Erzsébet

A Downbeat méltatja Halperéket

2011.02.07. 16:35

Programkereső

Az új magyar Hendrix-emléklemez, Halper László és zenekarának felvétele, kiemelkedő kritikát kapott a legpatinásabb Egyesült Államok-beli szaklaptól, a chicagói Downbeattől.
Halper László
Halper László

Halper László gitáros zenekara 40 évvel később (40 Years After) címmel Jimi Hendrix, és nem mellesleg Jackie Orszácky emléke előtt tiszteleg. A Band of Gypsys Hendrix lényegében utolsó zenekara volt, ennek reinkarnációja volna az Oláh Péter bőgőssel és Kőszegi Imrével (dob) alakított trió, amely kvintetté bővült Lukács Miklós (cimbalom) és Fekete István (trombita) beállásával. Orszáczky egy hangfelvétel erejéig maga is posztumusz közreműködőjévé válik a lemeznek, további szólisták a lenyűgöző Tátrai Tibor és négy szám erejéig Randy Brecker, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott stúdiózenésze, aki a félkész felvételekhez szólókat tett hozzá.

A kritikus John Ephland az 1934-ben alapított, tekintélyes magazin idén februári számában egyharmad kolumnás kritikát szentelt a lemeznek, amit négy csillagra értékelt. Ennél ugyan van magasabb elismerés, a négy és fél és az öt csillag, de ez utóbbiak olyan ritkák, mint a fehér holló, és szinte kizárt, hogy egy Kelet-Európából beküldött, nem rendszeresen turnézó zenekar magánkiadásban megjelent lemezére ilyet adjanak. Amint arra Turi Gábor emlékeztetett a múlt hónap végén a Magyar Nemzet című lapban, azért fordult már elő az utóbbi időben ilyesmi, Oláh Kálmán és a Budapest Jazz Orchestra első közös lemeze (Hungaroton) is megkapta a magazintól a ritka, négy csillagos elismerést.

Ephlandnak az jut eszébe a lemezt hallgatva, hogy Hendrix zenéje szinte arra született, hogy jazzesen feldolgozzák, és dicséri, hogy bátran és zeneileg értőn nyúltak hozzá a Hendrix témákhoz. Halper játékát a francia csillagéhoz, Jean Paul Bourelly-éhoz hasonlítja, és a Voodoo Chile energiáinak újraélését hallja benne. Helyeslően idézi Halper szavait, miszerint hidat akartak verni Hendrix, a magyar romák által játszott jazz és a cigányzene között, és ezt különösen a híres Purple Haze-ben látja megvalósulni. Kitér a jól sikerült Orszáczky-hommage-ra is. Tüzesnek és lélekkel telinek jellemzi Lukács Miklós játékát. Kőszegiről megjegyzi, hogy ízig-vérig jazzes dobolása alapvetően eltér Hendrix dobosaitól, Breckerről pedig úgy tartja, hogy a trombitán is vissza tudta adni a Hendrix-számok dallamvilágát.