István, Vajk

Fültanú és fellépő a North Sea fesztiválon

2010.09.21. 16:00

Programkereső

Európa egyik legnagyobb jazzfesztiváljáról kaptunk tudósítást az ott fellépő Muhari Krisztián Ákostól, a Kodolányin frissen diplomázott jazztrombitástól.
North Sea Jazz Fest 3, 2010 - a szerző felvétele
North Sea Jazz Fest 3, 2010 - a szerző felvétele

Az idén 35. alkalommal rendezték meg az - újabban már rotterdami - North Sea jazzfesztivált, Európa egyik legnagyobb jazzfesztiválját. Egyszerre kapnak lehetőséget a könnyűzene, az avantgárd, a mainstream jazz képviselői, és big band-eket is meghívtak. Mint a Kodolányi János Főiskola Erasmus-ösztöndíjas hallgatója, és mint lelkes magyar jazz trombitás, büszkességgel és örömmel fogadtam el a hágai Koninkloijk Conservatoire big band szervezőjének felkérését a fesztiválon való részvételre. Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskolán, mint Jazztrombita előadóművész idén diplomáztam, de az elmúlt évet volt szerencsém Hollandiában tölteni Erasmus-os diákként, a hágai Royal Academy and Conservatory-ban.

A Koninkloijk Conservatoire zenekar emlékkoncertet adott Hollandia egyik legismertebb jazz trombitása, zeneszerzője és hangszerelője, Jerry van Rooyen emlékére. A díszvendég Jerry fivére, Ack volt, aki ugyancsak az ország leghíresebb trombitásai közé tartozik. Zenekarunk Jerry van Rooyen főleg lírai kompzícióit játszotta, az ő hangszerelésében, biztos alapot nyújtva az öccse szólóihoz. A koncert a fesztivál utolsó napján zajlott a szabadtéri Mississippi színpadon, és a korai időpont ellenére igencsak szép számú közönséget vonzott. A John Ruocco (a Dizzy Gillespie big band-ből, New York-ból) által vezetett zenekar pontosan hozta az előre megbeszélt dinamikákat, lassításokat.

A fesztivál otthonául szolgáló Ahoy nevű előadócsarnokban igen színvonalas koncerttermeket alakítottak ki, melyekben egytől-egyik a legkorszerűbb színpadok, hang- és fénytechnika található, a kényelmes ülőhelyekről nem is beszélve. Egyidőben 16 helyszínen szólt a zene. Szinte lehetetlen volt a sűrű programkavalkádban minden olyan koncertet meghallgatni, melyeket a jazztúra elején az emberek elterveztek.

North Sea Jazz Fest 2, 2010 - a szerző felvétele
North Sea Jazz Fest 2, 2010 - a szerző felvétele

Elsőként Sonny Rollins születésnapi turnéjának egyik koncertjére toppantam be. Csodálatos, hogy 80 éves kora ellenére is képes valaki ennyire magabiztosan tartani és megszólaltatni a szaxofont, és uralni a színpadot. A legenda erre az estére a latint választotta, mint fő irányzatot, ami könnyen emészthető, könnyű zene. A közönség nagy része azonban többször is lecserélődött, a közel másfél órás előadást nyílván egysíkúnak találták. Engem ebben a zenekarban az ütős szóló fogott meg legjobban, ami viszont elejétől a végéig gyönyörű ívben építkezett, és végig színes tudott maradni.

A koncert után Joe Lovano előadására siettem, ahol a tőle megszokott hangzásvilágot kaptam. Korrekt, tiszta motívumok, megfontolt hangszerelés, nagyfokú együttműködés a színpadon. Itt mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját, de csak annyira, hogy az előadás feszessége megmaradjon. Miközben azon igyekeztem, hogy elcsípjem Ben Harpert, egy sportcsarnok nagyságú terembe csöppentem, ahol Richard Bona szórakoztatta a sok ezres közönséget. Az előadásból csak az utolsó számot hallhattam, de az teljesen lenyűgözött. A zakatoló funky muzsikát afro ének és trombitaszóló kísérte.

A Diana Krall koncerten szembesültem a ténnyel, hogy nem elég az amúgy 88 eurós napijegy; bizonyos koncertekre 30 eurót külön meg kellett fizetni. A holland-spanyol labdarúgó világbajnoki döntő tiszteletére - ami pont ekkor zajlott - Diana és zenekara narancssárga pólóban lépett fel, és időként érdeklődtek a meccs állása iránt. Ez a fajta barátságos társalgás azonban nem vált a zene kárára, maximálisan hozták a tőlük megszokott, kifinomult hangzásvilágot. Zeneileg kiváló produkció volt, és még a holland fociszurkolók szívébe is sikerült belopniuk magukat.

Ezután Dave Holland koncertjét közbeiktatva Ron Carter előadására mentem, akinek annyira puha bőgő soundjai voltak, hogy szinte kenyérre lehetett kenni. Mindenkit elkápráztatott vele. A zenekar teljesen egységesen szólt, olyan tökéletesek voltak az arányok, amilyeneknek lenniük kell. Az estét Stevie Wonder zárta közel 20.000 embert vonzó koncertjével, ami igazi méltó záróakkordja volt a háromnapos jazz őrületnek. A világtalan énekes biztosan állt a színpadon, és a vokalistákkal és fúvósokkal kibővített zenekart úgy vezette, hogy azt bárki megirigyelhetné. A koncert végeztével óriási tömegek indultak a kijárat felé maguk mögött hagyva az üres koncerttermet. A hazafelé igyekvők ellepték a várost és a pályaudvart, ahol az éjszaka közepén zsúfolt vonatok indultak Rotterdam városából.