Emma

Húsz éves az Óbudai Népzenei Iskola

2011.01.27. 12:20

Programkereső

Az Óbudai Népzenei Iskola Fennállásának 20. évét gálával ünnepli a Szentháromság téren.
Kobzos Kiss Tamás
Kobzos Kiss Tamás

A zeneiskola önálló intézményként az idén húsz esztendős jubileumát ünnepli, de már több mint 35 esztendeje annak, hogy a III. kerületben - az országban elsőként - elindult a magyar népzene intézményes, zeneiskolai tanítása, Béres János furulyaművésznek, zenetanárnak köszönhetően. A kezdeti néhány után (furulya, citera, cimbalom, duda, tekerő) egyre több népi hangszer, valamint a népi ének oktatására is megnyílt a lehetőség. Jelenleg 220 növendékük van, és szinte valamennyi magyar népi hangszert lehet választani a népi ének, a népi játékok, és a népszokások mellett. A táncházmozgalomból kinőtt zenészek közül többen az iskola tanáraivá lettek (pl. ifj. Csoóri Sándor, Jánosi András, Budai Ilona, Fábián Éva, Havasréti Pál, Lányi György, Ökrös Csaba, Juhász Zoltán).

Az iskola igazgatója, Kobzos Kiss Tamás a Fidelio érdeklődésére elmondta, hogy az iskolában 17 művész-tanár oktat, akiknek még módjukban állt az elsődleges élményt magukévá tenni, ezt igyekeznek tovább adni. Közben lezajlott egy nemzedékváltás, és ezeket az elsődleges élményeket már nem nagyon lehet megtalálni. Ők, mondta magukról az igazgató, az aranykor végét még elcsípték, a mai tanulók, fiatalok előtt ez a lehetőség már nincs ott. Viszont nem igaz, hogy végképp meghalt volna a népzene autentikus formája, érvelt Kobzos Kiss Tamás, csak bizonyos hangszerek művelői tűntek el. Például Szerényi Béla még az utolsóktól tanult tekerőlantot, de az iskolában már az ő tanítványai tanítanak.

Ugyan az állami fenntartású zeneiskola fő támogatója Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, de a vonzáskörzete ennél nagyobb, lényegében egész Budapest, és határon túli növendékeik is vannak. A XXII. kerületben ez például nem volt megengedett, és el is sorvadt a népzene oktatása, emlékeztetett az igazgató. 

A húsz éves évforduló alkalmából rendezett gálakoncerten ugyan most tanári zenekarok nem adnak külön műsort, csak a volt és jelenlegi növendékek, de nyílván ott lesznek a záró táncházban. Igaz, nemsokára egy kerületi koncerten fellépnek a tanárok is. Ott lesz viszont díszvendégként Kallós Zoltán, és fellépnek válaszúti és pusztinai iskolások, valamint a Csillagszemű néptáncegyüttes. Ezeken a helyeken nyári táborokat szerveznek, mondta el Kobzos Kiss Tamás, ahol egymástól is tanulnak, ő éppen koboz-tanítványokat mondhat magáénak, hiszen a hangszer lényegében eltűnt már az egész térségben. 

Február 5, 16:00 - Magyar Kultúra Alapítvány Székháza
Az Óbudai Népzenei Iskola 20 éves jubileumi gálakoncertje

16:00-18.30 A legkisebbek műsora, gyermektáncház

19:00 Gálaműsor az Óbudai Népzenei Iskola növendékeivel, válaszúti és pusztinai iskolásokkal és a Csillagszemű néptáncegyüttessel

21:00-24:00 Táncház