Jenő

Tamás bátya kongája

2010.12.09. 12:00

Programkereső

Munkatársunk áttekinti a jazz gyökereit is jelentő sprituálé történetét a Linda Tillery-vezette Cultural Heritage Choir fellépése alkalmából.
Cultural Heritage Choir
Cultural Heritage Choir

A jazzről szóló vékonyka magyar nyelvű szakirodalmat lapozva elfogja az embert egy furcsa ódivatú érzés, amikor az első fejezetet olvassa a spirituáléban, a gospelben és a bluesban gyökerező jazzkezdetekről. De hogy ezek eredeti közege, háttere milyen volt testközelből, milyen színek, szagok jellemezték, azt nehezebb magunk elé képzelni - pedig talán sokkal hitelesebb, izgalmasabb képet kapunk ezáltal egy meghatározó műfaj születéséről.

A spirituálé az észak-amerikai fekete rabszolgák sajátos, vallási motívumokkal átitatott énekeiből fejlődött ki a 18. századtól kezdve. A műfaj bölcsőjeként főleg a déli államokat tartják számon: az itt élő rabszolgák a protestáns missziók énekeskönyveiben található zsolozsmákat kezdték először a maguk ízlése szerint énekelni, amiben nem kis szerepe volt a ritmika átdolgozásának, ősi ritmusok ösztönös beépítésének. A missziós régiók jellemzője a világ különböző pontjain egyaránt a vallások sajátos keveredése több szinten is: azok a rabszolgák, akik vasárnap reggel misét látogattak, ugyanaznap este nem egyszer csirkevért folyattak a vudu szertartásokon. És ahogy hozott "piszkos" motívumok kerültek a zsoltárénekbe, ugyanígy a keresztény daloskönyvből tanult dallamok lassanként betüremkedtek az animista rítusba is. Ennek a fejlődési folyamatnak volt a következő lépése a gospel kialakulása egy évszázaddal később. Itt az afrikai zeneiség már vállaltabban jelen van, ugyanakkor a tematika a keresztény források irányába mozdult el, úgyhogy a kultúrák találkozásának szép példájaként a gospel akár a világzene úttörőjeként is dobogós helyet érdemelhet.

Bár a fekete-afrikai zenei hagyományokat tekintve sok érték sérül a modernitás következtében, ám az eredeti zenék mai formáira még így is elképesztő változatosság jellemző. Ennek legfőbb oka, hogy az afrikai emberek egész gondolkozását, világnézetét és társadalmi szerveződéseit ezer szállal fűzik át zenei jellegű motívumok. Elég csak arra gondolni, hogy számos afrikai nyelv a zenei gondolkozás eredménye: az afrikai ember mindenféle zajhatásba képes könnyedén strukturált dallamot vagy ritmust belehallani, egy-egy szóból dallamok születnek - sőt akár viszont: egy-egy dallamból szavak. Ennek a sajátos érzékelésnek a következménye az afrikai zeneiség elképesztő mértékű befogadó természete: évszázadok óta folyamatosan formálták az egész kontinens zenéjét előbb a főként keleti irányú karavánutakon érkező kulturális áramlatok, és formálják ma is az elektronikus médián keresztül özönlő hatások.

Az afrikai embernek ez az alapvető képessége nem veszett el még azután sem, hogy erőszakosan kiragadták eredeti szociális környezetéből, kulturális közegéből, és a rákényszerített életkörülményekhez kellett alkalmazkodnia. A különbség leegyszerűsítve annyi volt, hogy most merőben új hatásokat fogadott be és formált saját zenei nyelvére - ezúttal az európai klasszikus zenét, tánczenét, egyházi zenét. Így alakult ki a spirituálé formája is: az európai zsoltárdallamok sajátosan testre szabott változata ez, amely a barokk kor után először ismét megtelt rögtönzött dallamdíszítésekkel és egy- vagy akár többszólamú improvizációval. A spirituálé ugyanakkor tematikájában sokszor megőrizte az eredeti folklórt, beleértve a vallási hiedelemvilágot, a népmesei vagy mondakört, és nem utolsó sorban a régi nyugat-afrikai arisztokrata mecénások, köztük a mesés Songhai birodalom által gondozott zenei magaskultúra emlékeit. Ez a zene sok pentatonfordulattal, legtöbbször tánckíséret jellegű ritmussal szólalt meg, ám harmóniavilága megint csak integrálta az európai tonális zene eszközkészletét.

A spirituálé a polgárjogi mozgalmak erősödésével egy időben, főként felsőoktatási intézmények támogatásával került később színpadra, kórusos-szólisztikus előadási modorban, és igen népszerűvé vált a praktikus vokálkvartettre kialakult repertoár. Ez az epizód jelentette az utolsó simítást a műfaj világra szóló karrierjén: Magyarországon is gyakran fedezik fel újból és újból a kis énekegyüttesek, a vokálkvartettek a spirituálé gazdag irodalmát.

A spirituálé legfőbb jellemzői a felhívás-válasz forma, a szélsőséges vibrátót, tremolót és hajlításokat ötvöző hot-intonáció. Utóbbi technikából alakult ki az úgynevezett dirty tone, amely során az erős hajlításos vibrátóból a dallam kilép a stílusosan hamis hangok világába, az előadást pedig rendszerint tapsolás és lábdobogás kíséri.

A Linda Tillery alapításával és vezetésével 1992 óta működő Cultural Heritage Choir olyan ütőhangszerek által kísért énekegyüttes, amelynek célja az afro-amerikai tradicionális zenék megőrzése. A repertoár mélyen gyökerezik egyrészt az amerikai kontinens déli régióinak kultúrájában, másrészt több évszázados kapcsolatai vannak a nyugat-afrikai és karibi autentikus zenékkel. A Grammy-jelölést szerzett zenekar hivatását komoly akadémiai kutatómunka szilárdította küldetéstudattá, amelynek során a zenekarvezető Tillery az újkori rabszolgatartás korának zenei dokumentumait, illetve a mai Afrika és a tengerentúl fekete zenéinek kapcsolatait tárta fel hang- és képfelvételek, valamint élő produkciók alapos tanulmányozása során.

A zenekar elsősorban a spirituálé és a gospel dinamikus ritmikájában rejlő energiákat szabadítja fel a színpadon. Megszólalásuk egyszerre sűrű és vibráló, megrendítő és felemelő. A hangszer, a dal, a tánc és a történet erejével visszarepítik a hallgatót abba az időbe, amikor egy, akarata ellenére Afrikából behurcolt közösség megalapozta a modern amerikai zene hangzásvilágát.

A zenekar 1997-ben Taj Mahallal közösen készítette a Shakin' A Tailfeather című lemezt, amelyet Grammy-díjra jelöltek; ezen felül pedig számos amerikai szakmai elismerés birtokosai.

December 17. 19:30 - Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Linda Tillery & The Cultural Heritage Choir

Km.: Linda Tillery, Rhonda Benin, Elouise Burrell, Bryan Dyer, Simon Monserrat