Jácint

Digizaccból jazz-jövőt...

2010.11.09. 15:33

Programkereső

A hihetetlen kultusznak örvendő alkimista, a nu jazz gurujaként tisztelt művész, DJ, billentyűs, improvizatőr és zeneszerző Bugge Wesseltoft a Müpa vendége volt. Az Elektronikus Zenei Napok fesztivál keretén belül saját kiadójának legjobb zenészeit hozta magával, akikkel közös koncertet állított össze a budapesti közönség számára. Az este tervezetten mozaikos, eklektikus lett volna, ám a művészek sajnos túllőttek egy olyan célon, amely már önmagában is megkérdőjelezhető.
Bugge Wesseltoft nu jazz pilóta
Bugge Wesseltoft nu jazz pilóta

A meghirdetett program szerint a névadó művész kiadójának, a Jazzland Recordsnak művészei önálló szólókkal töltik fel a programot, aminek a végén közös produkcióban mutatják meg, mire képesek zenészként együtt. A kísérletezés nyilván folyamatosan ott motoszkál a macskajancsi természetű ötletgazda agyában, de lehetne ezt mértékkel is tenni, ami sajnos nem sikerült a produkció minden ízében.

Bugge Wesseltoft pont akkor került felszínre a skandináv jazzben, amikor a szinte egyeduralkodó Jan Garbarek kezdett veszíteni dicsfényéből. A nyughatatlan fiatal művész katonás mozdulattal dobta félre azt az európai jazzideált, amelyet az ECM műhelyében a legendás producer, Manfred Eicher álmodott meg. A jellegzetes északi fénnyel leszámolva, minden romantikától mentes, futurisztikus zenét varázsolt, amelynek meghatározó elemei lettek a modern underground tánczenék ritmikus formái, a Drum and Bass vagy a Jungle és a Weather Reportos modern harmóniák együtt.

A siker azonban nem csak ebben rejlik: Bugge producerként is jó érzékkel választja ki maga mellé a tehetséges, a hagyományt a progresszióval ötvöző fiatalokat, amivel nem titkolt szándéka, hogy kialakítsa a maga versenyképes istállóját, zenei műhelyét és az üzleti célokon túllépve, betegye a saját névjegyét könyvjelzőként az európai jazz történetébe. Ebből a felhozatalból mutatta most be a legjobbakat, akik közül a szaxofonos Håkon Kronstad híre már korábban is eljtutott a magyar jazz szakmai köreibe.

Az este során fellépett művészek közös jellemzője, hogy az improvizatív zene vonalán haladva és az élő digitális technikát is belevonva a színpadi folyamatokba, igyekeznek új utakat törni a XXI. századi elektronikus jazz számára. Ahogy a hagyomány a modernitással keveredik a produkciókban, abban rendes futurista toposz van, és ezen csak elismerően mosolyogni lehet. A sci-fi filmekben mindig van valaki, aki „régimódi", idejétmúlt, vagy a csúcstechnika borzalmasan ütött-kopott környezetbe ágyazódik be. Han Solo a Csillagok háborújában, kivénhedt teknőjével, az Ezeréves Sólyommal például...

A koncert művészei kis túlzással több évtizedes, akár évszázados tradíciókat mutattak be különféle digitális hangszerelési keretben. Az elektronika pedig többnyire teret rakott a tradíció mögé, szélesvásznú panorámaélményt kínált, segített letekinteni a hegyről a nagyobb egészre. Ebben a szellemben dolgozott Håkon Kronstad, a norvég szaxofonosok új nemzedékének legígéretesebb tagja. Szaxofonon Dexter Gordont vagy Sonny Rollinst idézte, saját építésű fúvóshangszerén a közel-keleti dudukjátékosok vagy az indiai shenai-művészek stílusát. Mindegyikhez külön zenei hátteret épített hangzásokkal, zengéssel, looppal, modulátorral. És így használta az effekteket a behemót viking benyomását keltő, amúgy karcos és feelinges blues-gitáros, Knut Reiersrud is. A gitár üveghangjából így lett távoli harangkongás a ballada mögött. Ola Kvernberg, a Grapelli-iskola nyomát követő hegedűművész volt a legkonzervatívabb mind  közül: öltönyben a színpadra lépve, triója muzsikáját csupán néhány beszúrt loop-effekt kíséretével fűszerezte.

Hakon Kornstad repülni készül
Hakon Kornstad repülni készül

Persze Bugge bizonyult igazán merésznek a társaságban - de talán a legkomolytalanabbnak is. Unalmas és jó - jellemezte találóan a mellettem ülő magyar jazzművész a produkciót. Az volt a baj, hogy az izgalmasnak induló zongoratémákat minden alkalommal elaprózta az, amikor a zenész egyszer csak felugrott a billentyűktől és átfordult a keverőhöz vagy a laptophoz. Még egy iPadet is kézbe vett olykor - nem lehet azzal elmarasztalni, hogy ne követné szorosan a fejlődést. Ekkor rendszerint a zongora utolsó groove-ját kezdte kevergetni, amiben szemmel láthatóan nagy élvezetet talált. Mi inkább sajátos higanymozgásában, amivel a feltörő hangzásképeket lekövette... Ám mindez egészében inkább a kísérletezés vagy itt-ott akár a bohóckodás benyomását keltette, ami szórakoztatónak nevezhető, de művészi igényű teljesítménynek kevésbé.

A terjengős epizódok annyira elhúzódtak, hogy felborították a produkció tervezett végét, és a közös játék elmaradt (lám, a Müpában is létezik határidő és villanyoltás) - a közönségnek be kellett érnie egy igen hevenyészett, egyakkordos jammel, ami sajnos nem volt éppenséggel az est megkoronázásának nevezhető.