Gyöngyi

Tabányi Mihály: "Sohasem voltam második"

2011.03.04. 10:21

Programkereső

Tabányi Mihály, a „Harmonikakirály" több mint hetven évet átívelő színpadi karrierjét, évtizedeken át tartó rendkívüli népszerűségét nagy valószínűséggel minősíthetjük világcsúcsnak. Egy ilyen pálya fontosabb állomásait nem is lehet terjedelmi kereteink között kellő mértékben áttekinteni, különösen, hogy Tabányi továbbra is vállal fellépéseket. Töretlen intenzitással működik jelenleg is az általa 1948-ban alapított Harmonikaiskola.

Tabányi Mihály
Tabányi Mihály

- Kik, úgy értem milyen előképzettségű vagy korú muzsikusok, muzsikusjelöltek járnak Önhöz harmonikát tanulni?

- Akik hozzám jönnek, az már a felsőfok. Évfolyamokra bontva, három-, négy- vagy ötéves képzéseket kapnak, de olyanok is voltak, akik tíz éven át tanultak tőlem. Ezekről a tanítványaimról már elmondható, hogy "művészhelyettesi" szintig jutottak, de helyesebb, ha úgy mondom: pódiumképesek. Többeket közülük partnerként is szívesen látok a koncertjeimen, sokan járják az országot, de olyan is akad közöttük, akik már a világot. Azért koncerteket is vállalok, a zenekarommal vagy szólóban. Szólókoncert alatt nemcsak azt értem, hogy egyedül játszom - bár azt is szívesen teszem -, hanem amikor szimfonikus zenekarral, annak szólistájaként.

- Mely szerzőktől játszik nagyzenekari műveket?

- Elsősorban magyar zeneszerzőktől; például Vásáry Tamástól, aki 2001-ben írt egy új darabot. Tudomásom szerint jelenleg én vagyok az egyetlen harmonikaművész a világon, aki nagyzenekari kísérettel is játszik, például versenyműveket.

- Sokan ismerik az anekdotát, mely szerint Kodály Zoltán attól a pillanattól kezdte komolyan venni a harmonikát, ahogy meghallotta az ön játékát. Mégis mi volt az előzménye a hangszer iránti, életre szóló elkötelezettségnek?

- A hegedű volt az első hangszer, amit tanultam, de hamar kiderült, hogy engem sokkal jobban izgatnak az akkordok, mint a szólisztikus hangzás, vagyis hamarosan zongorán folytattam a tanulmányaimat, közben találtam rá a harmonikára, ami még gazdagabb összhangzat-lehetőséget rejtett számomra. A Zeneakadémiát viszont orgona és gordon szakon végeztem el; ott hallott véletlenül harmonikázni Kodály. 1933-tól akkori mesterem, az elsőrangú zongorista és harmonikás, Bobula Lajos úgy vélte, hogy zongorista elég sok van, de harmonikás alig; hét évvel később engem ítélvén legtehetségesebb tanítványának, benevezett az első országos harmonikaversenyre, amit megnyertem; ezt követően még számos versenyen indultam nemzetközi viszonylatban is, de sohasem voltam második... A hangszerválasztást egyébként nagy mértékben befolyásolta, hogy például az orgonával ellentétben, a harmonikával ki lehetett állni a közönség elé, ami számomra mindig vonzóbb dolog volt. 1940-től már lemezeket vehettünk föl az első triómmal, és hamarosan megnyíltak számomra a legrangosabb hazai és külföldi koncertpódiumok.

- A szórakoztató zene elég szerteágazó irányokban változott az elmúlt bő fél évszázadban. Mennyire követte ezeket a változásokat, és főleg hogyan vélekedik az újabb zenei irányzatokról?

- Az általam képviselt szórakoztató zenei műfajok, az esztrádzenétől a jazzig, a latintól szvingig nagyon nagy repertoárt jelentenek. Egy közös van bennük, legalábbis az én interpretációmat tekintve, hogy gazdagon harmonizált, művészi megoldások jellemzik. Sajnos a mai szórakoztató zenében egyre kevesebb a harmónia, sokszor csupán egy-két akkordra épülő számokat hallani, és azokat is valami zajhatás jellemzi. A zajjal én persze egyáltalán nem tudok azonosulni.

- Az ön személyisége már-már a mintaszerű vitalitás szimbóluma. Mi a titka, mi ennek a háttere?

- Csak az, hogy normális életet éltem, gyönyörű családi keretek között. Az időnkénti "vendéglátózás" dacára sem dohányoztam és nem is ittam sohasem. Nem ismerek gyógyszert, hallottam róla, hogy létezik aszpirin. Fiatalkoromban a koncert után negyedórával otthon kellett lennem. Később pedig, amikor néhány éven át hetente léptem föl a Zeneakadémián, az már egyfajta tartást, felelősséget is jelentett számomra. Továbbá a szórakoztató zenét illetően is mindig ragaszkodtam a művészi igényhez, illetve a klasszikus szerkezetre épülő hangszereléshez.

- Milyen zenét hallgat leginkább, amikor egy-egy pillanatra képes felfüggeszteni az aktivitását?

- Klasszikus zenén nevelkedtem, minek köszönhetően szinte csak klasszikusokat hallgatok (a Bartók Rádióban). A szórakoztató zenét csak játszom, de nem hallgatom.