoy Orpheans zenekar élén, melyet Debroy Siommers majd Carroll Gibbons vezetett. Az Orpheans felbomlása után Sinclair néhány zenésztársával „The British Jazz King" néven zenélt tovább, és rendszeresen turnézott Németországban, Ausztriában Csehszlovákiában, Magyarországon és Romániában.

Teddy Sinclair és zenekara egyik budapesti fellépésről megemlékezett az újságíró-impresszárió Tarján Vilmos is. 1940-ben megjelent, Pesti Éjszaka című könyvének jazzról szóló fejezetében a vendégművészek sikere kapcsán hosszasan fejtegeti a klasszikus zene és a jazz - nem csak hölgyekre gyakorolt! - hatását:  „Az egész világ a jazz feltartóztathatatlanul robogó hatása alá került s nyomában keletkezett az a táncőrület, amelyről sokat írtak a tudósok, zenei szakértők és a napisajtó is. [...] A filozófusok azt állítják, hogy a jazz sikerének útjába - átmenetileg - nem állítható akadály. Az igazság az, hogy a jazz megnemesedett s ez elsősorban a fehér muzsikusok zenei műveltségének köszönhető. [...] A mai operettek legtöbbje jazzszerűen van megkomponálva. Vannak már jazz-operák is, pl. Johnny spielt auf... Toscanini, Bartók, Kodály hangversenyein most is ünneplő, díszes közönség jelenik meg, de a mai fiatalság nagyrésze jobban lelkesedik a pesti Chappy mókás hangszereléseiért. A romantikus klasszikus zene és a jazz párbaja Isten tudja mikor ér véget."*

Kedves Olvasóink, tart-e még önök szerint a klasszikus zene és a jazz párbaja, legalábbis ami a muzsika hölgyekre gyakorolt hatását illeti?

*Idézi Kurutz Márton: Könnyűzene és muzikalitás a magyar filmben a kezdetetktől 1945-ig